Június 12-én az Operaház történetében első alkalommal tűznek műsorra Vivaldi-operát. A Farnace még sosem csendült fel idehaza, így Anger Ferenc színrevitelében magyarországi bemutatót is ünnepelhet a közönség. A címszerepben a katalán származású Xavier Sabata, korunk egyik legfelkapottabb kontratenorja lép színpadra.
Németh Pál (karmester), Xavier Sabata (Farnace), Anger Ferenc (rendező), Meláth Andrea (Tamiri), Zöldy Z Gergely (jelmeztervező), Szendrényi Éva (díszlettervező) – fotó: Pályi Zsófia
A korában Vörös pap néven elhíresült – ám nagy megbecsültségnek örvendő – Vivaldi számos, közel 80 operát írt, amelyek azonban gyakorlatilag az ismeretlenség homályában húzódtak meg egészen a XX. század utolsó negyedéig. A kétezres évek eleje óta viszont egyre több felvétel és előadás születik operáiból, valóságos kultuszát éli a repertoár.
A Farnace Vivaldi egyik kedvenc operája volt. A történet Mithridatész pontuszi király utódjáról szól, akit anyósa bosszúból el akar pusztítani. Intrika, politika halálos ítélet, szerelem, manipuláció, gyűlölet – a szereplők a legszélsőségesebb helyzetekben találják magukat, hatalmas érzelmi skálát bejárva. Nem csoda, hogy a történetre még négy szerző (Antonio Caldara, Carlo Francesco Pollarolo, Leonardo Vinci és Josef Mysliveček) írt operát a korszakban.
A Vivaldi-féle Farnace eredeti, 1727-es bemutatójának kottája nem maradt fenn, később azonban több változatban is játszották a művet, és ezekből kétféle változat maradt ránk. A darab bemutatója vitathatatlanul az Opera évadának egyik legizgalmasabb zenei vállalkozása. A produkció dirigense, zenei vezetője Németh Pál fuvolaművész-karmester – a magyarországi régizenei irányzat egyik úttörője – és Anger Ferenc rendező a Torinói Nemzeti Könyvtárból szerezte be a másolatot mindkét fennmaradt változatról. Ezt követően készítették el a saját, „két és feledik” változatukat. „Ez jó és normális dolog, Vivaldi idejében is pontosan így működött: mindenhol saját változatot adtak elő. Mi több, az emberek a XVIII. században is irigyek és ostobák voltak, és ha kifutott egy produkció a repertoárból, nemes egyszerűséggel elégették a kottákat (a partitúrát, a szólamkottákat, mindent), hogy más ne tudja előadni.” – emelte ki Németh Pál.
A Farnace a múltbeli sérelmek operája – a valódi konfliktus már a darab kezdete előtt lezajlott, és a közönség a történet legvégét, a megoldást láthatja a színpadon. „Ez egy családi történet politikai környezetbe ágyazva: nagyon mellbevágó és nagyon tragikus” – mondja a rendező, Anger Ferenc. – „Olyan borzalmasan felkavaró jelenetek is vannak a műben, mint például amikor Tamiri úgy dönt, nem öli meg a fiát, viszont kénytelen a mauzóleumba zárni, mert ez az egyetlen lehetősége a túlélésre. Bezár egy gyereket a holtak közé, és azt sem tudja, megmenti-e végül ezzel. Ez hátborzongató. Ugyanakkor vannak a darabban operettbe illő elemek (a két „hősszerelmes”, Gilade és Aquilio küzdelme Selinda szerelméért) és kimondottan vígjátéki elemek is, mint pl. a kettős merénylet Pompeo ellen. Már-már túlzottan szövevényes és tragikus a sztori, és véleményem szerint ezt úgy lehet a legérzékletesebben eljátszani, ha humorral nyúlunk hozzá.”
