húsvét vasárnap-hétfő hajnalán ébrednék, akkor óvatosan kimásznék az ágyból, lábujjhegyen az ajtóhoz settenkednék, örömmel nyugtáznám, hogy a kétéves öcsém még alszik, apu megnyugtató horkolása is hallatszik, tehát anyu egyedül tesz-vesz a konyhában, ezért kimennék, persze, felvenném a papucsot, különben rögtön a „már kora hajnalban mezítláb rohangálsz a lakásban” kezdetű, és általában valami súlyos fenyegetéssel, pl. „nem jöhetsz el a Várba” típusú fenyegetéssel zárulna a mondat, pedig nagyon-nagyon szeretnék elmenni a nagymamához, egyrészt, mert szeretem őket, mert sok, finom sütit süt ünnepekkor, másrészt, mert ott van a Terike néni, meg a Martin bácsi, akinek meg lehet húzogatni a hózentrágerjét, és senki mást nem ismerek, akinek olyan van, és akik külföldön élnek, Bécsben, bár nekem fogalmam sincs, mi az a külföld, de az jó lehet, mert mindig nagyon lágyan omló, lila csokikat, meg aranytallérokat hoz, és magyar pénzt is szokott adni, keresztapám bosszúsan mondja, hogy „Terikéék mindig nagy címletűt hoznak, pedig tudják, hogy hónap végén nem jó beváltani, lehetne több eszük!”, de én még csak nyolc éves vagyok, nekem nincs annyi eszem, és örülök neki, mert lehet, hogy abból lesz a fehér pántos szandálom, amilyen a Tóthnak is van, aki a legszebb lány az osztályban, és akkor mutogathatnám én is a Tőkés Gyuszinak, hogy nekem is van olyan, hátha belém is esne, nem csak a Tóthba, és akkor meghívna a szülinapjára, anyuék is büszkék lennének rám, hogy „lám, a mi lányunkat is meghívták a Tőke elvtársék a Rákóczi úti lakásukra!”, szóval belebújnék a papucsba, és leheletnyi ajtónyikorgással kimennék a szobából, és ott állna anyu az asztalnál, éppen répát pucolna, mondaná, épp jókor jössz, segíthetnél kicsit, nem fő ez a tyúk, öreg volt, jól rám sózták a Széna téren, és én a födőt megbillentve befújnék a nagy fazékba, hogy gyorsabban főjön, mert minél előbb elkészül, annál előbb indulhatunk a Várba, de anyu mondaná, hogy ne gyerekeskedjek, inkább pucoljam a répát, amit utálok, mert olyan göcsörtös, mindig megcsúszik rajta a kés, de közben kérdezgetném, hogy mikor jön már a nyúl, mert ez egy izgalmas téma, mi az, hogy a nyúl tojja a tojást, amikor az a tyúk dolga, nyári szünetben, Tatabányán, a másik nagymamámnál is néztem a nyulakat, nem tojtak azok mást, mint fekete nyúlbogyót, bár én még azt sem értem teljesen, hogy az öcsém hogyan született, ha az anyu hasában volt és nem vágták fel a hasát, amit tudok, mert mindig megnézem, jól emlékszem-e, hogy nincsen ott heg, és nincs, ezért nem értem, pedig még a Gólya hozzát is elolvastam töviről-hegyire, de most inkább ez a nyúlkérdés izgat, jó-jó, persze a Télapó is, akiről a Herskovits, aki a legjobb tanuló, azt mondja a suliban, hogy nincs is, de anyuék azt mondják, hogy ne higgyek neki, van, én meg úgy veszem ki anyuék szavaiból, hogy a Herskovitsékhoz biztos nem küldi a párt, meg a kisz a nyulat, és tényleg, anyuéknál a nyomdában is szokott jönni a Télapó, mondjuk, kicsit hasonlít az ofszetes Béla szakibácsira, aki mindig megkérdezi, hogy ityeg a fityeg, de nem tudom, mi az fityeg, minek ityegnie kéne, ez is titokzatos, de a lényeg a Télapónál és a nyúlnál is az általuk kapható csokimennyiség, mert olyankor senki nem szól rám, hogy ne egyél már annyit, mert elromlanak a fogaid, bár nekem nincs is rossz fogam, mert félévente megyünk Kukackához, aki egy fogorvos a Logodi utcában, és aki azt mondja, kukackám nyisd ki a szád, nincs rossz fogad, megérdemled a jutalmat, és ad egy fogkefét, amit nem értek, mert miért nem csokit ad, ha nincsen rossz fogam, de anyuék értik, és mindig örülnek az új fogkefének, én meg annak, hogy nincs több répa, és teríthetünk, mert szeretem nézni, ahogy anyu szépen tálra rendezi a sonkát, a kolbászt, amiből az egyik a tatabányai nagymamám télen vágott disznajáé, és nagyon finom, nekem külön nem főzve teszi oda anyu, mert én nyersen szeretem, és körberakja tojásokkal, amit szombaton festettünk, mondták, nagypéntek, nagyszombat, de ezt nem értem, mert