Amikor először elolvastam a koncertre szóló meghívót, kicsit megkeveredtem, mert az állt benne, hogy Dalok jelnyelven, egy koncert Csengeri Attilával, tehát a dalokat nem csak énekelni, hanem jelelni is fogják a közönségnek. No, odáig rendben van, hogy azt már tudjuk, a siketek is élvezik a koncerteket, mert érzik a hangok által keltett rezgéseket, de hogyan és főleg miért kellene mindezt „elmutogatni”?
Másodszor akkor értetlenkedtem kicsit, amikor Kozma Krisztina, a Jeles Kezek vezetője a kezembe nyomta névjegykártyáját, és nem volt rajta telefonszám, ami szerintem szerves része a kapcsolatfelvételnek. Szerintem.
Mert azután persze megértettem, hogy a „Jeles Kezek” zenei jelnyelvi formációnak éppen az a lényege, hogy összehozza a siketek és hallók táborát, hogy a zene egységes, közös nyelvére fordítsák egymás sajátságos befogadási módját, aminek egyáltalán nem szerves része a hallás, tehát a telefonszám is felesleges.
Krisztina elmondta, hogy a Jeles Kezek négyesfogata (Bakó Emese, Korláth Enikő, Vajda Kitti) három éve egy jelnyelvi tanfolyamon találkozott, és annak végére kitalálták, hogy a hallóknak is megmutatnák a jelnyelvet, mert felismerték, hogy nagyon kevesen ismerik azt.
Az is a céljuk, hogy felkeltsék a hallók kedvét arra, hogy elmenjenek egy tanfolyamra, tanulják meg a jelnyelvet, mert a siketeknek akkor tudnak a legtöbbet segíteni az integrációban, ha tudnak velünk kommunikálni.
Weisz Fanni
Nagyon sokfelé hívják őket fellépni, mert a jelnyelv egyre inkább elismert (Vujity Tvrtko által Weisz Fanni is sokat lendített a siketek integrációjának ügyén – szerk.), a siketek egyre inkább beilleszkednek a többségi, halló társadalomba, már az utcán sem bámulják meg a jelelő embereket.
Missziójuknak tekintik azt is, hogy minél több iskolába is eljussanak, hogy már gyerekkortól legyen természetes az, hogy vannak, akik másképpen beszélgetnek.
Arra gondoltak, vannak olyan dalok, amiket mindenki ismer és ezeken keresztül könnyebb elsajátítani a jelnyelvet, ezáltal közelebb kerülni egymáshoz. A koncerteken a dalszövegeket szó szerint jelelik, nem pedig a siketek jelnyelvi szabályai szerint azért, hogy a hallók megértsék azt. A dalok között kérdéseket tesznek fel, hogy ezáltal is terjesszék a jelnyelv kultúráját a hallgatók között. A helyes választ adók értékes jutalomban részesülnek, Jeles Aranytallért kapnak a jó válaszért. Általában olyan közismert dalokat választanak, amelyek közepes tempójúak, hogy a közönség élvezze is a zenét, az előadóra – itt éppen Csengeri Attilára – is tudjon figyelni, de be is tudja fogadni a Jeles kezek tolmácsolását.
A siketek szentháromsága:
1. Nem süket – ezt a buta emberekre használjuk inkább -, hanem siket, és nem mindenki siketnéma, mert szinte minden hallássérült gyermeket megtanítanak beszélni. Tehát, aki siket, az nem feltétlenül néma is.
2. Nem mutogatnak, mert azt a szatírok szoktak, hanem jelelnek.
3. Nem jelbeszéd, olyan lemeze Koncz Zsuzsának van és a Bródy írta, hanem jelnyelv a hivatalos megnevezés, amit – már egyetemeken tanítanak és ott végzett – jeltolmácsok közvetítenek.
A beéneklés közben megkérdeztem Csengeri Attilát, a Madách Színház művészét, mit jelent számára, hogy részt vehet egy ilyen kezdeményezésben, azon kívül, hogy a jótékonysági fellépések szerves részét képezik művészi munkájának és – tágabb értelemben – életének is.
evadnyito-piknik-2013-bartok-kamaraszinhaz-es-muveszetek-haza
– Hogyan kerültél a Jeles Kezek projektbe?
– Eredetileg Egyházi Gézával indult el ez a program, de tavasszal szerveztem egy budaörsi koncertet – ahol Géza is fellépett -, amin ott volt Krisz is, aki megkérdezte, hogy mit szólnék, ha egy-két dalba besegítenének. Mondtam, örömmel venném – így indult az együttműködésünk.
Fél év elteltével Krisznek az az ötlete támadt, hogy Csömörön – ami tizenöt éve az én szűkebb pátriám is – szervezzünk egy közös koncertet a Petőfi Sándor Művelődési Házban, ismertessük meg a csömörieket is a jelnyelvvel.
– Miért fontos ez számodra?
– Azért, mert az szeretném, hogy a hallók is meghallják a siketek „hangját”, azt, hogy hogyan „beszélnek” ők egymással. Én például nagyon élveztem és mély benyomást is tett rám, amikor a Láthatatlan Kiállításon átéltem, hogyan látnak a vakok. Azt is megtapasztaltam, hogy milyen humorral viselik el a helyzetüket, és azt, hogy attól, mert valaki nem lát, attól még egyáltalán nem világtalan. Az a célom, hogy az épek, akiknek születésüktől megadatott, hogy hallják a hangokat, megérezzék, megtanulják, e nélkül az érzék nélkül is teljes életet lehet élni.
Erre az estére megtanultam egy egész dalt jelelve is, a Valahol Európában-ból a Nézz rám című duettet, amelyet Hosszú Évával énekel a musicalben. Remélem, jól sikerül és nem tévesztek!
A másfél órás teltházas koncert remek hangulatú volt, a közönség együtt énekelte és egy idő után jelelte is a musical- és operett betétdaloktól kezdve a táncdalon és rock-nótán át Halász Judit Boldog születésnapot daláig bezáróan a Jeles Kezek és Csengeri Attila – aki persze nem tévesztett a jelelésben – aznapra szóló repertoárját.
A hallgatóság nagyon fogékonyan vette a jeleket, és úgy gondolom, hogy mindenkihez eljutott az üzenet: a zene mindenkié, és zene nélkül lehet ugyan, de nem érdemes élni akár hallók, akár siketek vagyunk.
Sári Edina
Fotó: Tóth Viktória