Robert Capa, a tudósító: a névadó fotóiból nyílt kiállítás a Capa Központban

Tizennyolc, a nagyközönség által korábban még nem látott kép is része annak a június 27-én nyílt tárlatnak, amely a Capa Központ névadójának munkásságából válogat. 

Köztársasági milicisták egy vízmosást ugranak át. Cerro Muriano, Córdoba front, Spanyolország, 1936
Loyalist militiamen jumping over a gully, Córdoba front, Spain, 1936 © Robert Capa © International Center of Photography/Magnum Photos

A róla elnevezett budapesti kortárs fotográfiai központban nyílt kiállítás Robert Capa fotótudósítói munkásságából. A válogatás ötven képet tartalmaz az első megbízások egyikeként készült Trockij beszédét megörökítő képtől egy, az indokínai háborúban exponált felvételig, tizennyolc kép pedig a Budapesten őrzött Robert Capa-gyűjteményből most kerül először a nagyközönség elé. A kiállított tematikai egységek erőteljes felütéseivel a cél Robert Capa kompozíciós virtuozitásának megmutatása volt, emellett a Capa Központ fontosnak tartotta azt is, hogy a világhírű felvételek előtt vagy éppen után készült képekkel egészítsék ki a már ismertet, azaz a képek „hátországát” is bemutassák. A spanyol polgárháború egyik kiállított felvételén az a Federico Borell Garcia látható, aki a Capa számára a világhírt meghozó A milicista halála című képen is, a partraszállás képei esetében pedig az ott fekvő halottak sorát néző francia halászokról készült fotográfiát tekinthet meg a közönség.

Egy tizenéves kínai katona portréja. Hankou, Kína, 1938. március, Boy soldier, Hankou, China, March 1938 © Robert Capa © International Center of Photography/Magnum Photos

„Robert Capa sosem csak az esemény önmagában való megörökítését tartotta fontosnak, hanem az előzményekét és a következményekét csakúgy: egy háború sosem az első lövéssel kezdődik és nem is az utolsóval ér véget. A kiállított fotográfiák nemcsak a háborúk világát mutatják meg, hanem Robert Capa képként fennmaradt békés pillanatainak őrzői is” – mondta a kiállítás kurátora, Csizek Gabriella.

A Budapesten Friedmann Endre néven született Robert Capát (1913-1954) a XX. század több háborújának egyedülálló képi krónikásaként jegyzi az egyetemes és a magyar fotótörténet. Az öt harcmezőt, köztük a spanyol polgárháborút, a II. világháborút és az első arab-izraeli háborút is megjárt Capa tragikusan rövid élete során is maradandót alkotott. A frontokon és a hátországokban készült fotóival iskolateremtő képi világot hozott létre és az őt követő nemzedékeknek máig hatóan mutatta meg, hogy milyen nagy a mély humanizmusból építkező képek ereje. A katonákról, a partizánokról készült, a hétköznapi pillanatokat és a harcokat ábrázoló fotográfiáit – ahogy ez jellemző volt rá – a résztvevő megfigyelő pozíciójából készítette, határtalan empátiával. Tőle származik a híres mondás is: „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.”

A háborúban megsérült házak újjáépítése a Duna-korzón. Budapest, Magyarország, 1948. Repairing war-damaged buildingson the Corso, the fashionable street that runs along the Danube on the Pest side of the river, Budapest, 1948 © Robert Capa © International Center of Photography/Magnum Photos

Capa arról is ismert, hogy az ő javaslatára alapították meg – Henri Cartier-Bresson, George Rodger és David „Chim” Seymour fotográfusokkal közösen – az immáron 70 éve működő Magnum Photos ügynökséget, amelynek mind a mai napig meghatározó alapelvei a fotográfiai képalkotás fontosságába vetett hit; az egyéni látásmód tisztelete és a belső iránytű követése a témaválasztás és megvalósítás terén; valamint a folyamatos párbeszéd a fotográfia társadalmi szerepéről, a kép létezésének sajátosságairól.

A 2008-ban megvásárolt fotográfiák révén New York és Tokió mellett Budapest vált a Capa-hagyaték legfontosabb őrzőjévé. A Robert Capa életútját bemutató ún. Master’s Set III (Mestergyűjtemény) sorozat kilencszázharminchét, a kilencvenes években készült nagyítást tartalmaz. Ezeket a fotográfiákat Robert Capa öccse, Cornell Capa és Richard Whelan fotótörténész (Robert Capa monográfusa) válogatták ki 1990-1992 között a Capa által hátrahagyott közel 70 ezer negatív közül. Döntésük értelmében ezekről a negatívokról ebben a méretben kizárólag ez a három széria nagyítás volt és lesz készíthető. A képek a Capa aláírását utánzó szárazbélyegzőről ismerhetőek fel, amely a nagyítások alatt jobb oldalon látható. A sorozat az életművet leginkább reprezentáló képeket tartalmazza, az 1932 és 1954 közötti időszak Capa teljes munkásságát felöleli, szinte az első felvételektől az utolsóig.

A kiállítás honlapja: http://capacenter.hu/kiallitasok/a-tudosito-robert-capa/

Két köztársasági katona az egyetemi városrészben levő klinika körül ásott földsánc árokban. Madrid, Spanyolország, 1937. február Soldiers in Republican bunkers around the Clinical Hospital, one of the principal bastions
of the Nationalist rebels in the University City, Madrid, February 1937 © Robert Capa © International Center of Photography/Magnum Photos

Forrás: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