A XXI. századi túltechnicizált világ egyre inkább leszoktat minket arról, hogy a fejünket és a kezünket használva előteremtsük a szükségleteinket, majd azon túl létrehozzunk valamit, ami túlmutat a mindennapi mókuskerék pörgetésén és egyszerűen csak jó, vagy „csak úgy” szép, vagy „csak úgy” tetszik, és sok embert összehoz, mint például a színház.
A Békéscsabai Jókai Színház az egyik olyan társulat, akinek a tulajdonneve elől az utóbbi években lekopott a kissé degradáló vidéki jelző, mert a színházi rangsorban velük kapcsolatban nem releváns, hogy messze vannak Budapesttől, a művészeti élet aortájától, inkább azzal vívták ki ezt, hogy van egy mindenre elszánt, ötletgazdag, újító szellemiségű direktoruk, Fekete Péter személyében.
Aki, ha kell, éjszaka pályázatot ír, nappal öltöny-nyakkendőben lobbizik, tárgyal, de ha kell, fúrógéppel felmászik a létra tetejére, és helyére illeszti a legmodernebb hangzásvilágot előidéző hangládát a színpad feletti plafonba.
Aki tudatosan, mozaikszerűen építi és bővíti a színház játszó tereit, aki olyan szabadtéri színházat talál ki, amely magától válik azzá, mint például a Szarvasi Vízi Színház, ami úgy indult, hogy Fekete Péter szólt a társulat tagjainak, hogyha van kedvük, minden nap kimehetnének a folyópartra, egy-két verset elmondani, hátha érdekli az embereket. Hát, érdekelte. Olyannyira, hogy azt vették észre, már nagyjából hatszáz ember ül ott, és várja az esti versmondást, így az egynyári kezdeményezésből a nyár végén a következő évekre átmentett, erős gyökereket eresztett, virágzó kulturális hely zsendült.
Vagy itt van például a Porondszínház esete. Az úgy volt, hogy Fekete kitalálta, kell egy mobil játszóhely, amivel lehet menni országot járni, fesztiválokon részt venni, mert – nemcsak a színházmenedzselés, hanem – Békés megye határait is feszegetve, azon túl is meg kell mutatni, mit tud a társulat. Nem kilincselt, nem kalapozott pénzért, hanem apránként, más produkciók előállításának költségeiből le-lecsípve, illetve azokhoz hozzáadva teremtette elő a Porondszínházravalót. A nézők imádják, felléptek már többek között a Szigeten és Kapolcson is.
Fekete Péter elmondta és szemléltette is, hogy ez nem egy könnyűszerkezetes cirkuszi sátor, hanem a színház műszaki csapata dolgozóinak megfeszített, kemény munkájával, mértani pontossággal megépített stabil, több tonnányi sátorvasat és ponyvát összeillesztett építménye, amely járóalappal is rendelkezik (nem füvön vagy más természetes talajon kell járni).
A Porondszínház (is) bizonyítja, hogy a színház összművészeti műfaj, hiszen egyesíti a színházművészet, a cirkuszművészet, a zene és a tánc értékeit.
egy-belso-hang-rendhagyo-est-rohrig-gezaval-az-elte-radnoti-gyakorloiskolajanak-messzeringo-sorozataban-2016-marcius-16-fotok-komaromi-richard
Vagy vegyük például azt, amikor Fekete a fejébe vette, hogy egy színház nem csak a nézők látószerveire és az előadott szövegre támaszkodva tud katartikusat alkotni, hanem az eddig mostohán kezelt, a színpad mögül felhangzó hangeffektek már-már kvadrofon hangzássá erősödésére is számíthat a hatás elérése érdekében. Ezért egy magyar cég a színház hangtechnikai csapatával összefogva kísérletet tett egy Magyarországon egyedülálló fejlesztés kipróbálására és meghonosítására, amely a multiplex mozihoz hasonló surround hanghatást hív életre színházi körülmények között: „A néző egy vihar vagy egy háború kellős közepén érzi magát, össze-vissza lövöldöznek, a feje fölött esik az eső vagy dörög az ég – ilyet még színházban nem tapasztalt a közönség. Egy mai surround mozihoz hasonlítanám. Természetesen ezek az effektek úgy válhatnak élményszerűvé, ha hangerejük is van. Hangosabb, mint a prózai színházban megszokott hangzás. Ugyanakkor egy csata vagy egy vihar éppen ettől válik valóságossá.” – mondta Gulyás Levente, a színház zenei vezetője.
