Haris László Balogh Rudolf-díjas fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának Nézz körül! című kiállítása 2015. január 20-án, 18:30-kor a Vörösmarty Színház Forrás Galériájában (8000 Székesfehérvár, Fő u. 8., www.vorosmartyszinhaz.hu).
A kiállítást megnyitja P. Szabó Ernő művészettörténész.
Haris László fotóművész 1943-ban született Budapesten. Aktív művészi pályája a Szürenon csoporthoz csatlakozva 1969-ben kezdődött. A képzőművészet és a fotóművészet határterületein alkotva többnyire képzőművészekkel együtt állít ki. Tagja a Magyar Fotóművészek Szövetsége Elnökségének, a Szinyei Merse Pál Társaságnak és a Nemzetközi Kepes Társaságnak. 2007 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
A kiállításon látható sajátos panorámaképek készítésével a művész 2008 óta foglalkozik. A digitális fotográfia lehetőségeit kiaknázva képein több idősíkot olvaszt egymásba. A panorámakép létrejöttekor a fényképezőgép egy állványfejen forog körbe, majd az így kapott felvételekből számítógép segítségével készülnek el az alkotások. A képek különlegességét az adja, hogy egyszerre láthatjuk egy azon esemény különböző fázisait.
Nagy Gáspár Kossuth- és József Attila-díjas költő ekként írt a művész 60. születésnapja alkalmából:
„Aki megsimítja a másik ember lelkét
Ha kérdezel Róla, barátom, azt mondom: persze hogy fotós, mégpedig a legeredetibbek, a legvérbelibbek közül való. De az én bensőmben, amióta csak ismerem, a képek mögött és előtt sétál egy ember, aki mosolyog, és lefegyverző derűt sugároz a tekintetével.
És ez a tekintet, ez a nyugodt szempár bárholi jelenlétével már önmagában is a fotografálás önkéntelen vétségébe esik: mert hirtelen összerendeződik a szétesett, háborult, idegszálakon lógó világ, amikor az ő szeretet- és barátság-villanása megsimítja a másik ember lelkét.
Ezen exponálás után valahol ott keletkezik, ott nagyon legbelül az első Haris-kép. Azt gondolom – ez a legemlékezetesebb Tőle és Róla: tehát föltétlen megőrzésre méltó.
S aztán követjük a Mestert – épp egy kerek napra – a Mázsa tér megállított pillanat-rései közé. Mögöttünk már ott csattognak József Attila halhatatlan külvárosi vonat-képei, kivilágított ablakai. Némán állunk a fülkefényben.
És: ámulunk, hogy elmúlunk. Sikoltó villamossíneken döcögünk, kalandozunk vissza a Mázsa tértől a Mátyás térig.
Szép salétrom-körpanoráma: ez a hazánk. Bizony ez! Festményből kinagyult ritka fotó. Nyers, érdes, huzatos. Fekete-fehér. Haris Lászlónál ezt kevesen tudják s érzik; és értelmezik jobban. De az ő lelke és arca mégis ragyog. A fényt (amivel képet is ír!) Istentől kapta. Azt hírelik, hogy már legalább hatvan éve!
Kedves Laci! Összes kalapomat emelintem, és sokszor ölellek!”(Budakeszi, 2003. október 1.)
A kiállítással kapcsolatos további információk: forras@vorosmartyszinhaz.hu, (22) 512 100