Herbert George Wells tudományos-fantasztikus regényeit mára a műfaj legnagyobb klasszikusai között szokás számon tartani, újabb és újabb adaptációk igazolják Doctor Moreau, a Láthatatlan ember vagy a Földet leigázó marslakók történeteinek népszerűségét. Utóbbit különösen nagy kultusz övezi, Jeff Wayne zeneszerzőt is többszöri feldolgozásra sarkallta. A Világok harcát már nem először vitte színpadra musicalként, az új előadás egyik londoni állomásán készült felvételt most az Uránia Nemzeti Filmszínház is műsorára tűzte.
Jeff Wayne: Világok harca, musical – Fotó forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház
Az első ízben 1897-ben, a Pearson’s Magazine című folyóiratban folytatásos formában megjelent Világok harca az inváziós irodalom talán legismertebb darabja, az emberiség létét fenyegető idegen életformák támadását feldolgozó alkotások egyik alapvető prototípusa. Több olyan jelentésrétegből áll, melyek egyrészt magának az írónak az érdeklődési körét képezték, másrészt a kor emberének, társadalmának, szűkebben pedig a Brit Birodalom népességének aktuális helyzetét tükrözték. A regény vázát Wells tudományos jellegű tanulmányai, a kutatók világűrről és a Mars bolygóról érvényben lévő ismeretei és tézisei, a darwinizmus alapelve a természetes kiválasztódásról, az imperializmus és a technikai vívmányok rohamos fejlődése szolgáltatja. A Világok harca számos későbbi sci-fi író, filmrendező, képzőművész inspirálója volt. Megihlette többek között a még befutás előtt álló Orson Wellest, aki 1938-ban megrendezte azt a rádiójátékot, mely hallgatók tömegeiben keltett pánikot. Az egyik legkedveltebb adaptáció az 1953-as, Byron Haskin rendezte mozi, mely az idegenek érkezését hidegháborús felhanggal ábrázolta, míg Hollywood kortárs válasza Steven Spielberg kameráján át egy családi drámával felfokozott katasztrófafilm formájában érkezett, de a műfajparódiák is előszeretettel nyúlnak Wells világához.
Jeff Wayne: Világok harca, musical – Fotó forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház
Minden átdolgozás különbözik tehát egy kicsit a korábbiaktól, ami Jeff Wayne esetében hatványozottan igaz, ha nem is témájában, de megvalósításában és monumentalitásában mindenképp. Wayne 1978-ban dolgozta át először Wells írását és készített belőle musicalt Richard Burton narrálásával. A végeredmény sikeres lett, a lemez dalainak bérelt helye volt a slágerlistákon, 2006-ban pedig új szereposztással színpadon is bemutatkozott. Wayne ezt az előadást frissítette fel 2012-ben, Liam Neesont hologram-technológia segítségével szerepeltetve a mű protagonistájaként és a zenei album, majd az előadás húzóneveként. Az Új Nemzedék alcímmel ellátott friss megaprodukció még 2012-ben színpadi turnéra indult az előnyeivel átfedésben lévő gyengeségeivel együtt. A marslakók újabb támadása kettős zenekari támogatással, erőteljes vizualitással, ugyanakkor időnként túltelített színpadképpel és elhúzott dalbetétekkel érkezik. A vonós zenekar és a progresszív rock fúziója a színpad fölött elhelyezett vetítővásznon megjelenő illusztrációkkal hivatott kölcsönhatásba lépni, ami számos izgalmas momentummal járul hozzá az előadás élvezeti értékének emeléséhez. Ennek ellenére a zene és az eltérő minőségű vetített képek (az élőszereplős jelenetek és a nagyobb gonddal megalkotott marslakók igényessége mellett például eltörpülnek az esetlenre sikerült harci gépek) nem minden esetben harmonizálnak kellően, a vezető repetitív dallamok és énekes betétek álmosító jelleget vesznek fel, ezzel megtörve a darab egységét. A történet aktuális állásához igazodva a színpadon hol az űrlények egyik gépe, hol viktoriánus, steampunkba hajló eszközök, hol pedig a vászon terét kibővítő pirotechnikai megoldások és kellékek statisztálnak az adott eseményekhez, a színészek által előadott dalokhoz. Ez a kavalkád frissítő és izgalmas is tud lenni, de gyorsan képes túlzásokba esni. Meg kell említeni azonban azt a nem elhanyagolható tényt is, hogy a befogadás élményét nagyban meghatározza a néző tere is. Az előadás helyszínen való megtekintése merőben eltérő benyomást kelthet ahhoz képest, amit a moziterem térben és időben való elszigeteltsége, valamint a plusz beékelődő vászon nyújt. Mindennek ellenére Jeff Wayne újabb átirata különleges és maradandó élmény lehet élőben és felvételen egyaránt (nem statikus rögzítésről, hanem pontosan megtervezett rendezésről van szó), viszont a néző maradéktalan elégedettségéhez nem feltétlenül elegendő a Wells története iránti rajongás.