Szerző: Sári Edina
A jó szándék hegyeket mozgat, de a
hegyomlást csak a tettek állítják meg!
A Love story fülszövege jutott róluk először eszembe, amikor találkoztunk a József Attila Színház előtti téren.
Hogy szépek. És hogy okosak, mint a Nap. Utóbb kiderült, hogy tehetségesek, meg elszántak és kitartók is. Mert meg akarnak mutatni valamit nekünk, amit tudnánk mi magunktól is, de már elfelejtettük vagy nem merjük használni.
És a fiatalok hevével kiáltják az arcunkba: miért nem addig élsz úgy, ahogyan neked jó, amíg megteheted? Miért teszed zárójelbe magadat? Miért egy tragédiának – jelen esetben rákbetegségnek – kell felnyitnia a szemedet: az élet véges! Az életed, amelynek színpadán te vagy a főszereplő, a többiek csak rezonőrök, s nem változtat ezen semmi, de semmi, sem szülő-gyermek viszony, sem házastársi kapcsolat, sem baráti hevület.
Miért nem vagy fontos önmagadnak? – szegezi neked Földvári Barbara és Dr. Dallos Csaba a meghökkentő kérdést.
A két kulturális antropológus végzettségű, fiatal kora ellenére hosszú ideje vérprofi dokumentumfilmes szakember a Fontos vagyok című dokumentumfilmjében rákbeteg emberekkel készít mélyinterjúkat, amelyek 2016. február 4-re, a Rákellenes Világnapra állnak össze izgalmas, egészestét betöltő mozifilmmé.
Azt a már-már tabutémának számító kérdést járják körbe, hogy miért szorítjuk magunkat háttérbe illedelmesen, miközben tudásunk, szorgalmunk, tehetségünk révén lehetnénk a középpontban is; miért nem replikázunk a minket kioktatónak; miért nem mondjuk meg anyósnak/szomszédnak/kollégának, hogy ne üsse bele az orrát a mi dolgunkba; miért nem kérjük ki magunknak a méltatlan bánásmódot, bárhol, bármely embertársunktól is jön az; miért nem hisszük el végre, hogy a mi életünk is ér annyit, mint a többieké, hogy mi is megérdemeljük a bűntudat nélküli, önzetlen és feltétel nélküli elfogadást és szeretetet?!
És hogy mi az ő történetük? Egyszer volt, hol nem volt, a szép, szőke, hihetetlen empátiával és kérdező tehetséggel megáldott Barbarát felvették a Miskolci Egyetem kulturális antropológia szakára, ahol az okos, sötétbarna hajú, villogó kék szemű Csaba volt az adjunktus. Eleinte Barbara ki nem állhatta a tanára modorát és stílusát – bár elismerte tudását -, aki nem könnyítette meg tanítványa dolgát, de rövidesen mindkettejük számára kiderült: gondolhatnak racionálisan bármit, nincs menekvés, az univerzum őket egymásnak teremtette.
A tanár-diák viszony elmúltával összeköltöztek, összekötötték életüket, és elkezdtek együtt dolgozni. Azt gondolhatnánk, ez a huszonnégy órás összezártság, a magán- és a szakmai élet összemosódása szétzilálta a kapcsolatukat, de nem, csak szorosabbra fűzte azt.
Sok szocio-dokumentumfilmet készítettek együtt, amiknek a témáit nem volt nehéz összeszedni, szó szerint az utcán hevert, hiszen Miskolcon laktak, ahol a körzeti orvos első kérdése: felírhatok háromszáz forintnál többe kerülő gyógyszert? – és csak utána vizsgál.
Filmszemléken szerepeltek, és csendben végezték volna ismeretlenül a dolgukat, mint emberek milliói szerte a világon, ha egyszer csak egyikük fejéből ki nem pattan a Fontos vagyok projekt.
A Fontos vagyok egy lelki bakancslista film, amelyben a hétköznapi emberek nem ejtőernyővel ugrálnak, meg piramisokon reggeliznek, meg bárokban ismeretlen nőkkel csókolóznak, hanem bátran és nyíltan felvállalják érzelmeiket először saját maguk, majd a külvilág előtt, és mernek élni, és fontosak lenni önmaguk számára. Nem önzőek! Fontosak. A film azt mutatja be, hogy a betegség a szereplőket hogyan tanítja meg a sorrendállításra a mindennapokban. Mi az elengedhetetlen, és mi a felejthető. Régebben talán a felejthető volt az elengedhetetlen, de az idő szorít, nincs kegyelem, dönteni kell, mi a prioritás. A halál árnyékában a lényeges dolgokra kell koncentrálni. Csak az igaz szavak és mondatok, az értékes kapcsolatok, élmények a lényegesek és a maradandók a hátrahagyottaknak. A testamentumban minden szónak jelentősége és súlya van, ezért elengedhetetlen a halál előtti végtelen őszinte szembefordulás saját magunkkal és szeretteinkkel.
