Harmadik alkalommal rendezik meg a Balatontól 5 km-re található Szóládon, a kulturális, zenei és gasztro élményeiről híres Ízek, Versek, Madárfütty Fesztivált. A szervezők számos újdonsággal, sokszínű programkínálattal és minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódást biztosító produkciókkal készülnek az augusztus 9-12-ig tartó nyárünnepre. Csukás István és Jónás Tamás mellett Erdős Virág is fellép a rendezvényen, interjúnkban őt kérdeztük a környékhez való viszonyáról és sok minden másról is.
Milyen a kapcsolatod a Balatonnal és a dél-balatoni régióval, ahol az Ízek, Versek, Madárfütty fesztivált rendezik, vannak gyerekkori vagy akár felnőttkori meghatározó, ide kapcsolódó élményeid, amikre szívesen emlékszel vissza?
Ezer emlék köt a Balatonhoz – főleg Zamárdihoz, Földvárhoz, Füredhez –, nyaralások és vitorlázások emléke. Olyannyira, hogy néhány éve egyenesen A legszebb vers címmel írtam egy Balatonfüredről szóló verset. Ebben fehéren-feketén benne van, hogy „kizárásos alapon / a legszebb vers a balaton”.
Mennyire inspirál a természet, a vidék, milyen környezetben tudsz a legjobban alkotni?
A dolgozószobámban van egy csüngőágú fikusz. Úgyhogy mikor a magamra zárt, elsötétített és minden lehetséges zavaró körülménytől mentesített szobában leülök az íróasztalomhoz, akkor tulajdonképpen „természeti környezetben alkotok”. Egyébként pedig az a véleményem, mint a Csömör és csúfolás című, történetesen egy Balaton-felvidéki szanatóriumban játszódó Garaczi-novella főhősének, Lovasinak: „A természet idegesítő.”
A Szóládszabadság című interaktív beszélgetés-sorozaton az Ízek, Versek, Madárfütty Fesztiválon Csukás István és Jónás Tamás lesz a partnered, dolgoztál már velük ezt megelőzően, mennyire figyeled a pályafutásukat?
Tamással jóban vagyunk, szeretem a verseit, ráadásul egyszer alkalmam volt közelről is tanulmányozni a munkamódszerét, aminek körülbelül az a lényege, hogy folyamatosan, megállás nélkül, gyakorlatilag napi huszonnégy órában ír. Ezt nagyon irigylem tőle, mert én keveset, lassan és nehezen írok. Csukás Istvánnak viszont idáig csak a meséit ismertem, nagyon kíváncsi vagyok a felnőtteknek szóló verseire.
Mondanál néhány mérföldkövet a pályádról, illetve kik voltak rád nagyobb hatással, kiknek a művei vagy személyes véleménye hatott rád a leginkább?
Az a bizonyos „kályha” számomra egyértelműen Parti Nagy Lajos. Az ő – a Csuklógyakorlattól a Létbüféig, a dilettantizmustól a demenciáig ívelő – költői szerepjátékai kicsit az én életemet is keretezik, és folyamatosan figyelmeztetnek, nehogy egy pillanatra is a kelleténél komolyabban vegyem magamat. Igazából a legeslegszebb balatoni verset is ő írta meg még a Szódalovaglás című legendás kötetében: „ládd badacsonyan szállanak a felhők / tevegarázs az ég tevegarázs / rongy púpjaival szárnycsattog a felnőtt / s a szöcskék mint egy wartburg legalább”
Ezt is elviszem magammal című versed legendás, a külföldön élők szerintem minden nap elmondják maguknak.. Hogy látod a mai Magyarországot, van esély a minőségi életre és a minőségi kultúra megóvására?
Amíg sokak számára nemhogy a „minőségi”, de az emberhez méltó élet lehetősége sem adatik meg, addig, azt hiszem, nem túl fair dolog a „minőségi kultúra” helyzetén aggodalmaskodni. A kultúra egyébként is attól lesz „minőségi” – vagy épp minősíthetetlenül érdektelen –, hogy képes-e hitelesen, kritikusan és adott esetben kellőképpen karakánul reagálni az (emberileg, morálisan, társadalmilag, stb) „problémás” helyzetekre. Ennek a kultúrának ez az utóbbi időben, legyünk őszinték, nem nagyon akar sikerülni. Úgyhogy végülis nem kár érte.
Mennyire fontos szerinted a kortárs írók, költők, zenészek véleményvezér szerepe manapság? Fontos csatornák lehettek ti a mélyebb, nyitottabb gondolkodású emberek felé, nemcsak minőséget de reményt is adhattok azoknak, akiknek ez fontos..
A reménykedésnél szerintem most fontosabb lenne a tisztánlátás, ami viszont nem túl hálás feladat, úgyhogy azok a bizonyos „írók, költők, zenészek” már nagyjából az első körben sikeresen le is tettek róla. Ez közös kudarc, nincs rajta mit szépíteni. Mégoly bombasztikus facebook-posztokkal, effélékkel se a határozott kiállást, se az erőteljes művészi megszólalást nem lehet kiváltani. Kortárs magyar művész vagyok – ebben a minőségemben a legtöbb, amit tehetek, hogy csendben szégyenkezem. Mondjuk az is igaz, hogy egy valamirevaló költői megszólalás summázata mostanság amúgy se nagyon lehetne más, mint hogy „nincsen remény, nincsen remény.” Ezt viszont már megírta más.
Most fog megjelenni az új könyved, miben lesz ez más, mint az eddigiek?
Két éve „világító testek – 100 kis budapest” címmel jelent meg egy könyvem a Magvető kiadónál, amelyben rövid, rímtelen versek mellett saját fotóim is szerepeltek. Most egy olyan könyvet tervezek, amelyben az általam készített fotók és az általam írt, rövid (és ezúttal újra rímes) vers-szövegek együtt, egy képbe „összeapplikálva” adnak ki egy közös jelentést. Az „instavers” mostanra egy létező internetes műfajjá vált, ezzel az „instavers-kötettel” tulajdonképp ennek a műfajnak a teherbírását próbálom tesztelni. Tapasztalatom szerint ugyanis a vers önmagában – kép nélkül, zene nélkül, bármiféle „körítés” nélkül – egyre nehezebben talál magának utat az olvasókhoz. A terveink szerint október elején megjelenő kötet címe az ötvenedik születésnapom apropójából „ötven plusz” lesz.
