Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Két koncert erejéig is megtöltötte a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet január 2-án a szerb származású Boban Markovic és fúvószenekara. A zenekar, amely az elmúlt két évtizedben díjak sokaságát, több százezer eladott lemezt és koncertek százait tudhatja maga mögött igazi örömzenéléssel indította az új évet is.
Fotó: Müpa – Pályi Zsófi
Boban Markovic trombitaművész és rezesbandájának zenéjét a török katonazenekarok muzsikájából és a Balkán térség cigányzenéjéből származó, és ezeket más zenei műfajokhoz történő kapcsolódás, és az ez által keletkezett eredeti hangzásvilág tette közkedvelté hazáján kívül is. A művész már a kilencvenes évek elején feltűnt mint trombitás, de ismertté csak annak a közepén vált, amikor Goran Bregovic szerbhorvát zeneszerző felkérte, hogy előadóként közreműködjön Emir Kusturica szerb filmrendező Underground című filmjében. Ez, és az Arizonai álmodozók című film hozta meg számára azt az ismertséget, amelynek hatására, de nem csak ennek köszönhetően az ezredfordulóra zenekarával, a Boban Markovic Orkestarral – amelyet tíz éve fia vezet, de élén előadóként, zeneszerzőként és énekesként is Ő maga áll – Európa szerte népszerű lett.
A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben két teltházas koncert erejéig a zenekar szabályosan kiegészült a közönségből kovácsolódott ritmusszekcióval. Az instrumentális és a szerb nyelvű énekes számokból is áthallott életérzés és öröm, az anyanyelvén konferált számok ugyanis magukon hordozzák, megtestesítik nem csak a balkáni, de a magyar népzenei érzés- és hangzásvilágot is. A hazánkban – mondhatni – rendszeresen fellépő művészek energiája, hangszeres tudása, hagyományaik ismerete és tisztelete ugyanis olyan mély gyökerekből fakad, amelyet kelet-közép-európaiként mi hallgatók is a zsigereinkben hordunk, hordhatnánk. A koncerten felcsendült az az Ederlezi című dal is, amelyet Emir Kusturica kultikussá vált filmjében a Cigányok idejében annak idején még nem Boban Markovic adott elő. Az a Goran Bregovic által jegyzett dal, amelyet hazánkban szerbül Ő, magyarul Rúzsa Magdolna tett népszerűvé. de ismert romani nyelvű változatokban is.
Fotó: Müpa – Pályi Zsófi
A cigányok legendás ünnepén, Djurdjevdán napján, május 6-án muzsikuscsaládba született roma származású trombitás olyan világszerte elismert előadó, aki még mindig ősei tradícióiból dolgozik. Sokféle hatás érte már a szűkebb szülőföldjén, ahol a többféle népcsoport kulturális hagyományai kiegészítik egymást, és amelyet már születésének időpontja: Szent György napja is jelképezhetne. A szerb ortodox egyház egyik legfontosabb ünnepe – amelyet a Juliánusz naptár szerint április 23-án, a Gergely naptár szerint május 6-án ünnepelnek – kisebb térségekre jellemző különbségekkel, de a tavasz kezdetének köszöntéséhez, az élet, a halál, a szerelem és az újjászületés kérdésköréhez kapcsolódik mindenhol. Olyan tavaszköszöntő, nyárváró ünnep, amelyben mind az iszlám, mind a keresztény, és pogány tartalmak is megjelennek, amelyet vallási hovatartozástól függetlenül minden roma közösség megtart a Balkánon.
A tél leghidegebb időszakában, a kétórás koncerten is, minden a Boban Markovic Orkestar által felcsendült dallam érzésvilágban ehhez a több száz éves múlttal rendelkező, autentikus világhoz kapcsolódott. Ahhoz a világhoz amelyből Boban Markovic és fia Marko is elindult és elérte mindazt, amit egy zenekar a pályán elérhet. Saját bevallásuk szerint Magyarország a kedvenc országuk lett, hiszen az elmúlt évtizedekben itt muzsikáltak a legtöbbet, a legtöbbféleképpen. Jó lenne azt hinni – és ezt Nógrád megye leghátrányosabb kistérségéből származóként bátran le merem írni – a közönségben a „szimpla” örömzenélés élvezeténél túlmutat ez az élmény, amely segít megismerni és ezáltal megérteni hazánk 21. századi sokszínű valóságát is. Mert ebben a valóságban – függetlenül attól milyen nemzetiséghez tartozónak valljuk magunkat – érzelmeink megélésében biztosan megegyezünk. Többek között átérezzük, vagy szeretnénk átérezni legalább egyszer Goran Bregovic Ederlezijében felhangzó sorainak tiszta érzését: „Gyere, gyere velem tavasz jár már. Gyöngyvirág lesz majd a párnád. Örök hűség vár rád. Gyere, gyere velem, hív a hajnal. Nincsen felhő, nincsen csillag. Pihenj karjaimban.”
Fotó: Müpa – Pályi Zsófi