Véget ért az ötödik Szerb Kultúra Hónapja

Színházi előadásokkal, koncertekkel, irodalmi estekkel, filmvetítésekkel, kiállításmegnyitókkal, valamint többek közt divatbemutatóval, gasztronómiai és folklór találkozókkal készültek a szervezők az idei, ötödik Szerb Kultúra Hónapjára, melynek záróünnepségét október 10-én tartották Szerbia Köztársaság Nagykövetségén, Budapesten.

Fotó: Jaksity Iván

Fotó: Jaksity Iván

Minden eddiginél többen voltak kíváncsiak a jubileumi rendezvénysorozatra, melyet a Szerb Kulturális Központ az idén is azzal a céllal szervezett meg, hogy a szélesebb közönségnek is bemutassa a szerb kultúra gazdagságát; így a Szerb Kultúra Hónapja szeptember 12. és október 10. között csaknem húsz, többségében kétnyelvű programmal várta az érdeklődőket országszerte, és ezúttal is a művészetek széles spektrumát ölelte fel.

„Modernebb, programkínálatát tekintve színesebb és kitűnően megszervezett” – ezekkel a szavakkal jellemezte az idei rendezvénysorozatot Rade Drobac, Szerbia budapesti nagykövete.

„Az idei programkínálat között a divatbemutató mellett a dzsesszkoncert és a grafikus dizájn kiállítás is helyet kapott, ami azt mutatja, hogy a Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ nemcsak a hagyományőrzést célozza a rendezvénnyel, hanem egyúttal a kortárs szerb kultúra gazdagságát is be kívánja mutatni általa” – tette hozzá a nagykövet.

Szerbia Külügyminisztériumának Szomszédos Országokért és Dél-Kelet Európáért felelős osztályvezetője,  Slobodan Vukčević nagykövet szerint „Szerbia és Magyarország együttműködése a közös gyökereink miatt is rendkívül fontos, a Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ pedig a magyarországi szerbek hagyományainak egyik legsikeresebb őrzője”.

Ezzel Soltész Miklós, az Emberi Erőforrás Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is egyetértett, aki beszédében hangsúlyozta: „a rendezvénysorozat fontos szerepet játszik a két ország jó kapcsolatának ápolásában, mely – reményeim szerint – tovább fejlődik majd a jövőben”.

Fotó: Jaksity Iván

Fotó: Jaksity Iván

„A Szerb Kultúra Hónapja a magyarországi szerbek legnagyobb és leglátogatottabb kulturális rendezvénye, melynek szervezője, a Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ, amely – ahogyan azt már többször hangsúlyoztam – arra törekszik, hogy színvonalas kulturális programjai által teremtsen hidat a magyar és a szerb közönség között, és ily módon valódi, színes közösséget hozzon létre” – mondta Gyurity Milán, a Szerb Kulturális Központ igazgatója.

Emellett azt is elárulta, hogy az idei, jubileumi programsorozat az előzőekhez képest még színesebb volt, jövőre pedig ennél is magasabb minőségű programokat szeretnének létrehozni. „Éppen ezért, a hatodik rendezvénysorozat szervezését már most elkezdjük” – tette hozzá.

Az idei zárórendezvényen a pomázi, Teleky-Wattay Művészeti Iskola zenekara, a „Mešelija”  is fellépett, mely Janka László vezetése mellett, kitűnő zenei előadásával emelte az est fényét – így tehát a rendezvénysorozat, mely a Kossuth-díjas Vujicsics Együttes előadásával vette kezdetét, a Vujicsics-hagyaték fiatal őrzőinek fellépésével zárult.

A programsorozat az egész ország területére kiterjed, így idén Szentendrén, Pomázon, Budakalászon, Százhalombattán, Székesfehérváron, Battonyán, Deszken és Pécsett is minőségi programokkal készültek a szervezők.

Forrás: Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