És valóban, a Vidéki Színházak Fesztiválján előadott Lear király vihara valóságosabb nem is lehetett volna, hátulról indult a dörgés, majd előre húzódott, végül betöltötte a termet, felülről, balról és jobbról is „jött az áldás”.
A békéscsabaiak meghívóján az esti előadással kapcsolatban volt egy érdekes programrész, miszerint a Lear királyra való belépés előtt security check, azaz motozás lesz a Thália Színházba való beléptetésnél. A motozó pedig nem más, mint Fekete Péter, igazgató.
A délutáni békéscsabai kolbász- és pálinkakóstoláson edződött tudósító – már csak hivatásánál fogva is – nem csak merészebb, de érdeklődőbb az átlagnál, ezért a délutáni szakmai workshopon megkérdeztük, mi is ez és miért lesz.
A direktor elmondta, ők egy-egy előadást nem csak a szimpla „megveszi a jegyet, majd bejön a néző, megnézi az előadást, aztán hazamegy, és mindenki örül” folyamatra alapozza, hanem egy teljes történetet akar az emberek köré-fejébe építeni, ami már a nézőtérre való belépés előtt ráhangolja őket a darab befogadására. Példaként említette, a Lüzisztraté című előadásukat, ahol a színpadon a színészek falloszokkal a derekukon játszanak. Nem akarták, hogy ezt öntörvényű magamutogatásként, pláne szeméremsértésként értékeljék, ezért a színház előcsarnokában antik amforákból álló kiállítást rendeztek, hogy a nézők beleélhessék magukat az ókori kultúra hangulatába.
Fekete Péter szerencsére egyáltalán nem babonás, hiszen a színház 13. igazgatójaként merész és újító, a színház pedig a reneszánszát éli a szónak a valódi, újjászületés értelmében.
„Színházigazgatói munkája mellett mára a magyar színházi élet meghatározó személyiségévé nőtte ki magát. A Magyar Teátrumi Társaság tagjaként, a tagszínházak összefogásával létrehozta a Magyar Teátrum című, havonta megjelenő színházi magazint, amely nem csak a mai magyar lappiacon egyedülálló, de a hazai színháztörténetben se volt még hasonló struktúrában működő újság. A társaság és a lap 2010-ben az ő ötlete alapján hívta életre a Magyar Teátrum Díjat, amelyet a háttérszakmák (súgó, ügyelő, öltöztető, fodrász, színpadmester, kellékes stb.) legjobbjai kapnak meg évről évre, és amelyet már második éve a Jókai Színházban adnak át nagyszabású gálaműsor keretében.” (forrás: http://jokaiszinhaz.hu/szinhaz-anno Józsa Mihály)
A Békéscsabai Jókai Színház Lear királya formabontó volt, dramaturgiai eszközei a XX. és XXI. század aranymetszésén egyensúlyoztak. Amikor mobiltelefon vagy blekkendekker került be kellékként, annak ott helye és értelme volt, nem csak a „művészkedés és a misztifikáció” érdekében használták a szereplők, akik nagyot játszottak!
Dobó Katát még nem láttam színpadon, de Regan szerepében kimosta a fejemből a Miniszter félrelép szobacicáját, főképpen az első felvonásban, amikor férjével, Cornwall hercegével – Tege Antal – megvadulva Gloucester grófját fellógatják és megvakítják, de a „szerető” testvéri szerepében is remek volt.
Rubold Ödön, az egyik „nagy öreg” játéka kiforrott, Kovács Frigyes Lear-je olyan elementáris, mint a viharjelenet, szinte eggyé vált a karakterével, de az összes színész remek alakítást nyújtott, nagyszerű szereposztással bíró előadás volt!
A rendező, a színészek és a műszaki csapat egy olyan előadást hozott létre az 1605-ben Shakespeare által írott műből, amely akár egy mai szociodrámaként is megállná a helyét.
Sári Edina