Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Ebben az évben, a Noran Libro Kiadó gondozásában jelent meg az 1953-as születésű Tunyogi László harmadik kötete, amely egy két irányból olvasható, látszólag még műfajilag is különálló, de összefüggéseket kereső kísérlet. A kötet két része mintegy a filmszalagok negatív-pozitív dialogósait idéző, igényes kísérletként egy színdarabot, az Új Angyalokat és egy kisregényt, a Bardo-t tartalmazza. A vélhetően a keleti vallásfilozófiákból építkező író nem kevesebbre vállalkozott, minthogy a szubjektív realizmus eszközeivel építse újra a minket a közvetlen közeli múltként, a jelen idejűleg körülvevő, a mindennapjainkat átitató valóságot. Változatos, fordulatos, humoros, képszerű világba viszi olvasóját az író, ahol groteszk módon, de ha eddig nem tette meg, most tisztán kezdi látni a jelen valóságát. Reálisan, mondhatni pimaszul bátran ábrázolja ugyanis azokat az embereket, akik meghatározzák a mindennapjainkat és azokat is, akik egyszerűen hagyják elsodortatni önmagukat ezekkel az emberekkel vagy az általuk előidézett eseményekkel.
A Bardo története egy olyan képsorozat, amelyet annak főhőse, a sokáig nevén sem nevezett Juditka, élete utolsó perceiben vetíti ki az általa megszólított mentorának életéről. A nő ezekben a filmkockákban amellett, hogy felfedi életének objektív tartalma által meghatározott szubjektív valóságát is, mintegy elszámol arról, azokról a döntésekről, amelyek ezeket előidézik. Hiszen folyamatos döntések sorozatából áll az Ő élete is.
A könyv címadása is erre, az önmagunkkal történő szembesítésre utal, hiszen a tibeti buddhista vallás követői „bardo”–nak nevezik azt az állapotot, amikor a halott testből a lélek a „köztes létbe” érkezik. A XXI. század magyar vidék Juditkájának története, a saját álom-filmjében úgy pereg le, hogy akár a saját életünk is beleilleszthető ebbe a filmbe. Viszont az olvasó felelőssége, hogy él-e azzal, még ebbe, vagy „csupán” a következő életébe vonja le belőle a következtetéseket
A történet annyira abszurd, hogy mondhatni szórakoztat. És ugyan így is olvashatjuk a könyvet, de még jobb lenne, ha önismeretre, változtatásra is rávenné olvasóját.
Tunyogi László saját, önéletrajzi vonatkozásokban így idézi meg önmagát: „Elvegyült, aztán úgy maradt.” Ezen sorokkal József Attila: Kész a leltár című verse – és a szerző most megjelent kötete – is dacol. Hiszen a könyv gondolatiságával alkotója és legnagyobb költőnk egyaránt kivált.
A címadó sorok József Attila Kész a leltár című verséből lettek kiemelve.
József Attila: Kész a leltár
Magamban bíztam eleitől fogva –
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam –
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán – hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset – mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem – és ebbe más is belehalt már.
Tunyogi László: Új Angyalok – Bardo, Noran Libro Kiadó, 2017