„Két napra minden felborul, minden a feje tetejére áll, még a matematika is” – Interjú Ádám Annával

Előadásnak álcázott kiállítás és kiállításnak álcázott előadás, melyben toporzékoló szüzek, alvilági angyalok és veszett szirének erotikus utazásra invitálnak a zsidó-keresztény erkölcshagyomány szexuáletikai szabályai, bűnei és bűnhődési formái körül. 

Ádám Anna © Szabó R. János

Ádám Anna, képzőművész, stylist, makeup artist, az NKA Imre Zoltán Program keretén belül október 12-én és 13-án mutatja be sorry not sorry című előadását, mely egy különleges színpadi térben megrendezett izgalmas produkció, ahol fétisek és bálványok vörös tengerén a dübörgő orgona és a csilingelő techno párbaja táncra hívja ősi rituális ösztöneink hatalmát, legintimebb vágyaink erejét és cselekedeteink súlyát. 

Piknik az Édenben

A “sorry not sorry” a Biblia szexualitással foglalkozó erkölcsi tanításainak örökségét, jelenkori társadalmi vetületét vizsgálja. Mi volt a kiindulópontja a témaválasztásnak?

Előzménye a “Piknik az Édenben” című munkám volt, ami formailag előadás és kiállítás volt egyben, tartalmilag pedig alternatív teremtéstörténetet írt, tehát már az is egy bibliai motívummal foglalkozott. Kiindulópontjának pedig Michel Onfray: Le souci des plaisirs (A vágyak problematikája) című könyvét tekintem, ami a testhez és a szexualitáshoz való viszonyunkat vizsgálja zsidó-keresztény és hindu összehasonlító valláserkölcsi perspektívából. Alapvetően egy filozófiai írás, tele irodalmi, pszichológiai, teológiai referenciákkal. 

Milyen kutatómunka előzte meg az alkotófolyamatot?

Olyan munkákat akartam közelebbről tanulmányozni, amik valamilyen minőségben összekapcsolják a vallást és a szexualitást, párhuzamba hozzák, vagy épp ütköztetik a szakrális és a testi dimenziót, mint például Sade, Bataille, Szent Ágoston vagy Pál apostol… Ezek őszintén szólva nem tartoznak a legjobb olvasói élményeim közé, de fontosak volt ahhoz, hogy teljes képet kapjak. A táncosokkal pedig olyan referenciákat osztottam meg, amik erősíthették és pontosíthatták a koreográfiai kutatásukat: sok olvasnivalót és néznivalót is adtam nekik, képeket, szövegeket, videókat a táncművészet, a képzőművészet, az irodalom, a pszichológia területeiről. Gergő színpada például a szabályrendszerek építéséről és felrúgásáról szól egy liturgikus, rituális környezetben, ezért neki a kutatás legeslegelején Chang Mu dance company vagy Akram Khan “Gnosis” című darabjainak megtekintését ajánlottam. Megmutattam neki Germaine Acogny-t, Katherine Dunham-től a “Shango”-t, az “Ostrich”-et Asadata Dafora-tól, a “Hard Time”-ot Pearl Primustól, ami a zsigerisége, ösztönössége, tribál jellege miatt érdekelhette, ráadásul egy férfi szólóról van szó vokállal, ami tudtam, hogy foglalkoztatja. Levente színpada a bűnbeesés momentumát vizsgálja lélektani és fizikális perspektívákból túlzásokon, testi terheléstől kialakuló mentális állapotokon és a techno világán keresztül, ezért neki kifejezetten olyan darabokat mutattam, amik az agressziót, energetikusságot, végletességet a party kultúrával kapcsolják össze, mint például Gisèle Vienne-től a CROWD, a (la)horde kollektívától az “Avant les gens mouraient” vagy Louise Lecavalier-től a “So Blue”. 

Piknik az Édenben

Te magad hogyan látod a hagyományok és erkölcsi tanítások modernkori környezetebe és gyakorlatba való átvitelét?

Tragikusan! 😀 

Mi inspirált a darab létrehozásában?

Képzőművészeti színházat szeretnék csinálni, “színházat kurálni” és “kiállítást koreografálni”: beemelni a vizuális művészetek eszköztárát és formanyelvét a színházi térbe illetve a színházét a kiállítótérbe. 