utánajártam, és azok a napok is ugyanúgy huszonnégy órából állnak, mint a többi nap, akkor mitől nagy, de mondták, hogy ez olyan istenes dolog, és mi nem járunk templomba, mert a munkahelyen rossz szemmel nézik, de azért volt az öcsémnek keresztelője is a Mátyás templomban, nem volt szabad elmondanom az iskolában, sírt is a hideg víztől, mondták, hogy én is sírtam, minek bántani egy kisbabát, örüljünk, ha alszik, és nem bőg, de volt a kerületi tanácson vállalati névadó is, azt sem értem, minek, hiszen már volt neve neki, anyu adta, amikor megszületett, de igazándiból az érdekelne, hogy a nyúl hogyan tojja a csipketerítővel letakart kisasztalra a sok csokoládét, és a könyveket, amiket kapok, meg honnan tudja, egyáltalán, hogy én a Pinokkiót akarom, meg az Elvarázsolt kastélyt, erre anyu azt mondja, tudja, mert a nyúl is figyel, mint a Télapó, én meg kérdezem, hogy jó, de minden gyereket a világon, mire azt mondja igen, és ez már tényleg nem fér a fejembe, hogy van EGY nyúl, aki az összes gyerek kívánságát lesi és fejben tartja, de közben anyu körberakja a szép színes tojásokkal a kolbászokat, és egy másik tálra rakja a retket, uborkát, új hagymát, aminek szeretem a zöldjét rágni, kenyeret szel, vajat is elővett már, mert ő vajas kenyérre teszi a sonkát, úgy szereti, ott áll a torma, a mustár, az erős paprika apunak, apukám, hogy bírod megenni azt a méregerőset, kérdezi anyu minden étkezéskor, hogy nem fáj a gyomrod!, de apu még fiatal, bírja, nem fáj a gyomra, megfőtt már a kakaó is, gőzölög a tea, ott áll a kis üvegkancsó is a pirinyó poharakkal, amiből a házi pálinkát isszák, biztos ettől bírja apu a hegyeserőset, mert nagymama azt mondja rá, hogy gyomorerősítő, ekkor végre felébrednek a többiek, lehet enni, de anyu azt mondja, még gyorsan szellőztet és beágyaz, mert a nyúl a tisztaságot és a rendet szereti, úgy látszik, nem mindegy neki, hova tojik, és végre lehet enni, én mindenből veszek egy falatot a számba, a szemem kicsit kidülled az erőlködéstől, apu azt mondja, olyan vagyok, mint egy hörcsög, erre mondani akarom, hogy szeretnék egy hörcsögöt, de a szám annyira tele van, hogy kipotyog egy-két falat, erre anyu rázendít a szokásos litániára, hogy nincs egy olyan étkezés, amikor az asztalterítő épen maradna, de szerencsére az öcsém is akkor fúj buborékot a szívószállal a kakaóból, és az is az asztalon landol, rólam ezzel elterelődik a figyelem, mert őt át is kell öltöztetni, és végre befejezzük a reggelit, és elmosogatunk, és rendet teszünk, és végre berontok a szobába, ahova megjött a nyúl!, de nagy csendben, mert reggeli közben fél füllel a szobába hallgatóztam, és meghozta a Pinokkiót, az Elvarázsolt kastélyt, sőt, a Grant kapitány gyermekeit is, és hozott egy hatalmas piros csokitojást, igazi aranymaslival átkötve, és sok kis figurát, nyuszit, barikát, kiscsibét, amiket sorba állítok nagyság szerint, van egy nagy nyúl is, aminek rögtön leharapom a fülét, és rövid egyezkedés után az egész fejét megeszem a válláig, és hozott sok kis színes, tömör csoki tojáskát is, amiket a fogammal apránként legyalulok és úgy eszem, az ujjaim vége olvadt csokis lesz, azt lassan lenyalogatom, meg likőrrel töltöttet is, amiből csak a felnőttek ehetnek, de titokban én is bekapok egyet, és nem ízlik, mert csíp, bár vidám leszek tőle, ezt is Martinék hozták, mondja anyu, amikor bekap egyet, majd közösen kivonulunk a konyhába megnézni az öreg tyúkot – mondja apu és nevet, én a fazékhoz megyek, de ő magához veszi a kis üveg kölnit, felveszi az öcsémet, és elmegy meglocsolni a ház női lakóit, anyu utána szól, ne igyál mindenhol Guszti, anyuékhoz megyünk délután, de apu ezt ugyanúgy nem veszi komolyan, mint én a csoki evés tilalmat, ezért harapok még egyet a nyúlból, szegény már csak a hasától lefelé van, nem is látszik, micsoda figura volt, a Nap kezd besütni a szobába, aranypettyes porszemcsék színezik a levegőt, ahogy a nyitott ablakon beárad a friss, tavaszi langymeleg, az óra ketyegését hallom, tik-tak, az is mintha