Magyar vizuális művész. Leginkább akvarelleket fest, installációkat készít, fényképez. „Utálva szereti Budapestet„ ahol él és alkot. Állandóan üzen a munkáival, egyik legutóbbi projektjével azt, szabaduljunk meg „Szándékos vakság”-unktól. Hisz abban, hogy mindenkinek vannak „boldogsághelyek” az életében. Sajátjait is kiállításba tervezte. Állandóan történik vele valami, most is több terven, alkotáson dolgozik. Szereti a közönsége, pedig Ő aztán nem akar megfelelni senkinek. Legújabb hobbija, hogy Franczi nevű biciklijével járja a várost és „szuperhős énjét, a HANIKOt” ábrázoló matricája felragasztásával hirdeti a külföldieknek, mi magyarok igenis nem olyanok vagyunk, amilyennek ők képzelnek minket.
Herbert Aniko
Egy korábbi interjúban azt nyilatkoztad, viszonylag későn döntöttél úgy, hogy művészi pályára mész. Mi foglalkoztatott addig?
– Nagyon hamar kiderült, hogy ehhez van tehetségem, de a hátterem lassított a folyamaton. Egészen egyszerű – bár zseniális – emberek a szüleim és nem művészi közegben nőttem fel, ráadásul vidékről indultam. Érettségi környékén húztam egy vonalat, hogy jó akkor én ezzel szeretnék foglalkozni. A gimnáziumból annyi maradt meg, hogy állandóan matematikát tanultam, mert nagyon nem értek hozzá. Érzékeny és zárkózott, erősen irodalmi beállítottságú gyermek voltam nagy ambíciókkal. Rajzból akartam érettségizni, versenyekre kezdtem el járkálni, amit a tanáraim nem mindig értettek. Nem voltam egyszerű eset, de bennem volt a menedzser véna már akkor is. Meg kellett fizetni a tanulópénzt, de már helyére kerültek a dolgok és azt kell mondjam, folyamatosan jönnek mellém azok az emberek, akik úgy gondolkodnak, mint én.
A gimnáziumi évek után Egerbe kerültél és már csak művészettel foglalkoztál.
– Először tervező grafikát tanultam egy OKJ-s képzést keretében. Aztán a Képzőművészeti Egyetem előkészítőjére jártam, de nem vettek fel, Egerbe viszont igen. Az Eszterházy Károly Főiskolára kerültem ahol megkaphattam az erős elméleti és gyakorlati alapot. Szurcsik József volt végig a mesterem és a mai napig nagyon sokat köszönhetek neki. Valaki ebbe beleragad, hogy nem kerül be a Képzőre, de én ettől nem érzem kevesebbnek magam. Nem olyan régen egy műterempályázat utolsó körében lehettem, amit végül nem én kaptam meg, érzek csalódottságot persze, de ennek így kellett lennie, idővel itt is megérkezem a nekem szánt helyemre. Ha tisztán dolgozol, a befektetett munka visszajön.
Mi történt a főiskolai évek után?
– Volt egy céltalan időszakom, amikor nem tudtam mi legyen, magamra kellett találnom. Akkor úgy gondoltam kimegyek külföldre. De rájöttem, teljesen alkalmatlan vagyok arra a típusú külföldi létre, amire sok magyar, hogy anyagi biztonsága lesz és ez jó és elég neki. Akkor hazajöttem. Szeretek külföldön lenni, de élni és dolgozni itt szeretek Budapesten.
Herbert Aniko – I love Budapest
Ahogy legutóbbi munkámban, az I love Budapest című Pop Up Showban is kifejeztem, nagyon sok negatívuma is van ennek a városnak. Ódzkodom a magyar mentalitástól. Azt szeretem, ha építünk valamit és lehetőleg tiszta forrásból. Lehet, hogy hihetetlen hogy ebben hiszek, de bebizonyosodott, hogy működik.
Az I Love Budapest Budapesthez megkértem magyar kortárs írókat, írjanak a fővárosról egy rövid szöveget. Általában azt írták meg, ami nekik jelenti Budapestet, így a szövegek alapján úgy éreztem újra kellett vágnom az egész munkámat. Nem tudom, mennyire vannak véletlenek, de van, aminek nehezített az üteme. Az az anyag is így állt össze, de megérte a befektetést és így lett teljes. A dobozképek mellé egy videó is készült.
Mennyire és milyen gyakran merítesz más művészeti területekről?
