Ünnepi estet rendez a 100 éve született Jékely Zoltán költő, író tiszteletére a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozata csütörtökön a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A költő életművét Ágh István író, az MMA rendes tagja; Szabó T. Anna költő, irodalomtörténész; Lövétei Lázár László költő, a Székelyföld című folyóirat főszerkesztője és Szakolczay Lajos irodalomtörténész, író ismerteti. Az esten Jékely Zoltán versei, prózai írásai hangzanak el, közreműködik Havas Judit előadóművész és Papp Zoltán színművész.
Ágh István az MTI-nek felidézte: Jékely Zoltán munkásságának egyik elengedhetetlen motívuma volt a haláltudat és az élet ciklikus megélése. Verseiben ezek olyannyira elevenek, mint amennyire szomorúak és elégikusak, halálfélelemmel teljesek.
Hozzátette: első kötete, az Éjszakák szinte teljesen ezen az elmúlásos hangon szólal meg, benne már megjelenik Erdély elvesztése és az otthonkeresés Magyarországon. Mint mondta, pályája elején ezek voltak a legfontosabb témák a számára, de összességében az elégikusság, a halál- és az elmúlástudat végig kísérte a költő egész életét.
Ágh István emlékeztetett arra, hogy a másik téma, amely markánsan jelen Jékely Zoltán írásaiban, az a hontalanság. Trianon mélyen megsebezte a szívét, először Kolozsvárra, majd onnan Budapestre költöztek, majd újra Kolozsvárra, eztán megint Budapestre. A Rákosi-rendszer – az akkori magyar irodalom legjobbjaival egyetemben – hallgatásra kényszerítette, az írószövetségből is kizárták. Az én országom című versén keresztül pontos képet kaphatunk arról, hogy hontalannak érezte magát egész életében – tette hozzá Ágh István.
Jékely Zoltán 1914. április 24-én született Nagyenyeden, édesapja Áprily Lajos volt. A kolozsvári református kollégium diákja volt három évig. 1929-ben apja úgy döntött, fiai jövője érdekében Budapestre települnek. Az Eötvös Collegium tagjaként magyar-francia-művészettörténet szakon diplomázott 1935-ben, utána az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozott, verseit a Nyugat, az Erdélyi Helikon, a Válasz és a Szép Szó közölte. Első kötetei – az Éjszakák, az Új évezred felé – az 1930-as évek közepén, végén jelentek meg. 1941-ben Kolozsvárra költözött, majd a II. világháború után Budapesten élt és alkotott. 1948-ban Álom című verseskötetét a hivatalos kultúrpolitika „dekadens temetőköltészetnek” minősítette, a könyvet betiltották és bezúzták, a költőt kizárták az írószövetségből. A Széchényi könyvtár hírlaptárában dolgozott 1954-ig; versei, prózai munkái a Válaszban, a Magyarokban, a Vigiliában jelentek meg.
Jékely Zoltán csak 1956-ban térhetett vissza az irodalmi életbe, az 1960-as évektől aztán egymást követték verseskönyvei, esszéi. Verseskötetei mellett több regényt – Kincskereső, Zugliget -, valamint drámákat is írt. Regényei többnyire önéletrajzi elemeket tartalmaznak, drámái az erdélyi történelem eseményeit idézik föl. Igen jelentős műfordítói tevékenységet végzett; maradandó értéket képviselnek Dante, Racine, Shakespeare fordításai, és sokat fordított román költőktől is. Ő ültette magyarra Thomas Mann A kiválasztott című regényét.
A költő, író 1939-ben Baumgartner-, 1970-ben és 1979-ben József Attila-díjat, 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott. Jékely Zoltán 1982-ben hunyt el Budapesten.