A havi rendszerességgel jelentkező program az irodalmi szalonok hagyományait eleveníti föl: a társulat tagjai közül minden hónapban sorra kerül valaki (márciusban Szávai Viktória, áprilisban pedig Andrusko Marcella), aki a számára kedves-fontos szerzők műveit mondja, szavalja, meséli, dalolja vagy éppen anekdotázik Dinyés Dániel zeneszerző társaságában, aki az Irodallam állandó szereplője — beszélgetőtárs, zenész és zenetörténész egyben.
Március 29 – Sárkány lehelet: Szávai Viktória Weöres Sándor-estje
Weöres Sándor a magyar irodalom egyik legkülönlegesebb alakja. Páratlan formaérzéke lenyűgöző műveltséggel és képzelőerővel párosult. Már életében klasszikussá vált. Az élet praktikus oldalához nem értett, nem is érdekelte. A költészeten kívül semmit nem vett komolyan – mondták róla. Nevezték koboldnak és zseninek, modernnek és ősinek, infantilisnek és bölcsnek. Egy biztos: olyan hangot ütött meg, amit előtte és azóta se senki.
Weöres Sándor úgy határozta meg saját költői énjét, mint személyiségétől megfosztott poéta, aki saját korlátaitól megszabadulva képes átélni a világ egészét. Ezt a korlátlanságot próbálom megragadni, eljátszani létformákkal, nemiséggel, természeti erőkkel, istenekkel, zeneiséggel, csupa olyan jelenséggel, ami itt van körülöttünk-bennünk, de elszoktunk attól, hogy érzékeljük. Legföljebb csak kivételes pillanatokban. Szávai Viktória
„Se föld, se víz, se ég, csak a gömbölyü messzeség maga,
redőtlen ívü nyugalom, se fellege, se csillaga,
virrasztó, tárt hatalom, álom-sima, szender-puha.”
(Lebegés a határtalanban – részlet)