Az idén húsz éves Káva Kulturális Műhely október 31-én egy új interaktív felnőtteknek szóló előadás bemutatójára készül a MU Színház falain belül. Az alkotók olyan téma közelébe merészkednek, amit legtöbben próbálunk elkerülni, mégis utolér. Mi lesz az Anyával, ha Fiai segítségére szorul? Mi lesz a három Gyerekkel, ha az Anya gondját kell viselnie? Meddig tart a felelősségük? Kovács Dániel Ambrus rendezőt kérdeztük a Lady Lear című előadásról.
Lady Lear / fotó forrása: MU Színház
Hogyan jött a közös munka a Káva Kulturális Műhellyel?
– Ez az első közös projektem a Káva társulatával, ők kértek fel arra, hogy hozzunk létre közösen egy előadást. Az interaktív színház vagy ahogy ők nevezik A Résztvevő Színháza számomra érdekes műfaj. Korábban már én is kísérleteztem a színész és a néző közötti kommunikáció lehetőségeivel, minél nyíltabbá tételével. Közönség nélkül ugyanis nincs színház, vállaljuk fel, hogy ők is részesei az előadásnak. A Káva csapata különösen kiemelkedő ebben, így nem okoz nehézséget a közös gondolkozás.
Mesélj egy picit a darab létrejöttéről.
– Több téma is felmerült, végül, mint ahogy a cím is utal rá, egy Lear parafrázisba vágtunk bele, a saját élményeinek, tapasztalatainkat felhasználva. Úgy gondolom, hogy az idős és rászoruló szüleink gondozása, az értük vállalt felelősség egy olyan probléma, ami még mindig szinte tabunak számít. Ez az előadás akár a 3050 gramm párdarabja is lehetne, hiszen itt is a gondoskodás és a családban betöltött szerepek felborulása kerül a középpontba, csak épp a másik oldalról.
Hogyan válik a közönség az előadás résztvevőjévé?
– az élethelyzetben a felelősségünk, az emberségünk, a lelkiismeretünk mindennapos apró döntésekben mutatkozik meg. A közönség számára is lehetővé tesszük ezeknek a mérlegelését azáltal, hogy a történetet néhány ponton megállítjuk, és megpróbálunk a közönséggel együtt kibontani, kinyitni egy-egy problémát.
Mi számodra a legérdekesebb része a munkának?
– Talán az, hogy az Anya szerepét felváltva játssza a három Fiút alakító színészek egyike. Nekem is, a színészeknek is izgalmas váltogatni a perspektívát. Abban is segít, hogy ne csússzunk bele valami hamis érzelgősségbe. Arra törekszünk, hogy ez a nehéz és érzékeny témát drámaian, mégis humorral, emberközelien mutassuk meg.