A kép markáns, szuggesztív és figyelemfelkeltő: rajta váltakozó vörös és sárga színű, kissé hullámzó, nyugtalan vonalakkal festett koncentrikus körök követik egymást, amelyen sugár szerűen körbe-körbe rakott ecsetek sorakoznak. Kisebbek nagyobbak, szélesebbek, keskenyebbek, sötétebb vagy világosabb nyéllel. A körök belsejében vörös korong. Innen indul ki minden. A sugárzó napkorong is lehetne vagy a földgolyó izzó, fortyogó, örvénylő magja, de az élet, a világ, a művészet örvénylésére, változására, kavarodására, fejlődésére is utalhat. Bármit is képzelünk bele, fókuszában az alkotás, s annak egyik elengedhetetlen kelléke, a festészet szimbóluma, az ecset áll. Braun András Kirobbanó ecsetkezelés című képe egyben a Műcsarnokban 2015. április 25-én megnyílt Itt és most című képzőművészeti Nemzeti Szalonnak is a szimbóluma, hirdetője lett.
Az ünnepélyes megnyitót megelőző sajtóbejáráson Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója és a kurátor, N. Mészáros Júlia, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum művészettörténésze mutatta be a sajtó képviselőinek a tárlatot. Rendkívül jelentős magyar kiállítást láthat a nagyközönség, s meggyőződhet arról, milyen erős a magyar művészet – hangsúlyozta a művészeti igazgató. A kiállított anyag a kurátor igen alapos témaismerete alapján jött létre. A művészet itt van velünk. A kiállított művek azon gondolkodnak, milyen a világ. Remélhetőleg lesz rá kíváncsiság – fogalmazott Szegő György.
A Magyar Művészeti Akadémia a 2013-ban tulajdonába adott patinás Műcsarnokban az egykori párizsi Szalonok mintájára nemzeti szalonok rendezésre vállalkozott, arra, hogy minden tavasszal egy-egy szalonnal kapcsolódik a budapesti tavaszi fesztiváli programokhoz. Négyéves ciklus keretében a tavalyi építőművészeti szalon után az idén a képzőművészet átfogó bemutatására vállalkozik az Itt és most című kiállítással. Volt miből válogatni, hiszen a Kárpát-medencében több ezerre tehető a magas színvonalon alkotó képzőművészek száma. A tárlat az ezredforduló utáni időszak főbb képzőművészeti áramlatait, progresszív törekvéseit, karakteres alkotásait, újító interpretációit, innovatív mozzanatait össznemzeti kontextusba helyezve, új nézőpontból kívánja láttatni és értékelni, elősegítve a kortárs magyar képzőművészetről alkotott képünk újrafogalmazását is. Ezzel a független, zsűri nélküli szalonnal a Salon des Indépendants (Függetlenek Szalonja) magyar változatát köszönthetjük Budapesten a Műcsarnokban.
A nagyszabású képzőművészeti seregszemlén csaknem 450 műtárgy, köztük festmények, grafikák, szobrok, installációk tanúskodnak közelmúltunk, a legutóbbi 10 esztendő magyar képzőművészeti alkotómunkájáról. A művek 205 kortárs művész keze alól kerültek ki, amelyeken keresztül a tárlat átfogó képet kíván nyújtani arról, milyen változások történtek ebben az időszakban a képzőművészeti látás- és gondolkodásmód terén, melyek azok az új momentumok, elemek, amelyek a ’90-es évek művészetétől eltérnek, s megkülönböztetik az új generációkat a régebbiektől – hangsúlyozta N. Mészáros Júlia. Széleskörű válogatásra törekedett, így azok a területek is képviselve vannak, amelyek hagyományosabb technikákkal jöttek létre. Nemzeti kitekintést is tartalmaz a kiállított anyag a határon túli és külföldön élő magyar alkotók szerepetetésével, sőt láthatók olyan, már nem élő művészek munkái is, amelyek valamilyen szempontból fontos mérföldkövet jelentettek a modern magyar képzőművészet fejlődésében, mint Hantai Simon, El Kazovszkij vagy Körösényi Tamás alkotásai és olyan nagy mesterek életművéből is új jelenségeket szeretne felmutatni, mint Keserü Ilona, Konok Tamás vagy Orosz István.
rembrandt-es-a-holland-arany-evszazad-festeszete-kiallitasmegnyito-2014-oktober-30-szepmuveszeti-muzeum-foto-korhut-lili
A tárlat motívumok és nagy témakörök, azon belül pedig résztémakörök szerint csoportosít. Az első nagy téma, amivel a látogató mindjárt az első teremben találkozik, a világmindenség és a végtelen térben megtapasztalható idő problematikáját veti fel. Ezt illusztrálja Rákóczy Gizella kozmológiai világrendszere, amely négy alapszín és forma elforgatásával, megtöbbszörözésével próbálja sajátosan érzékeltetni a végtelent. Kovács Attila 12 nem euklideszi vonatkoztatási rendszer című alkotása geometriájával, különböző méretű négyzethálóival, a folyamatosan elmozduló tárgy sík képével új térrendszert alkotva kísérli meg helyünket és szerepünket megtalálni a világmindenségben, Konok Tamás pedig a sík, a tér és a mozgás vizuális megfelelőjéből építette fel térrendszerét válaszul a véges és végtelen problematikájára. Kalocsai Enikő tükrökkel játszva különböző nézőpontokból mutatja meg a tereket.