Évekig alkottál, és tanultál a szakmáról külföldön. Mit hoztál onnan haza, milyen tapasztalatokat szereztél?

Franciaországban a legtöbb képzőművészeti egyetemen van kortárstánc oktatás. Ott hozta létre Boris Charmatz a Musée de la Danse-t, azaz a Tánc Múzeumát, ami többek között a tánc határait kívánja kiterjeszteni más médiumokra. A Palais de Tokyo és a Centre Pompidou évek óta színvonalas kortárstánc rendezvényekkel és fesztiválokkal színesíti programjait. Párizsban megszámlálhatatlan a képzőművészeti performanszot és kortárstáncot ötvöző események száma… Itthon is elkezdődött egy hasonló tendencia, ismerek olyan hazai táncosokat, társulatokat, akik kifejezetten keresik a képzőművészekkel való együttműködéseket, itthoni múzeumokban, galériákban is egyre gyakrabban látunk kortárstánc produkciókat. Úgyhogy az érdeklődés és a lelkesedés megvan, kíváncsian várom a folytatást, az új perspektívákat, együttműködési lehetőségeket. 

Piknik az Édenben

Mi volt a legnagyobb felfedezésed az előadásoddal kapcsolatban?

Hogy nem hármas, hanem négyes egységről van szó, amiben a hely, az idő és a cselekmény kiegészül a képpel. Illetve, hogy a színpadi produkció művészi egók találkozásainak és ütközéseinek képrendszere is. 😀 

Mesélj ez alapján az alkotófolyamatról.

A táncosok (Farkas Gergő, Kiss Rebeka Petra és Lukács Levente) egy szokatlan feladatra lettek felkérve, történetesen a kurátori-rendezői koncepcióm mentén három szóló elkészítésére, fix tartalommal, de szabad formával. A megkötés tehát a téma felvetésem volt, azaz a színpadok tematikája és mondanivalója, de a forma rájuk lett bízva. Az alkotási folyamatot végig közelről kísértem, rendszeresen konzultáltunk, hiszen biztosra kellett mennem, hogy a forma követi a tartalmat, ellenkező esetben pedig módosítani, átformálni, mélyíteni, pontosítani a koreográfiai javaslataikat. A próbákon is elsősorban a mondanivaló és a dramaturgiai koherencia függvényében feedbackeltem, nekem nem az esztétika volt a prioritás. Ezek a szólók idővel össze lettek fésülve a kurátori-dramaturgiai-rendezői vízióm szerint, nem csak egymással, de a látvánnyal is.

Piknik az Édenben

A két napos program alatt az előadás megtekintése mellett tárlatvezetésen és nyitott kiállításon is részt vehet a közönség. Miért ajánlod ezeknek a programoknak is a megtekintését? Mire számíthat a közönség?

A sorry not sorry nem más, mint egy hibrid tér, melyben kiállítás és előadás eggyé válnak: a színpad posztamens, a díszlet installáció, a néző látogató… és fordítva. Két napra a MU Színházban minden felborul, minden a feje tetejére áll, még a matematika is: itt 1=3, 3=6 és 6=1, vagyis a három installáció és a három szóló egy egységként is értelmezhető, egymás kiterjesztett dimenziójaiként, de külön-külön is, egységet alkotó részekként. Ezt a koncepciót részletezi, magyarázza és kommentálja egy feltehetően vegyes közönség felé a két tárlatvezetés képzőművészeti (Bencze Péter) és táncművészeti (Hegedűs Sándor) perspektívákból. 

Mi lenne az előadásod mottója?

Képzőművészeti színház, Színházi képzőművészet 

Tervezett program:

október 12.
20:00-20:15: kiállításmegnyitó: Mélyi József (művészettörténész)
20:15-21:00: előadás
21:15-től: tárlatvezetés: Hegedűs Sándor (tánc szakíró, kritikus)

október 13.
10:00-16:00: nyitott kiállítás
20:00-20:45: előadás
21:00-tól: tárlatvezetés: Bencze Péter (Az Everybody Needs Art alapítója)

Az Ádám Anna: sorry not sorry című előadásról bővebb információ a MU Színház honlapján érhető el.

Forrás: MU Színház