A rendező Szendrényi Éva díszletével kapcsolatban elmondta: a szereplőkben dúló kettősséget hivatott leképezni, az élő és holt, értelem és érzelem, a test és lélek harcát. „Két szintet alakítottunk ki: egy emeletet, ahol Mithridatész mauzóleuma látható, és egy lenti részt, ahol Farnace titkos laboratóriuma található. A mauzóleumban megtekinthető a nagy Mithridatész holtteste, amit olykor Farnace leszállít a lenti laborba, boncterembe, mert ki akarja deríteni, hogy mitől volt olyan zseniális az apja. Ez a motívum jelenik meg Farnace jelmezén is: van a szíve fölött egy sebhely, ami le van takarva egy lemezzel – a saját szívét is felnyitotta már, hogy választ kaphasson. De rossz helyen keresi a megoldást: nem a test a lényeg, hanem az, ami az elme, a lélek rejt” – tette hozzá Anger Ferenc, akinek színrevitele a fekete humor eszköztárával is él, hiszen a darab eredeti szándéka is az, hogy az emberek közti kapcsolatokat kifigurázza és láttassa a pitiáner, kisstílű konfliktusokat.
A Farnace keletkezésének idején nagy divat volt Velencében az opera; a komponálás fő szempontja akkoriban az volt, hogy az énekesek megmutathassák, mennyire tudnak énekelni, ebből következően a zenei anyag gyönyörű, díszes áriákkal tűzdelt. A címszerepre Xavier Sabatát, korunk egyik vezető kontratenorját szerződtette a Magyar Állami Operaház. A katalán születésű énekes markáns egyéniség, már puszta jelenlétével felhívja magára a közönség figyelmét. Tanulmányait Barcelonában, majd Karlsruhéban folytatta. Első sikereit William Christie világhírű régizene-együttesével, a Les Arts Florissants-nal aratta, azóta más jelentős barokk zenekarokkal is járja a világot, kiemelkedő karmesterekkel dolgozik együtt. Visszatérő vendég a párizsi Théâtre des Champs-Elysées-ben, a madridi Teatro Realban, a Theater and der Wienben, a moszkvai Csajkovszkij Hangversenyteremben, de megfordult London és New York koncerttermeiben is, valamint Európa különböző régizene-fesztiváljain. Repertoárja Cavallitól és Monteverditől kezdve a barokk operák hősein át kortárs művekig terjed.
A darab két női főszerepét Meláth Andrea és Szabóki Tünde énekli. A 27 fős Farnace-zenekarban a vonósok bélhúros hangszereken zenélnek, natúrkürtök és natúrtrombiták, régi üstdobok és ciripelő hangú csembalók szólalnak meg. „Meg kell találni azokat a hangszíneket, izgalmakat, artikulációkat, amitől a muzsikálás élőbb lesz. A barokk festményeken sincs két egyforma alak, él, mozog az egész kompozíció – a zenében is így van. Ettől alakul ki egy izgalmas, élő hangzás, amit barokk zenének nevezünk. Ezért pedig sokat kell tanulni, kísérletezni, hogy ne múzeumban érezzük magunkat, hanem úgy hasson, mintha ez éppen most születne, mintha Vivaldi éppen most írná a művet” – tette hozzá a karmester.
Az előadást az Opera négy alkalommal játssza június 20-ig.
ANTONIO VIVALDI: FARNACE
Opera három felvonásban, két részben, olasz nyelven,
magyar és angol felirattal
BEMUTATÓ: MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ, 2015. JÚNIUS 12.
Szövegíró: Antonio Maria Lucchini
Rendező: Anger Ferenc
Díszlettervező: Szendrényi Éva
Jelmeztervező: Zöldy Z Gergely
Koreográfus: Venekei Marianna
A koreográfus asszisztense: Sárközy-Holler Ágnes
Dramaturg: Kenesey Judit
Játékmester: Nina Dudek
Rendezőasszisztens: Magyar Orsolya
Zenei asszisztensek: Dallos Erika, Harazdy Miklós, Andrea Fernandes,
Szennai Kálmán
Karigazgató: Strausz Kálmán
Karmester: Németh Pál
Farnace, Pontusz királya: Xavier Sabata
Tamiri, Farnace felesége, Berenice lánya: Meláth Andrea
Berenice, Kappadókia királynője: Szabóki Tünde
Pompeo szóvivője: Hegyi Barnabás
Selinda, Farnace húga: Schöck Atala
Gilade, Berenice kapitánya: Ducza Nóra
Aquilio, a római légiók prefektusa: Szigetvári Dávid
Pompeo, római prokonzul: Pál Botond
Farnace és Tamiri fia: Leveleki Gábor
További előadások: június 14., 18., 20.