Szerző: Monostori Andrea
Ormos Mária történész könyvei, írásai 1964 óta folyamatosan jelennek meg, a mai napig – 86 éves koráig – töretlenül. Több mint 25 kötet (társ)szerzőjeként írta most meg életének történetét, és tekintett vissza szakmai pályafutására, melynek során rektorként vezette a pécsi Janus Pannonius Egyetemet, emeritus professori címet nyert el, és az MTA rendes tagjává választották. A kötet egy összefoglaló madártávlatból tekintve a szakmailag aktív évekre, pozíciókra, reflektálás és egységbe foglalás is egyben, melynek keretében a szerző önmaga elhelyezésére törekszik abban, amiről munkássága is szól – a történelem élő áramlataiban.
A mottóként választott idézet Hamvas Bélától keserű igazságával megalapozza a könyv hangulatát: a krízisek állandóságáról, az olykor nehezen fogadott változás fejlődéshez való szükségszerűségéről szól. A történelem, ezen belül is a magyar történelem kontextusában egy küzdő és kitartó személyiséget ismerünk meg az önéletrajz kronologikus eseményein keresztül, aki elveihez hűen cselekszik, és mindig az objektív nézőpontot választva, az összefüggések tágabb értelmét keresve igyekszik meghozni döntéseit.
A szerző az előszóban egy paradoxonban fekteti le saját látásmódjának és ezzel együtt a könyvnek is a magját és szervező elvét: a történész sem képes megfogni az időt, és teljes bizonyossággal tudósítani az elmúlt korokról és történésekről, annak ellenére, hogy éppen ez az, amit elvárnak tőle. Az emberi emlékezet torzító hatása mindig jelen van, éppen csak arra vagyunk képesek, hogy a hatását minimalizáljuk. Ezért nem is tehet mást a történész és a szerző, mint hogy a dokumentumokkal hitelesített tényekbe és a leírható realitásba kapaszkodik a spekulációk helyett. Ormos Mária ezért fényképekkel, adatokkal, világtörténelmi eseménypontokkal veszi körül magát és ezek keresztmetszetében mintegy szociológusi attitűddel értelmezi önmagát, sorsát, és számot vet eddig leélt éveivel és eredményeivel. Így kezdődik élete a gazdasági világválság idején 1930-ban, egy olyan családfa hajtásaként, amely egészen IV. Béla koráig és nemesi címig vezethető vissza. Az oknyomozó kíváncsiságával mutatja be naplókon, feljegyzéseken keresztül a családi miliőt, melybe született. A szigorú tényeken túl, mint például a lakóház jellemzése, a ruhatár tételes leírása, inkább csak a jó ízzel fogyasztott ételek, az ebéd közbeni beszédtémák taglalásig, a napközbeni tevékenységek felelevenítéséig merészkedik. Az estleges szerelmi vonzalmakról is a felmenők által egymásnak írt versek idézeteiből értesülünk.
Fiatalságának eseményei, mint az 1944-es bombázás elől való menekülés a debreceni otthonból egy Tisza menti kunyhóba, a Budapestre költözés és az ostrom átvészelése egy pincében, valamint a szovjet katonákkal való élmények elmélyítették a világhoz való viszonyulását, melynek alapjait a szülők fektették le – hogy minden eseményre egyedileg tekintsen, a helyzeteket részletesen vizsgálja meg, mielőtt ítéletet mond. Ezt a hozzáállást tudta aztán a szerző karrierje és magánélete folyamán is alkalmazni, olyannyira, hogy például tizenéves korában a tenyérjóslást is hasonló szisztematikus alapossággal, már a tudományos szakember kísérletező álláspontjával sajátította el és alkalmazta.
A magánéleti szálat elhagyva, és később is nagyrészt mellőzve, az érettségi előtt már Debrecenben megkezdett egyetemi tanulmányoktól a magyar-történelem szakos tanárrá válást és a történészi pálya kibontakozását, az egyetemi pályafutást követhetjük végig. A stílus is határozottabbá, ám egyben indulattal telítettebbé is válik, mintha a régi történések most felidézve még mindig hatást váltanánk ki. Jó képet kapunk a rendszerváltás előtti tudományos élet politikával való összefonódásáról, és a szerző későbbi törekvéséről, hogy saját esetében a kettőt elkülönítse egymástól, és az utóbbitól távol tartsa magát. Ormos Mária saját leírása szerint úgy érezte, hogy saját ötletei rendszerint elbuktak, az értelmiségi pályán inkább csak sodródott, a témákat, feladatokat kapta és nem választotta. Erős, szinte egyedüli nőként állt helyt mégis egy férfiak kormányozta világban, és egyensúlyozott mások érdekei és saját önazonossága között. Így jut el a jelenkorig, nyugdíjas, ám nem dologtalan napjaiig, a korszakunkat meghatározó történelmi folyamatok és a modern világ ábrázolásáig, amely egy újabb válságot képvisel. A kötet vége esszészerű, értekezésre hasonlít, amellyel ízelítőt kapunk a szerző történelmi munkáinak élvezetes stílusából is.
Ormos Mária önéletrajzi könyve szubjektív visszatekintés szakmai életútjára, megemlékezés az ebben fontos szerepet játszó személyekről, barátokról és munkatársakról – egyben talán egy kísérleti lépés is az életmű lekerekítése felé.
Ormos Mária: Remények és csalódások
Kossuth Kiadó
2017, Budapest
286 oldal
ISBN: 978-963-09-8842-1