A hagyományos és új kapcsolatát valósítja meg Rabóczky Judit Pipacsmező című szoboralkotása, amely a hagyományos szobrászati anyag újfajta kezelésének remek példája. Érdekes alkotások születtek szövegek különböző feldolgozásával is, amelyek a kép és szöveg kapcsolatát, értelmezési lehetőségeit tárják elénk (Blazsej Balázs és Butak András munkái).
A színpompás vásznak közül kitűnnek Keserű Ilona színkompozíciói, amelyek csaknem megszólalnak, hiszen hangokkal társítja a színeket (Sűrűsödő hangtestek; Lágy káprázat), s itt a tematika áttér a természetre, a táj kiváltotta érzések, a belső színvilág víziójának kivetítésére. Németh János elvont struktúrájú vásznai vagy Erdélyi Gábor egymás mellé helyezett meditációs mezői, amibe beleképzelhetünk bármit, ami eszünkbe jut, már ezeken is túlmutatnak. Bíbor Piroska Homokcsapdája szigorú formát épít fel, örökérvényűnek szánja, de magával a felhasznált laza anyaggal ezt azonnal meg is kérdőjelezi. Farkas Ádám szobra, az Ívek alul és felül, térben feszülő elemekkel, a több irányba hajló ív segítségével az eleven mozgás absztrakt változatát jeleníti meg. Külön teret szentel a tárlat a városi környezet és a természet közötti örök harcnak, a mai társadalom és a környezetkezelés, az ökológiai felelősség problematikájának is.
A művészet és abszurd kérdéskörét járja körül a következő terem alkotásainak sora. Az emberi törékenység, fájdalom és az ezzel kapcsolatos asszociatív mozgások is számos művet hoztak létre. M. Novák András: The Hungarian Porta del Paradiso című kompozíciója lesújtó, drámai vízió a „paradicsomi” jövőt illetően, ugyanígy Kovács Péter Rom-rajz, rom-rajz című alkotása. Sebestyén Zoltán „A hely(szín) idegen…” című képén a halálról, létezésről meditál érzelmes, érzéki tónusok felvillantásával, Drozdik Orsolya pedig az identitás kérdéskörét járja körül. Csíkok című képén a csíkok szimbolikájával a belső törésekre és megújulásokra utal, hasonlóan Mária Balažovához, aki az avantgárd hatására vörös és fekete színkontraszttal és a vonalak mozgatásával próbál új egyensúlyt létrehozni, miközben a feminizmus témáját közvetíti. A testábrázolás változása a művészetben Verebics Ibolya, Kusovszky Bea és Fajgerné Dudás Andrea Júlia képein kísérhető figyelemmel, amely árnyaltabb, érzékenyebb és gátlástalanabb lett, mint amilyen régebben volt. Domián Gyula és Kiss Zoltán A belső templom című nyloninstallációja valamiféle szentély megjelenítése a Műcsarnok apszisában, hely az elmélyedésre, a szakralitás megélésére.
Sok alkotás foglalkozik még szimbolikus, mitikus, elvont témakörökkel, a hit keresésével, más kultúrák hitvilágának a mai művészetre gyakorolt hatásával, társadalmi jelenségekkel, lehangoló válsághatásokkal, elmagányosodással, a kisember és a hatalom viszonyával, a mindennapi élettel, a jelen és jövő közötti kapcsolattal, de mindenképpen egy új világkép keresése és megalkotása követhető nyomon bennük.
A digitális korszak is új eszközöket, technikákat kínál a művészet számára, amelyek más dimenziókkal gazdagítják a művészi kifejezésmód tárházát. Jó például szolgálnak erre Benes József komputer segítségével készült, groteszk látásmódot tükröző rajzai, grafikái vagy Varga Tamás és Vincze Balázs alkotásai. Martus Éva interaktív képein a figurák eltolhatók, Erős Apolka futurisztikus betonszobrai és Debreczeni Imre sci-fi ihlette képei pedig már a jövőt vetítik előre. Az egyes képzőművészeti műfajok közötti hangsúlyeltolódás is jól nyomon követhető a kiállításon, hiszen a szobrászat és a spontán kifejezésre, gyors közlésre alkalmas rajz is új virágkorát éli.
Hogy milyen erős a magyar művészet, azt a Tár.hely elnevezésű, nyílt begyűjtésű netes mustra is segít megítélni a maga teljességében, amely az M0 kiállítótérben hat képernyőn keresztül további 750 művész portfólióját, szakmai életrajzát és digitális képanyagát tartalmazza, ezáltal összesen csaknem 1000 művész jelenlétét lehetővé téve. Ezenkívül négy művészettörténésszel készült interjú egészíti ki és hozza közelebb az érdeklődők számára az elmúlt 10 év legfontosabb történéseit.
Az Itt és most című képzőművészeti Nemzeti Szalon és kísérő programjai július 19-éig tekinthetők meg a Műcsarnokban.
Bővebb információ: http://www.mucsarnok.hu/new_site/index.php?lang=hu&t=824
Varga Bótos Anna
Fotók: Korhut Lili