– Nem csak munkáimhoz használom fel a kortárs irodalmat, hanem saját magam is kedvelem. De fontos, hogy a munkájukat és őket, mint embereket teljesen külön kezelem. A mindennapi segítségkönyvem az idén megjelent Pilinszky Füveskönyv és alapvetően Pilinszky munkássága. Nagyon szeretem Tandori Dezsőt is. Szabó Imola Juliannát nem régóta ismerem személyesen, de olyan szimbiózisban mozgunk azóta, hogy a következő kiállításomhoz a képek címét az ő szövegei adják. Amit én érzek, azt ő leírja. Kettőnk gondolatisága találkozik. Előfordul persze az is, amikor nincsen átjárás két művészeti ág között.
Ma van a születésnapod, az idő múlása változtatott rajtad?
– Talán a korom miatt egyre kevesebb pályázatot tudok beadni. Ez a születésnapjaimon már az eszembe jut, de alkotóként jót tesz nekem az idő. A főiskolára azért mentem, mert tanulni akartam, hordtam raklappal a munkákat. Akkoriban nagy képeket festettem és sokkal színesebbek voltak, mint a mostaniak. Amikor hazajöttem külföldről azt mondtam az leszek, aki vagyok, azokkal a hibákkal, amik bennem vannak, nem akarok megfelelni senkinek és ezáltal magamra találtam, ami átjött az embereknek is. Emellett megtapasztaltam a kevésbé jól működő dolgaimat és azokat próbáltam javítani, fejleszteni magam.
A képeidnek mindig van üzenete. Előre vagy utólag jön az üzenet érzése?
– A mostani munkáim többsége a jelenemmel foglalkozott. A Szándékos vakság azzal, ki vagyok én és mi ez az ország ahol élek. Volt egy politikai üzenete is, de nekem nem a politikával van bajom, hanem a felelősségvállalás hiányával. Azzal, hogy valamit csinálok, teszek, és ha nem jól sül el vagy hibáztam, akkor azt mondják utána nekem: magadnak kerested a bajt, mert te kényszerítetted ki. Hárítanak, felmentik saját magukat az emberek. De ha én bizalmat szavazok valakinek, azt vissza kellene kapnom. A pártok nem együttérzést, hanem reményt „árulnak”, az identitás egységének reményét. Ez így nálam nem működik. Pedig az egész országra ez jellemző most. Elkövetünk valamit és azt gondoljuk, megúszhatjuk, és sokszor meg is történik.
Ez a magánkapcsolatokra is kiterjed mostanában nem?
– Van olyan barátom, aki azt mondta pihentessük a barátságunkat, mert neki sok. De hogyan lehetne egy barátságot pihentetni? Sehogy. Az nem barátság. A másik ilyen érzékeny terület ahol nem vállalunk felelősséget, a szerelem. Mert félelmetes dolog, mert merni kell „igazságviszonyba” kerülni. A következő tematikám a Szándékos vakság | SZERELEM is ez lesz. Azzal foglalkozik majd, hogy hogyan nem működik egy szerelem. Az elengedésről fog szólni és öt másik szóról (lemosnom, elhordanom, levennem, elhagynom, elfelejtenem, szeretnem). Érlelődnek bennem a dolgok hozzá, konceptuális lesz. Több sorozaton dolgozom egyszerre, mert készül a Boldogsághelyek 2.0. változata is.
Mindemellett itt a HANIKO projekt, aki az én szuperhős énem. Az elsődleges szuperképessége, hogy beszél magyarul és szeretne ingyen wifit (a liftekbe is) és BKV bérletet minden művésznek. Ő egy olyan figura, aki engem jelenít meg. H mint Hungary, hiszen HANIKO magyar és azt üzeni, mi magyarok talán mégsem olyanok vagyunk, mint amit rólunk gondolnak. Ő egy pozitív figura. (http://myhanikouniverse.tumblr.com/)
Milyen kiállításokon láthatnak a közeljövőben?
– A következő egyéni kiállításom – még nem tudom a pontos idejét – december végén vagy január elején nyílik meg. Készülünk egy összművészeti kiállítással is, ahol írók, képzőművészek és vizuális alkotók együtt jelennek majd meg. A honlapomon (www.anikoherbert.com) és a facebook oldalamon (https://www.facebook.com/ANIKOherbertcom) minden aktuális infó megtalálható.
Állandóan történik valami, mert én generálom. Hiszem, ha valamibe energiát fektetsz és úgy csinálod amilyen igazán te vagy, akkor jó dolgokat hozol létre.
Az ihlet fura dolog, leginkább munka közben jön meg, így állandóan dolgozni kell. „Az ihlet is ingyenes. Mégis úgy kell élni vele, úgy kell munkálkodni rajta, olyan gonddal, olyan odaadással, mintha minden, az utolsó pontig-vesszőig egyedül rajtunk múlna.” Pilinszky
Van valami nagy álom, amit mindenképpen szeretnél?
– Igen, hogy eljussak Japánba. Elég sok merített papírt használok. Ázsia vonz meg az ujgurok is.