Halottak napjának környékén különösen aktuálisak azok a kérdések, amelyeket az Artézi Galéria kiállítása vet fel 9 kortárs művész alkotásain keresztül. Mi vár az emberre az utolsó, nagy utazás végén? Folytatódik-e az út egyáltalán? Mindenannyian ugyanabban a sorsban osztozunk? Az S. Nagy Katalin által rendezett kiállítás napjaink túlvilág-képeiről ad áttekintést.
Gábos József: Tepsi hamvainknak I.
Míg tavasszal a Genezis, vagyis a teremtés témakörét járta körbe S. Nagy Katalin és az Artézi Galéria, addig most, ősszel az elmúlással és a túlvilággal kapcsolatos kérdésekre keresik a választ. Ehhez 9 kortárs alkotó segítségét hívták, egymás mellé állítva a különböző technikákat és látásmódokat. Festmények, grafikák és fából készült különös szobrok mind azt firtatják, hogy mi vár ránk a halál után.
Húber András: Moirák halála
Kováts Borbála: Víz, tükör 1.
A kiállító művészek közül néhányan egészen abszurd válaszokat adnak. Gábos József „Tepsi hamvainknak” című sorozata nyers szókimondással mutat rá a fizikai lét végállomására – de a fémen megjelenő anyagmaradványok a halállal járó dimenzióváltás legkézzelfoghatóbb jelei is egyben. Molnár Iscsu István képein szinte tükröződik egymásban a folyóvízzel kettéválasztott két (fél) világ, mintha egyik partról könnyen átléphetne az ember a másikra. Szemethy Imre rajzain pedig a jól beazonosítható Kháron mellett a lelkek csak szimbólumként, amorf formákként jelennek meg, akik a víz mindkét oldalán ugyanúgy tolonganak.
Molnár Iscsu István: Kháron ladikja II.
Mózes Katalin: Visszanéz
Nem hiányoznak a kiállításról a vallási-mitológiai utalások sem. Turcsányi Antal triptichonja ugyan követi a szakrális tárgyaknál megszokott szigorú kompozíciós szerkezetet, de szinte szétfeszítik azt a halál misztériumában tobzódó alakok. Németh Géza képén törékeny egyensúly érezhető a háborgó tenger és Kháron ladikjának súlyos állandósága között. A „Labirintus” című festményen ábrázolt embertestű, madárfejű lény talán egy újabb veszélyforrás az útvesztőben, de lehet segítő is, aki irányt mutat az eltévedt lelkeknek. Mózes Katalin nagyméretű, vegyes technikával készült képei („Parton”, „Kilépett”, „Visszanéz”) a fekete-fehér erős kontrasztjára építve, melankolikus hangulatban keresik az élet értelmét. A papírberagasztások csak még jobban hangsúlyozzák az ellentmondásosság és az átmenetiség érzését.
Németh Géza: Charon holt lelkeket visz át a Styx folyón
Szemethy Imre: Kháron 3.
Végül az alkotók közül néhányan az organikus formák állandó körforgásában és újrateremtődésében találják meg a választ. Kováts Borbála sorozatán a víz végtelen felszíne olvaszt magába és alakít át mindenféle anyagot, élő organizmusokat és civilizációs törmeléket egyaránt. T. Horváth Éva alkotásain a sötét háttér előtt ábrázolt, finom vonalakból álló formák is állandó mozgásban vannak, mintha örökké egy végső cél felé törekednének. Húber András faanyagból készített szobrai pedig önmagukban is a továbbélés eszméjét hirdetik. „Talán egy angyal” című alkotásával azt üzeni, hogy a felemelkedés lehetősége még a holt anyagban is ott rejtőzik.
T. Horváth Éva: Tutaj a másvilágra
Turcsányi Antal: Kháron utasai II.
A „Kháron ladikja” című kiállítás november 9-ig látogatható az Artézi Galériában.
Katalógus:
http://artezi.hu/exhib/2017_kharon/kharon%20katalog.pdf
A kiállítás honlapja:
http://artezi.hu/exhib.php?exhibition=37