Szerző: Marity Mira
Az 1980-as évek közepén járunk. Ülök az újpesti Alkotmány mozi (valóban) fapados ülésén. Kollektív filmnézést szerveztünk a gimiben. Vihogó kamaszsrácok ülnek mindkét oldalamon, teszik a fejüket, ahogy akkoriban mondtuk, és még én sem döntöttem el, hogy kinek engedem meg majd a sötétben, hogy megfogja a kezemet. Aztán sötét lesz, elcsendesül minden, és valamilyen furcsa szöveg kezd futni a vásznon, bele a messzeségbe, majd felreccsennek a később legendássá váló John Williams dallamok. Abban a pillanatban feledem a rám bukó csávókat, és romantikus tinédzser lelkem minden áhítatával olvasom a szavakat: „Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban…”
Fotó forrása: Fórum Hungary
Így kezdődött az én rajongásom a Csillagok háborúja iránt, és tart azóta is évtizedeken keresztül, töretlenül. Másnap vettem egy naplót, melybe kétségbeesett bejegyzést írtam éjjel, miszerint nem tudok választani Luke Skywalker és Han Solo között, mert halálosan szerelmes vagyok beléjük. (Később hozzáírtam még John Taylort a Duran Duranból. A napló azóta is megvan anyámék padlásán.)
A következő említésre méltó etap 1999. George Lucas egy óriási bravúrral elkészíti az előzmény trilógia első részét, a Baljós árnyakat. A lányom ekkor hét éves, és rángatom magammal a moziba, előtte ódákat zengve a Star Wars-ról. De mivel az én lányom, nem is kellett volna az erős marketing. Sztereóban kapunk sírógörcsöt, amikor Qui-Gon Jinn meghal. (Én újra szerelmes leszek, ezúttal Darth Maul-ba, némi frusztrációval, hiszen az egy gonosz sith lovag – ezért a lányomnak erről a vonzalomról be sem számolok.)
Fotó forrása: Fórum Hungary
A következő mérföldkövem 2015, ősz. Az ébredő Erő körül valóságos tömeghisztéria alakult ki. Bölcs és érett felnőttként elhatározom, hogy nem veszek ebben részt, amúgy is szkeptikus vagyok, hiszen a gyártó már a Disney (soha nem bocsátok meg neked ezért, George!), ráadásul a rendező is „csak” J.J. Abrams, és nem az alapító atya, Lucas. Aztán megérkeznek az első teaserek, trailerek – én pedig bőgök, vigyorogva, libabőrözve, áhítattal, katarzissal, a régi imádattal. Rádöbbenek, immáron sokadszorra, hogy a Star Wars a XX. század legnagyobb legendája és teremtett világa, és mítosza átnyúlik a második évezredbe is, töretlen diadalúttal.
Nagyon nehéz objektív kritikát írni valamiről, ami ennyire közel áll érzelmileg az emberhez. A legelső dolog, ami eszembe jut Az ébredő Erőről, az az, hogy ez az új Star Wars – a RÉGI. És azt hiszem, ennél örömtelibb, pozitívabb és értékesebb attribútummal fel sem ruházhatom a filmet, mert ez egy érdem. A Baljós árnyak, A klónok támadása és A Sith-ek bosszúja szériát legáltalánosabban az a kritika érte, hogy öncélúan és hiteltelenül szakít a régi részek komplex jellemzőivel: más a stílusa, más az ideológiája, más a látványvilága, a filozófiája és a dramaturgiája. Történt ez az éles kritikai hozzáállás a keményvonalas SW rajongók részéről úgy is, hogy ezeket a részeket még mindig Lucas írta és rendezte. Amikor pedig a Disney stúdió 2012-ben megvásárolta Lucasfilmet és a Star Wars-filmek jogait is, mindenki lemondott arról, hogy a 7. rész érdemben hozzátegyen bármit is az űropera legendájához. Nos, a kétségkívül tehetséges rendező, J.J. Abrams (Lost, Star Trek XI.) nem csak dicséretes ambicionizmussal, hanem méltó tisztelettel rendezte meg a The Force Awakens-t. A legnagyszerűbb dualitás az, hogy az óriási fehér vászonon felfedezhetjük a történet újszerű, teljesen más aspektusból elmesélt momentumait, ugyanakkor megnyugtatóan visszaköszönnek a 70’-80’-as évek Star Wars filmjeinek szívmelengető retro fényképezési és vágási technikái, hangulati elemei, mi több, felejthetetlen jelenetei.
Fotó forrása: Fórum Hungary
Ebben az epizódban harminc évvel járunk a Jedi visszatér eseményei után. A Halálcsillag elméletileg elpusztult, a sith-ek és jedik is kihaltak. Az utolsó jedi lovag, Luke Skywalker remeteségbe vonult, ismeretlen helyre. Leia hercegnő időközben tábornok lett, és az ellenállók vezetője. Mert azért van új ellenség, a Galaktikus birodalom „utószervezete”, csak most Első Rendnek hívják őket. Anélkül, hogy elspoilereznénk a történetet, annyi elmondható, hogy feltűnnek a színen új fiatal szereplők, akik egy része nyílt vagy eddig fel nem fedezett rokonságban áll a régiekkel. Illetve a szokásos felütés szerint van egy szimpatikus új kis droid is, a BB8-as, amelynek memóriája titkos és értékes térképrészletet rejt. A robot egyébként technikailag a film egyik legtökéletesebben kivitelezett produktuma, és külleme és „egyénisége” vetekszik a mindenki által favorizált régi kedvenccel, R2-D2-val. Ez a világ is durván kétpólusú, markánsan elhatárolható benne a Jó és a Rossz – átmenet nem nagyon van.
J.J. Abrams-nek – aki egyébként nem csak rendezte, hanem producálta és írta is az új részt – azért volt embert próbálóan nehéz feladata, mert egy egészében teljessé vált univerzum történet fonalat kellett újra felvennie. Elővenni a régi szereplőket, bemutatni az újakat, összekötni a cselekményszálakat, új motivációval ellátni a résztvevőket… és mint minden trilógia első része, így Az ébredő Erő sem tudott megfelelni minden kritériumnak. A dramaturgia legtöbbször túl lineáris és egysíkú, a dialógusok nem kiforrottak, és az előző részek grandiózus bonyodalmaihoz szokott nézőben néha bizony felmerül az a hálátlan érzés, hogy egy kicsit olyan ez az egész, mint egy kamaradráma. Nem kaptunk egy Darth Vader magasságaiba emelkedő, méltó főgonoszt. Nincs egy karakánul meghatározott elemi cél, amiért érdemes meghalni – mert az, hogy fel kell kutatni Luke-ot, nem kimondottan motiváló tényező.
Mindemellett viszont tény az, hogy a fiatal szereplők rendkívül szimpatikusak lesznek a film végére. Tehetséges, szerethető színészeket találtak a zsánerekre. Az ellenállók pilótája, Poe Dameron lazasága (Oscar Isaac) Han Solo legjobb pillanatait idézi. A dezertáló rohamosztagos Finn (John Boyega) ösztönös természetességgel játszik. Rey egy talpraesett roncsvadász fiatal nő, aki a legtisztább karaktere a filmnek. Őt a bájos Daisy Ridley játssza, aki hitelesen képes előadni azt a gyötrődő és ambivalens lelkiállapotot, amely a sorsát, múltját, családját és önmagát kereső embert jellemzi. Ők hárman alkotják a „jók” kemény magját. Na és itt vannak persze a régi ikonok, melyek láttán egységesen hördülnek fel a nézők. Amikor megjelenik a vásznon a még mindig hihetetlenül jóképű Han Solo/Harrison Ford, vagy a gesztusai és morgásai által megkedvelt wookie, az bizony erős érzelemhullámokat generál a legtartózkodóbb publikumban is.
Fotó forrása: Fórum Hungary
Az ébredő Erő egy nagyon korrekt, tisztességesen odatett darab. Óriási és kemény vállalkozás, amely majdnem tökéletesen megfelelt az elvárásoknak. Méltó és nívós kezdete egy régi/új trilógiának, amely csak még jobban kiteljesedhet a következő részekben, ha ügyesen kezelik a forgatókönyvet, a dramaturgiát és a dialógusokat. A Star Wars ezzel az új etappal megtartotta a generációkon átívelő epikus jellegét. Anyám ugyanúgy szereti, mint én vagy a lányom. Átörökítettük egymásra az űrmesét, az ebből fakadó emócióinkat. Ha Abrams alkotógárdája ügyesen kezeli a történetet, újra kapunk egy többszörös jelentésréteggel bíró univerzumot. A Csillagok háborúja összes része az emberi fantázia és világteremtő kreativitás szimbóluma – és ebbe a világba illeszkedett be most ígéretes puzzle darabkaként Az ébredő Erő. Reménykedve és immáron megnyugodva várhatjuk 2017-19-et, amikor mozikba kerül majd a 8. és 9. rész is.
Star Wars: Az ébredő Erő – Bemutató: 2015. december 18. – Forgalmazó: Fórum Hungary