A Bethlen Téri Színház a határon túli kulturális szervezetekkel együttműködésben másodszor rendezi meg a Vendégváró Fesztivált, mely minden alkalommal egy-egy határon túli előadó-művészeti szervezetnek nyújt bemutatkozási lehetőséget. A minifesztivál koncentrált módon – előadásokkal, fotókiállítással, közönségtalálkozóval – kívánja megismertetni az érdeklődőkkel a meghívott társulatot.
A Bethlen Téri Színház célja a határainkon túli magyar művészek által létrehozott értékek hazai bemutatása és annak terjesztésében, megőrzésben vállalt szerep.
A négynapos rendezvény vendége ez alkalommal a sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház, mely egy különleges ajándékkal érkezik, legújabb előadása magyarországi premierjét hozza el.
A színház 2005-ben alakult meg Sepsiszentgyörgyön Uray Péter művészeti vezetésével az abban az évben Kolozsváron végzett fiatal színészekből és táncosokból, akik az addig Erdélyben ismeretlen műfaj, a mozgás- és táncszínház meghonosítására és megszerettetésére, formateremtő előadások készítésére vállalkoztak.
Az M Studio, Románia egyetlen hivatásos mozgásszínházaként egy olyan kísérleti munkára szövetkezett, amely a színészi eszköztár lehetséges határait feszegeti, ahol az új formák keresése, a tánc- és mozgásszínházi világ lehetőségeinek további kutatása, illetve a zene, s a vizuális színház ezekkel való találkoztatása révén kísérli meg színházi világának
A fesztivál fővédnöke: Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus-rendező
Program:
Január 23. csütörtök 19.30 Esetlenségünk krónikája (magyarországi bemutató)
Rendező, koreográfus: Yves Marc
Január 24. péntek 19.30 Kecsevecse
Rendező: Veres Nagy Attila
Január 25. szombat 19.30 Kampf
Rendező, koreográfus: Fehér Ferenc
Január 26. vasárnap 19.30 A behajtó
Rendező: Uray Péter
A fesztiválhoz kapcsolódva január 23-án, 18.00 órakor az M Studio kilenc évadának kiemelkedő előadásaiból készült fotókiállítást Novák Ferenc fővédnök nyitja meg. A válogatás Henning János, Barabás Zsolt, Musát Arnold és Rancz András fotóművészek alkotásaiból készült.
ESETLENSÉGÜNK KRÓNIKÁJA (magyarországi bemutató)
Mozgásszínházi előadás egy részben

Ellenségünk krónikája – Fotó: Rancz András
Az előadásban a jelenetek kollázsszerűen kapcsolódnak egymáshoz, a zuhanás, esés témájának lehetőségeit sorakoztatva fel. Az esés összefüggésbe hozható a gravitációval, de más szempontokat is figyelembe vehetünk. Milyen lehet egy esés pszichológiai, szociális, morális, vagy neurológiai értelemben?
A gravitáció megtanított bennünket arra, hogy magától értetődőnek tartsuk eséseinket. Azt viszont, hogy mi késztet valakit a talpra állásra, kitartásra és honnan származhat a remény, saját magunknak kell megfejtenünk – állítja Yves Marc rendező.
Szereplők: Claudia Ardelean, Bajkó László, Gáll Katalin, Sebastian Marina, Fatma Mohamed, Nagy Eszter, Orbán Levente, Polgár Emília, Szekrényes László, Sânziana Tarța, Veres Nagy Attila
Dramaturg: Balázs Nóra
Jelmeztervező: Bocskai Gyopár
Ügyelő: Bartók Enikő
Fény: Szabó Huba
Hang: Chirițescu György
Rendező, koreográfus: Yves Marc
KECSEVECSE

Kevecse – Fotó: Barabás Zsolt
Magunk vagyunk. Néha kimenekülnénk önmagunkból. De váratlanul felbukkan egy játszótárs. Játszunk. Bár nem együtt. Egymás ellen. Mintha egy pillanatig együtt is. Aztán valahol elveszünk a játék hevében. Szilánkokra törnek. Ledarálnak. Bábut csinálnak belőlünk. Majd új játszótárs után néznek.
Újra magunk vagyunk.
Márton Imola
Férfi 1: Szekrényes László
Férfi 2: Orbán Levente
Rendezőasszisztens: Márton Imola
Ügyelő: Bartók Enikő
Fény: Szabó Huba
Hang: Chirițescu György
Rendező: Veres Nagy Attila
Tájékoztatjuk kedves nézőinket, hogy az előadás alatt állni kell.
KAMPF
Mozgásszínházi előadás

Kampf – Fotó: Jakab Lóránt
Jelentése: HARC.
Protokolláris küzdelem a ranglétrán való felfelé jutásért. Jutalom nincs!
Bírnod kell a mindennapi kihívásokat, a megaláztatást. Bírnod kell a mindennapi gúnyolódást.
Bírnod kell a mindennapi játszmákat, mert azok mindig változnak.
Ez csak JÁTÉK!!! Ne vedd komolyan!
Mint egy óriás, aki egy nagy nadrágot és egy hatalmas inget húz magára, hogy nagynak tűnjön. Ne félj! Itt csak játszanod KELL! A játékszabályok oly egyszerűek. JÁTSSZ, akár a gyerekek! Tudod, a gyengék lassan kiesnek a körből, erősek pedig nincsenek.
De ki lesz akkor a győztes?
Szereplők: Bajkó László, Gáll Katalin, Nagy Eszter, Orbán Levente, Polgár Emília, Szekrényes László, Veres Nagy Attila
Zeneszerző, fénytervező: Kovácsovics Dávid
Jelmeztervező: Bocskai Gyopár
Rendező és koreográfus: Fehér Ferenc
A BEHAJTÓ
Fizikai-színházi előadás

A behajtó – Fotó: Barabás Zsolt
Bérház, élettérnek már nem nevezhető nyiladékokkal, ablaktalan, ajtó nélküli lakásokkal.., s az egyikben egy nő és egy férfi. Naponta eladott apró kacatok, tehetetlen körök valami kis kölcsönért, kínos játékok a látszat megtartásáért.., s aztán már a látszat sem fontos.., amikor csönget a Behajtó.
Udvarias, érzékeny és elegáns. Nem visz el semmit, nem rombol, semmi erőszak; ez misszió, együtt érző keresése a lehetséges megoldásoknak.
A Behajtó beépül. Részt vesz és alkalmazkodik, figyel és memorizál. Együtt lélegzik velünk. Értünk és nem ellenünk.
A történet a résztvevők mindegyikének bonyolult játszma-technikáját, túlélési reakcióit követi végig.
Szereplők:Veres Nagy Attila. Polgár Emília, Bajkó László
Forgatókönyv: Uray Péter
Tér-Jelmez: György Eszter
Hang: Chirițescu György
Fény: Szabó Huba
Rendező: Uray Péter
Bethlen Téri Színház
1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.
+36 1 342 7163
Jegyár egy előadásra: 2000 Ft
2 napra: 1600 Ft/ előadás
3 napra: 1400 Ft / előadás
4 napra: 1200 Ft / előadás
www.bethlenszinhaz.hu
www.facebook.com/bethlenszinhaz
További információ: Kelecsényi Vera
kelecsenyivera@bethlenszinhaz.hu
+36 20 280 2523
Forrás: Bethlen Téri Színház