A távolból üdvözlök mindenkit, akik összejöttek ezen a kivételes napon, amikor a bábok uralják azokat a településeket, ahol magyar nyelvű bábosok élnek és alkotnak. Üdvözlöm a paravánon és rivaldán innenieket és a túloldalon tevékenykedőket. Bábszínészeket, tervezőket, rendezőket, zenészeket, igazgatókat, az irodákban dolgozókat, és engedjék meg nekem, hogy megkülönböztetett szeretettel üdvözöljem azokat a munkatársakat, akikkel a nagyérdemű közönség soha nem találkozott: a bábkészítőket, díszletfestőket, bábtechnikusokat, szobrászokat, világosítókat, a díszleteket mozgató fekete ruhás árnyakat, a díszletek és a színészek erdejében ide-oda surranó, feszült figyelmű kellékeseket, azaz mindazokat, akik nélkül nem lenne előadás. És ha lenne is, a csoda nem lenne tökéletes.
Bródy Vera – Fotó credit: Budapest Bábszínház
Hogy miféle csodáról van szó? Természetesen a bábjáték csodájáról.
Gyermekkorom óra csodaváró voltam, hittem, és bevallom, ma is hiszek bennük. Először Szergej Obrazcov egy budapesti előadásán találkoztam vele. Már nem voltam gyerek. Életemben nem láttam még bábjátékot, még csak nem is hallottam róla. A darab felnőttekhez szólt. Óriási sikere volt. Amikor a függöny legördült, és a függöny elé kijött a játszó férfiak és nők kis csoportja, a karjukon az aprócska, üres tekintetű babákkal, úgy tűnt, mintha azok hasonlítottak volna az előbb látott színészekre, és valóban ők köszönték meg a tapsokat.
Ezek a fadarabok játszottak volna? De hiszen én élőlényeket láttam mozogni, beszélni, nevetni! Mi történhetett? Minden bizonnyal csoda. Ezt a pillanatot máig nem felejtettem el.
Akkor határoztam el, én ilyen színházban akarok dolgozni. És mintha a csoda nem hagyott volna el, hamarosan elkezdtem dolgozni az akkor alakuló Állami Bábszínházban. Ekkortól nap mint nap, a színház tervezőjeként kisebb-nagyobb csodákat éltem meg.
Láttam és csodáltam, hogyan tették magukévá a műhelyek dolgozói gondolataimat, papírra vetett elképzeléseimet, és hogyan váltak azok kézzelfoghatóvá ördögien ügyes kezeik által.
A színészek egymás után érkeztek, hogy lássák, hogyan alakulnak jövendő játszótársaik. Amikor Kiss István, a felejthetetlen, pótolhatatlan színész vette kezébe a félkész bábot, mindenki megbűvölten nézte, ahogyan a színész és a bábu tekintete kereszteződik. Akkor megértettük: egymásra találtak. És amikor a bábok bekerültek az utolsó próbára, a bábkészítő műhelyekből mindenki berohant a nézőtérre, hogy még egyszer ellenőrizzék munkájukat, és átéljék azt a varázslatos pillanatot, amikor a színész az átlelkesített bábot a kezébe veszi, őt a játék terében, a neki szóló fényben útjára indítja, és a halott anyag életre kel. Ez a bábszínház igazi nagy csodája.
A francia író-filozófustól, Denis Diderot-tól egyszer megkérdezték, mi az ember feladata az életben. Az, hogy boldog legyen – mondta, majd hozzátette: a legboldogabb ember az, aki a legtöbbet tudja adni embertársainak. Így hát ti, paravánon és rivaldán innen és túl, akik a legtöbbet adjátok embertársaitoknak, legyetek nagyon boldogok!
Bródy Vera
Forrás: Budapest Bábszínház
Bábszínházi Világnap 2015 részletes információk és programok:
facebook.com/babszinhazivilagnap
babszinhazivilagnap.wordpress.com