A Geopen Könyviadó gondozásában nemrég jelent meg Murakami Haruki, A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei című új kötete. Murakami hírneve az utóbb eltelt pár évben rohamosan növekszik Magyarországon is, ezért örvendetes, hogy 2013 novemberétől már magyar nyelven is olvasható új regénye. A kötetben egy korábbi könyvének (Norvég erdő) témájához fordul vissza, hogy megidézze a felnőtté válás buktatóit, veszteségeit és bemutassa, hogy az elmagányosodás jelensége nemcsak az egyént, hanem az egész társadalmat érintő fajsúlyos probléma.
Murakami Haruki regényének főhőse zárkózott, harmincas évei közepén járó Japánban élő fiatalember. A férfinak egy különös ismertetőjegye van, nevében nincs színt jelölő írásjegy és Cukuru világa is színtelen. Évekkel ezelőtt azonban színes emberek vették őt körül, akik később elpártoltak tőle, cserbenhagyták. A halálon gondolkodó és az elhagyatottságán kesergő férfi szívén sajgó seb tátong, mert a múlt kérdésére nem kapott választ.
A regény cselekményének mozgatója Szala, az a nő, aki Cukurut elindítja a megismerés útján. A nő képes arra, hogy a férfi magányát enyhítse és meggyógyítsa beteg szívét. Cukuru a lány tanácsára felkeresi fiatalkori barátait és a velük folytatott beszélgetésekből felépíti múltját, de történetének nem lesz zárása. A múlt ugyan beszínezi Tazaki Cukurut is, érzései, vágyai azonban elvarratlan szálakként hevernek – hiányérzetet keltve – befejezésre várva.
A regény szövete valóságos és álomszerű elemek együttese. Olyan, mint egy nagy és összetett gondolat; egy zárkózott ember halálközeli, depresszív állapota. Pszichés utazás a valóság és a fikció határán. A regény kezdetekor egyértelműen kiderül, hogy Cukuru lelkileg nem egészséges, az öngyilkosság gondolatán töpreng és lelki magányában vonatokat bámul. Vasútállomások útvesztőiben találja magát, de ez nem meglepő, hiszen vasútállomásokat tervező mérnök. Cukuru mégsem egy konzervatív racionális alkat, hiszen rajong Lisztért és különösen a Zarándokévek ciklusáért. A zene az a kapcsolódási pont, ahol a múlt és a jelen találkozik a regényben. Gyermekkori barátnőjének, Fehérnek, kedvenc zeneszerzőjét gyakran idézi meg a mű két aspektusból is, amelyek a barátsághoz és a szexualitáshoz köthetők. Fehér sokszor ezt a művet hallgatta és játszotta, amikor Cukuru közelében volt. S mint tudjuk, Cukuru álmában sokszor fantáziál Fehérről, arról, ahogy szeretkeznek. A regény kvázi jelenében felcsendülő zene a címszereplő egy másik barátjához, a lelki társhoz köthető. Ahhoz a férfihez, akit befogad a lakásába fizikálisan és lelkileg is, és aki őt is befogadja. A két férfi barátsága azonban nem a szexualitás köré épül, ez az álom terepén manifesztálódik. A valóságban együtt járnak úszni, a barát ismerteti meg egy misztikus történettel, amely egy zongoristáról és talizmánjáról szól. (A talizmán mibenléte a sejtés homályában lebeg; mint ahogy az is, hogy a lelki társ egy nap minden szó nélkül elhagyja Tazaki Cukurut.)
A regényben külön fejezet szól a XXI-ik századi ember elmagányosodásáról. Murakami egy patológus pontosságával írja le kórképét az elmagányosodott társadalomról. A fejezet a regény vége felé található, talán túl homogén és elütő a mű többi szövetétől, ezért meglepő elsőre a beágyazása. A vasútállomásokon hömpölygő embertömeg viselkedésének képe a megváltozott világ lenyomata. Murakami értékítélete a releváció erejével hat; valami nagy baj van ebben a világban; nincsenek emberi kapcsolatok; ha vannak, felszínesek és a virtuális világ uralma és befolyása folyamatosan nő. Internetes társadalmak épülnek, de az ember nem gép, nem robot, nem távvezérlésre működik. Vannak érzései; lelke van és gondolatai, amelyet meg kell osszon másokkal.
A címszereplő útkeresése, a múlt megismerése és a régi barátokkal való kapcsolatfelvétel, Tazaki Cukurut megdöbbentő titkok tulajdonosává teszik. Letaglózó és tragikus történetek futnak végig a regényen. A befelé fordulás komor világából és a monotonitás ritmikájából csak egy-egy esemény emeli ki Cukurut. A korábban említett nő (Szala) jelenlétével színesedik a világ, de a regény lezáratlan marad, a szálak tovább szaladnak, járják tovább zarándokútjukat.
A regényt olvasva egy dolgot meg kell említeni, amely mellett nem szabad szótlanul elmenni. Nyelveket beszélni és eredeti nyelven olvasni érték és hatalom. Fordításként olvasni egy regényt ajándék, de ha az ajándék útközben megsérül, a címzett nem lesz felhőtlenül boldog.
Murakami Haruki, A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei, 2013. Bp., Geopen Könyvkiadó.
Fotó: Kaunitz Miklós
Kovacsik Ágnes írása