„A zárójelbe tett időszámítással összeszokni, de kibékülni soha.” – Fehér Renátó: Holtidény című kötetéről

Szerző: Tóth Judit Nikoletta

Két évvel ezelőtt, Röhrig Géza Az ember aki a cipőjében hordta a gyökereit című kötetével indította útjára a Magvető Kiadó az Időmérték verseskötet sorozatát. A formáját tekintve kis méretű, tartalmát tekintve a nemzetközi és hazai kortárs költészetet legjavából válogató, a lírát, mint szépirodalmi műfajt is népszerűsítő sorozat 17. részeként Fehér Renátó Holtidény című verseskötete jelent meg április közepén.

A rendszerváltás évében, Szombathelyen született, a Magvető Kiadónál második önálló kötettel jelentkező, tudatosan az írói pályára készülő Fehér Renátó kritikákat és esszéket is publikál már 2007 óta. Így az első, 2014-ben megjelent Garázsmenet című kötete is azt sugallta, hogy a saját felismerése által elfogadott és kijelölt irodalmi útvonalának mindenképpen a kezdete arra az akkori negyedszázados élettapasztalatra épülő, önmagára és a jelen magyar társadalom sajátosságaira reflektáló kötete.

Az alig több, mint két tucatnyi versre elegendő aprócska Holtidény kötet most úgy ad ízelítőt világpolgár szerzőjének gondolatiságából, hogy az valóságosan túllép ezen az egykori önreflexión, hiszen a versek azt sugallják, írójuk szinte rutinszerűen építette be az egykori, „a mindennapos agyvérszegénység országa” kiválasztódott tagjaként jelen idejű életébe ezeket a történelmi és irodalmi tájékozottságára épülő felismeréseit, amelyeket komoly, tudatos lírája visszaad.

Fehér Renátó ezen kötetének versei olyan, szinte felülemelkedett, szerzője jelenében sziklaszilárdnak hitt, mégis rugalmas perspektívából láttatják a témájukká választott, az idő és emlékezet motívumait mintegy tapasztalattá építve a kötetben, amely nagyon erős tudatosságra utal. És ez a tudatosság nem csak a versek szerkezeti felépítését és tartalmát, de szerzőjük élethez való viszonyulását is átitatja. A Holtidény fiatal, érett szerzője ugyanis úgy van most is állandó mozgásban, hogy rálát az általa addig megtett út minden rá gyakorolt hatására, de már nem foglalkoztatja az, hiszen tapasztalattá érlelte önmagában. Azt az érzést kelti Fehér Renátó letisztult, tudatos lírája, hogy bármerre mozdul el a jövőre nézve azt ebből, az önmagából építkező, megszilárdult, de rugalmas, a  tudom hol vagyok, tudom ki vagyok, tudom hová, tudom kihez tartozom állapotából teszi. És ez a letisztult állapot mind versei szerkezetének, mind mondanivalójának tudatosságát átszövi.

 A címben kiemelt részlet Fehér Renátó Hátsó ülés című verséből származik.

Hátsó ülés
Németh Gábornak

A biztonságnak a hátsó ülésen nincs köze
félelemhez, se tarifához vagy határidőhöz.
Mert mozgásban lenni talán mégis
ellenszere az irtózásnak az űrtől.
Át egy hídon, hazafelé. Reggel van megint.

Ennek a hátsó ülésnek felelni meg,
végre a szűkösségnek, hogy, mintegy
mellesleg, itt már csak az férjen el,
amit érdemes gyászolni, becsben tartani
vagy megvigasztalni, és ahol
elvárást innentől hiúság se szab.

Erről a reggelről beszélni úgy,
hogy az holnap is kitartson.
Se célozni, se célozgatni nagyon, mert
megváltozni nem készül, de bárcsak
lehetne több, mint tükröződés.
A zárójelbe tett időszámítással
összeszokni, de kibékülni soha.

Végül nem hívni többé hűségnek
a továbbutat, hiába lehetne
kiszállni mással félreérthetetlenül.
Mert ez a hátsó ülés, bár tanulság nincs,
mégsem választás kérdése.

Fehér Renátó: Holditény – Magvető Kiadó
Megjelenés ideje: 2018-04
ISBN: 9789631436709
48 oldal
Méret: 100 x 170
Ára: 1990 Ft