lassúbb lenne, minden békés, én jóllakottan elkezdem olvasni a Pinokkiót, de anyu beszól, hogy menjek ki segíteni neki, ami a konyha és a spájz közötti mászkálást, és tojás és lisztadogatást jelenti egyhelyben állva, és azt nem szeretem, de közben lehet beszélgetni, barkochbázni, meg rádiót hallgatni, ünnepi, délelőtti kinyerma van, játék és muzsika tíz percben, aki kérdez, és akkor anyu is mond egy műsorvezető nevet, meg én is, mondjuk, Czigány György, melyikünk nyer vajon, aki válaszol, és itt egy ismeretlen, de mi megtippeljük, nő vagy férfi lesz-e a válaszadó, akinek drukkolunk, hogy nyerjen, egyszer már láttuk is a játékot, mert az Astoriából közvetítik, és mi mellette lakunk, és belestünk a nagy üvegajtón, és már serceg is a zsírban a rántott hús, mellette a krumpli, a tyúk végre megadja magát, ezzel a leves is kész, a borjúpaprikás az utolsókat forrja a habarás után, a nokedli már zsírban átforgatva a nagy fehér porcelán tálon, a sütemények már tegnap elkészültek, most anyu a tortatálra rendezi azokat, már olyan éhes vagyok, könyörgök, hogy csak egyet, ebéd előtt nem lehet, nem tudsz ebédelni, de igen tudok, és végre kisírok egy szelet foszlós kalácsot, persze vékony, ha az ablak felé tartom, lyukacsos, átlátszó, mint egy fátyol, mindig nézem, a felnőttek hogyan tudnak vékonyan szeletelni, nekem sose sikerül, közben én is átöltözöm, anyu cicafarokba teszi a hajamat, mert hozzánk is jönnek a locsolók, reménykedem, hogy a negyedikes Viktor a harmadikról lejön, de csak a viceházmester fia locsol meg, aminek nem örülök, mert ő is büdös, meg a kölni is, vehetne már egyszer egy rendeset, mondja anyu, ha már az összes lakót meglocsolja, telne rá, és délre már pacsuliszag terjeng az egész lakásban, és megterítünk, és hazaérnek apuék, a tesóm keze tele csokikkal, a zsebe pénzzel, ez nem ér, mondom, én is akarok, de te lány vagy, mondják apuék, és érzem, hogy ez nem igazság, anyu asztalhoz terel, és ebédelünk, a borjúpaprikáshoz, amit nem szeretek már csak a neve miatt sem, mert utálom a paprikát, és a rántott csirkecombhoz van már zsenge uborkasaláta is, aranyáron volt, mondja anyu, ez még melegházi, nem baj, megérte, szuszog apu is, annyira, hogy ebéd után lefekszik az öcsémmel együtt, persze, sokat ittál, dohog anyu, hogy fogsz így feljönni a Várba, dehogy ittam, mondja apu, majd egy kávé rendbehoz, én meg már lesem az órát, mikor indulhatunk a nagymamához Terike néniéket megnézni, a külföldi ajándékokat megkapni, banán is lesz, mondja anyu, és tényleg, amikor végre odaérünk, van lila tehenes csoki, meg aranytallér, meg nagy címletű pénz, és banán, abból egy egész fürt, meg narancs, és meglepetésként meghívják az egész családot egy kávéra az Astoriába, ahol megszálltak, és amit még sose láttam belülről, pedig ott megyünk el minden nap előtte, mellette van az Úttörő Áruház is, aminek az előterében van egy kis tó szökőkúttal, amit annyira szeretek nézni, és este megilletődve ülök a szálloda kávézójában, nem ér le a lábam a székről, ami besüpped alattam, és vörös színű, azt mondják, bársony, jó simogatni, mi kakaót kapunk, a felnőttek kis, talpas poharakban színes italokat, a kávéscsészéket kis tányéron hozzák, kecsesek, arany ragyogásúak a csillárok szórta fényben, kis babapohárnyi kiöntőkben szolgálják fel a tejszínt, én is akarok olyat, minek, kérdi nevetve anyu, hát, abból innám a tejet, mert ez más mint otthon, ki is iszom mindet, ami megmarad, kétségbeesésemben majdnem sírok, amikor indulnunk kell, itt kell hagynunk ezt a ragyogó csodát, de kint már szürkül, otthon vár Pinokkió, hazafelé még kikönyörgök magamnak egy kis olvasásidőt, amíg az öcsémet fürdetik, hiszen holnaptól tavaszi szünet, nem kell korán kelni, de a szemeim előtt már folynak össze a sorok, félig látom csak a tévémaciban Lolka és Bolka kalandjait, látod, ők is jó testvérek, mondja anyu suttogva, mert az öcsém már alszik, és beterel az ágyba, jóéjt puszit ad, és így érne véget a húsvét, ha ma egy negyven évvel ezelőtti napra ébredtem volna.
x
