Thea-tér programok – Farkas Ferenc szobrászművész és Frimmel Gyula grafikusművész kiállítása

Farkas Ferenc szobrászművész Zalaegerszegen született, tanulmányait 1982-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász tanszékén végezte, mestere Somogyi József volt. Hazatérése óta Bocföldén él és alkot. Alapvetően realista felfogású szobrai bronzból, agyagból, kőből és fából születnek, bronzból készült munkáit saját öntőműhelyében készíti, viaszvesztéses eljárással. 1994 óta a zalaegerszegi Ady Endre Gimnázium tanára, rajzot, kerámiát, és szobrászatot oktat. Kiváló karakterábrázoló készségének köszönhetően gyakorta kap felkérést portrészobrokra, de a művészettörténet jelesei előtt tisztelgő szubjektív hangvételű sorozata is kiemelkedő. Számos munkája áll köztereken, középületekben, templomokban, alkotásai megtalálhatók múzeumok gyűjteményeiben és magángyűjtőknél is.

Frimmel Gyula főleg sokszorosított technikákkal készült lapjain elsősorban mélynyomtatási eljárásokat alkalmaz. A nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján számos egyedi, főleg tusrajzot készített. Műtermét is főleg a rézkarc és rézmetszés különböző eljárásaihoz rendezte be. A kilencvenes évek eleje óta az egyik leggyakrabban alkalmazott technikája a sokáig mellőzött grafikai eljárás, a mezzotinto (borzolás), amit más eljárásokkal vegyít. Régebbi rajzai inkább absztrakt képek voltak, az utóbbi másfél évtized munkáin inkább tárgyszerűen, realistán ábrázolt részletek kerültek egymás mellé, és ezek látszólag önkényes párosítása adja a feszültséget. A képek egyes elemei más-más technikával készülnek, ami az elidegenítés hatását fokozza, mint amikor irodalmi művekben különböző nyelvi rétegek váltják egymást egyazon szövegben.

Időpont: 2014. február 7. (péntek) 18:30
Helyszín: Weöres Sándor Színház, emelet
Megtekinthető: február 28-ig

A belépés díjtalan.
Forrás: Weöres Sándor Színház

weöres-300x221