Nap: 2018-02-07

Hatalmi viszonyok, női szerepek, férfi tekintet – Interjú Szabó Veronikával Queendom című előadása kapcsán

Szabó Veronika szabadúszó színházi alkotó, színész, rendező. Évekig tanult Londonban, az ottani tapasztalatait, inspirációit próbálja beépíteni itthoni munkáiba. A most bemutatásra kerülő Queendom című előadás egy nemzetközi, hét tagú lánycsapat közös produkciója. Az alkotók azzal foglalkoztak, milyen szerepekbe kényszerülnek bele…

100 hang meséje a szép Pesti Erzsiről – Hang-kép-játék

2018. február 13-án 18.00 órakor a Csili Művelődési Központ bemutatja a 100 hang meséje című előadást. 100 pesterzsébeti hangja meséli el azt a történetet, hogy hogyan nőtt ki egy szép, fiatal lány testéből ez a csodálatos városrész, megannyi lakójával, valós…

Harmadik alkalommal érkezik a Mozsár Műhely színházi pályázata

A Független Színművészetért Alapítvány „Mozsár Műhely- Produkciós pályázat 2018” címmel pályázatot ír ki a Mozsár Műhelyben bemutatásra kerülő előadásokra. A kiírásra független színházi alkotók, alkotó műhelyek, társulatok és csoportok pályázhatnak 2018. március 15-ig. 2016-ban nyitotta meg kapuit a Mozsár Műhely…