„Théseustól kicsit észak-északnyugatra”
Előadja Megy a világ című új kötetének megjelenése alkalmából Krasznahorkai László
Időpont: 2013. április 25. 19.00
Helyszín: Veszprém, Veszprémi Vár, Vár utca 20. II. emelet, nagyterem
Krasznahorkai László: Megy a világ
„mintha feltettek volna a Titanicra”
Megy a világ előre. És akkor mi marad hátra a végidők kezdetekor? Például Krasznahorkai László titokzatos-személyes elbeszélései, melyek között akad monológ, rövidtörténet, töprengés, vallomás, visszaemlékezés és előrepillantás; igazi mesterdarab mind. Lenyűgözően tágas Krasznahorkai-mondatokban ismerkedhetünk meg az elbeszéléskötet rejtélyes hősével, aki először beszél, aztán elbeszél, végül pedig elköszön. Ebben a hármas léttagoltságban találkozhatunk a többiekkel, akikről ő beszél. A földet először elhagyó Gagarin, a röpülni képtelen okinavai guvatr, a berlini metró peronján dolgát végző hajléktalan, a tébolyult Nietzsche Torinóban, a beváltott éden ígéretét megfesteni igyekvő Palma Vecchio, a Shanghaiban dolgozó tolmács, aki azt tervezi, hogy egyszer elmegy az Angel-vízeséshez, a Victoria-vízeséshez, vagy legalább a schaffhauseni vízeséshez, a hárshegyi gyerekgyilkos, az egy kézen álló indiai aggastyán. Ami a különböző figurákat és históriákat összeköti: az író szenvedélyes, csillapíthatatlan érdeklődése és figyelme az emberi táj iránt. Hogy „egyszer egy tájban a legmélyebb szépségben és enyészetben valamit megpillanthatunk: valamit, azt, ami ránk vonatkozik.” A bölcseleti téteket, egzisztenciális kérdéseket fanyar-felszabadító, önmagával is kíméletlen iróniával ellensúlyozva, Krasznahorkai a távolit hozza közel, az univerzálisban az egyszerit csillantja fel, és ahogy olvassuk az írásokat, kirajzolódik saját létezésünk egyetemes mélysége is: „hisz ott áll az ember egy végtelen, számára felfoghatatlan bonyolultságban, és teljességgel értetlenül áll ott, tanácstalanul és elveszetten, kezében az emlék végtelen egyszerűsége – meg persze mind efölött a melankólia pusztító gyöngédsége, mert azért érzi, miközben ott ez az emlék, hogy a valósága ennek az emléknek a szívtelen, józan, jéghideg messzeségben van.”
Megjelenés ideje: 2013. 04.
Részlet a kötetből
Legkésőbb Torinóban
Jó száz évvel ezelőtt, 1889 egy maihoz hasonló napján Torinóban Friedrich Nietzsche kilép a Via Carlo Alberto hatos számú házának kapuján, talán hogy sétáljon egyet, talán a postára, a leveleiért. Nem messze, vagy akkor már nagyon is messze tőle, egy konfliskocsis – úgymond! – csökönyös lovával bajlódik. Hiába noszogatja, a ló nem mozdul, mire a kocsis – Giuseppe? Carlo? Ettore? – elveszíti a türelmét, és ostorával verni kezdi az állatot. Nietzsche a föltehető csődülethez ér, s a dühtől nyilván már tajtékzó kocsis kegyetlen színjátéka ezzel be is fejeződik. Az óriás termetű, dús bajuszú úr ugyanis – a nézők alig titkolt derültségére – váratlanul a kocsishoz ugrik, és zokogva a ló nyakába borul. Házigazdája viszi haza, két napig mozdulatlanul és némán fekszik egy heverőn, még kimondja a kötelező utolsó szavakat („Mutter, ich bin dumm”), aztán szelíd háborodottként anyja s nővére felügyelete alatt még tíz évig él. Hogy mi lett a lóval, nem tudjuk.
Ez az amúgy rendkívül kétséges hitelű történet – az ilyenkor elvárható természetes önkénnyel mégiscsak hitelt adva neki – mint az értelem drámájának modellje különös élességgel világítja be szellemünk végjátékát. Az eleven filozófia ördögi sztárja, az úgynevezett „egyetemes emberi igazságok” káprázatos ellenfele, a részvétre, a megbocsátásra, a jóságra és az együttérzésre már-már elfúlva nemet mondó, utánozhatatlan bajnok – a vert ló nyakában? Megbocsáthatatlanul közönséges, de szükségszerű fordulattal élve: hogyhogy nem a kocsiséban?
Krasznahorkai László
1954-ben született Gyulán. 1974 és 1976 között jogi tanulmányokat folytatott Szegeden és Budapesten, majd 1983-ban az ELTE magyar-népművelés szakán szerzett diplomát.
1977 és 1982 között a Gondolat Könyvkiadó dokumentátora volt, 1982 óta szabadfoglalkozású író. Műveiből Tarr Béla rendezett nagy sikerű filmeket (Kárhozat, Az utolsó hajó, Sátántangó, Werckmeister-harmóniák).
Bejárta Mongóliát és Kínát (ez utóbbit többször is: 1990-ben,1998-ban, 2002-ben), egy teherhajóval utazott az Atlanti-óceánon (1992), de a Háború és háború című munkájához 1992 és 1998 között barangolt Európában és Amerikában (Detroit, New York, Koppenhága, Helsingör, Köln, London, Kréta, Velence, Róma stb.) egyaránt. 1996-ban járt Boszniában, majd a következő évben Japánba utazott, 2000-ben fél éves ösztöndíjat elnyerve Kyotóban élt (amire 2005-ben újra alkalma nyílt). 2001-ben – szintén ösztöndíjjal – egy évet Svájcban töltött.
Több könyve jelent meg németül, angolul, bolgárul, spanyolul, franciául, lengyelül, csehül és japánul.
A Magvető Kiadónál megjelent művei:
Megjött Ézsaiás (1998), Háború és háború (1999), Este hat; néhány szabad megnyitás (Dovin-Magvető, 2001), Északról hegy, Délről tó, Keletről folyó, Nyugatról utak (2003), Az urgai fogoly (2004), Rombolás és bánat az Ég alatt (2004), