Szerző: Tóth Ditta
Fotók: Vári Zsófia, Tóth Ditta
Van egy igazán különleges hely a belvárosban, a Brody Studios, izgalmas, bohém terei ámulatba ejtőek. Él egy igazán különleges lány a belvárosban, Vári Zsófia, izgalmas, érzékeny festményei ámulatba ejtőek. Helyszín és műalkotás ennyire hatásos találkozásakor a szemlélődő egy kisebb vizuális sokkot kap, és úgy érzi, hogy legszívesebben egész nap sétálgatna a termekben, vagy csak elüldögélne az egyik fotelben, hogy minél tovább áthassa a képek által gerjesztett légkör.
Ezek az alkotások, bár figurálisak, mégsem hús-vér alakokat ábrázolnak, inkább érzelmi lenyomatokat jelenítenek meg. Az élénk színek egybeillesztésével nem csak színképződmények jönnek létre, hanem a szerelem köré rendeződött reflexiók, emocionális minták formálódnak testekké. Színes érzelem-szalagok kússzák be a felületeket, felvesznek különböző belső, pszichikai formákat, vagy asztráltereket képeznek. Néhol összeállnak, de színtömegként sem adnak súlyérzetet, könnyed, mulandó érzelmi-párákhoz tapadnak. A megfolyt kontúrvonalak azt az érzetet keltik, mintha az alakok így szivárogtatnák ki a bennük lévő érzelmi túltöltődést és egyszerűen túlcsordulnak. Szerelmi háromszögek, párok közé állt emlékek, vagy kapcsolati szituációk, lelki bonyodalmak áramlásait látjuk. Lassú dinamikájú mozgás ez, megállíthatatlan, folyton változásban lévő. A megjelenített testek vagy merészen felveszik a szemkontaktust a befogadóval, vagy lehunyt szemekkel adják át magukat a sodródásnak. Mi is velük sodródunk.
Zsófi körbevezet a tárlaton, teremről teremre járunk, magyaráz, mutogat, nem ritkán megsimogatja, megtapogatja a festményeket, mintha minden érintéssel változtatni, alakítani akarná még őket. Közben kérdezgetem.
szem
– Mikor, hogyan kezdtél el festeni, hogyan képezted magad?
– Kiskoromban kezdtem rajzolni, a szüleim délutáni szakkörökbe vittek, csakúgy, mint sportolni, vagy zenét tanulni. Alsóban kerületi rajzversenyen első helyezett voltam. Később a Toldy Gimnáziumba jártam, mert azt szerették volna, hogy humán képzést kapjak. Itt teátrista voltam és a próbákon voltam a legboldogabb, szépen verseltem vagy énekeltem, de otthon éjszaka a takaró alatt festegettem a saját elképzelésem szerint, afrikai madonnát, arcokat. Órákig néztem az albumokat, William Blake, Chaim Soutine, Oskar Kokoschka képeit, tiniként Egon Schiele vonalai ragadtak magukkal rendkívüli módon.
– Aztán jött az egyetem.
– Igen, OKTV-vel jutottam az Elte olasz szakára, emellett már festőnek készültem pl. a Képző előkészítőjére is beiratkozva. Mikor második próbálkozásra nem vettek fel festőnek itthon, felvételiztem az Accademia di Belle Arti di Brera-ra, Milánóba, ahova bejutottam és öt évet éltem távol a családomtól, a szabadságot és a magányt is teljesen megélve, egy parallel életet kezdve. Ezalatt a távollét alatt, már az akadémián éreztem magam először festőnek.
– Kik inspirálnak?
– A tiszta tehetség inspirál. Vannak költő, zenész és képzőművész barátaim, utóbbiak nemzetközi szinten, akik inspirálnak. A görög drámák, régi Krétakörös, Katona Kamrás előadások, Pintér Béla és Társulata, Valerio Adami, Lorenzo Mattotti, akikkel Párizsban találkoztam, Cosimo Valsecchi Milánóban, Vetlényi Zsolt festőművész itthon.
József Attila, Radnóti Miklós, Gulácsy Lajos, Marcel Duchamp, Pier Paolo Pasolini, Amy Winehouse…
– Milyen anyagokat használsz, mire szeretsz festeni, milyen festékkel?
– Vegyes technikával dolgozom. Régen olajjal festettem, pár éve akrilt keverek temperával, ecoline-nel, tussal. Olajpasztellekkel rajzolok, vászonra és papírra, de festhettem falra is, például San Sperate-ban, Szardínián.
– A többalakos kompozíciók arcai és színes inda-testei sajátos keresztformára rendeződnek. Hogyan alakult ez ki?
– A kompozícióim általában ösztönösek, bizonyos archetípusok viszont tudatosak, hogy rábírjam a nézőm a képhez való kapcsolódásra, ez egy szál, aminek mentén beléphet.
. Mesélnél a párizsi portrékról? Ez az időszak hogyan változtatott az alkotói szemléleteden?
– Párizsba tanulni mentem, öt hónapot tölthettem itt, ez a művelődés terepe volt, amennyit tudtam, megpróbáltam magamba szívni a képzőművész-óriások művei aurájából.
A portrék az engem körülvevőkről születtek, naplószerű lejegyzései az együtt töltött pillanatoknak, én nem versben fogalmazom meg az érzéseim, hanem színekben és vonalakban, ennyi történt ott. Rátaláltam két Milánóból ismert olasz festőbarátomra is, hárman teljesen mások vagyunk, máshonnan jövünk, másképp és másról festünk, de izgalmas pillanatokat éltünk meg együtt.
– A rézkarctechnikát hogyan ismerted meg, miért szereted?
– Nagyon szeretem a mélynyomásos technikát, több félévet tölthettem ezzel, műhelyszagban, illetve a Brera botanikus kertjében karcolgatva. Grafikát, szobrászatot, díszlettervezést is kellett tanulnunk pár félévet, csakúgy mint fenomenológiát vagy esztétikát.
– Van kedvenc alkotásod, amitől nem válnál meg sosem?
– Több alkotásomhoz ragaszkodom. Váltam már meg korábbi kedvencemtől. Most ha egyet kellene választani, azt mondanám, attól nem válnék meg, amelyik általában mindenkinek tetszik, ez pedig a Sivatag.
Egy-egy képnél többet időzünk, megérinti őket, történeteket mesél róluk. Mutatja melyik festménye volt egy olasz előadás díszlete, melyik készült versillusztrációnak, vagy színházi plakátnak, de egy őt meglopó barát miatt érzett csalódása is portréra került. Sokáig hagyom még, hogy hasson rám ez az élmény, helyszín és műalkotások tökéletes találkozásában.
Vári Zsófia Selected című kiállítása megtekinthető augusztus 27-ig, előzetes bejelentkezés alapján. (Brody Studios, Budapest VI. kerület, Vörösmarty utca 38.)