Földvári Barbara és Dr. Dallos Csaba immár egy éve forgatja filmjét a rákbetegségben küzdőkkel, illetve a már gyógyult visszaemlékezőkkel. A Fontos vagyok dokumentumfilm nem orvosi szempontból, és nem ismeretterjesztő céllal boncolgatja a témát, hanem azt a folyamatot kívánja bemutatni, ahogyan egy ember a betegségével – és lehetséges közeli halálával – szembesülve mérleget von addigi életével.
A dokumentarista módszerekkel, de a témát asszociatív és erősen érzelmi szempontból is megközelítő film elsősorban az egészséges emberekhez szól azért, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy csak egy életünk van.
Az elmúlt év folyamán nagyon sok ember mesélte el nekik a történetét, többen, mint ahányan végül a filmvászonra kerülhetnek – viszont mivel az ő történetük is fontos -, ezért az alkotók egy folyamatosan bővülő, internetes adatbázist akarnak létrehozni, amely minden, történetét elmesélni kívánó érintett saját kisfilmjét tartalmazza.
Hogy visszatérjünk a tündérmesének induló történethez, főhőseink gyorsan rájöttek, hogy az adjunktusi és a pályakezdő fizetés nem elég az álmuk megvalósításához, ezért eladták a lakásukat, és albérletbe költöztek. A lakás árából profi felszerelést vettek, amellyel a filmet forgatják, és vágják. A létfenntartásra elég fizetésükből beutazzák az országot a beszélgetőpartnereikhez – néha autóstoppal, mert nem jut vonat- vagy buszjegyre.
Az alkotók májusban felszámolták miskolci életüket, és a fővárosba költöztek, mert rengeteg megkeresés érkezett hozzájuk, mindenhol látni szeretnék a készülő film részleteit és őket is, mert vírusként terjed a hírük a szakmában. Mivel főváros-centrikus ország vagyunk, itt található a legtöbb egyetem és civilszervezet, és a rákellenes rendezvények is leginkább Budapesten zajlanak, ezért volt szükség a lakhelyváltásra, ami a szponzorkeresést is elősegíti, hiszen a legnagyobb cégek székhelye is itt található. Ezért Barbara és Csaba májusban beruháztak életük első békávé bérletébe és immár a Kispesti albérletből indulnak forgatni, és üzleti tárgyalásokon részt venni.
A dokumentumfilm iránt máris óriási a rákbetegségben dolgozó szakemberek és a betegség köré szerveződő civilszervezetek érdeklődése és erkölcsi támogatása.
A szép szavaktól viszont nem fog elkészülni a film, ezért Barbara és Csaba megélhetési forgatásokkal, szövegjavítással, bedolgozói munkákkal foglalkozik a valódi, emberek ezreinek lelki életét megkönnyítő történetek dokumentálása helyett.
De őket ez nem érdekli, mennek, forgatnak, beszélgetnek, szerveznek, küzdenek tovább a jó szándékú, ámde a betegségük miatt szerény körülmények közé kényszerült emberek hálájától kísérve.
A pénztelenségnek nemcsak maga a tudata rémisztő, hanem azoknak a részvétlensége is, akik megtehetnék, hogy marketingbüdzséjükből, illetve állami forrásból támogassák a film elkészültét. Mert ha nincs pénz, Barbara és Csaba nem tud utazni, lassabban készül el a film, és közben sok olyan rákbeteget elvesztünk, akik a film hatására talán kiteljesedhettek volna, akik talán elmondhatták volna még utoljára: Igenis, én is fontos vagyok!
Ha egyetért a film céljával és elkészültével, kérjük, támogassa azt bármily csekély összeggel is a 30 éves jubileumát ünneplő A rák ellen, az emberért a holnapért! Társadalmi Alapítvány bankszámlaszámán keresztül!
Fontos! Kérjük, írja az utalás megjegyzési rovatába: Fontos vagyok! –, mert a felajánlásokat elkülönítve kezeljük, és csak a film elkészültére fordítjuk.
Bankszámlaszámunk: OTP Bank NYRT. 11713005-20034986; Fontos vagyok
Segítsünk társadalmi, civil összefogással a két dokumentumfilmesnek, hogy az elkészült filmet megtekintve önmagához új, pozitív érzelmi amplitúdókkal közelítő nemzedék nőhessen fel, akiknek már teljesen egyértelmű, hogy én is Fontos vagyok!
A filmről az alábbi webhelyeken tudhat meg többet:
http://fontosvagyok.tumblr.com/
https://www.facebook.com/fontosvagyok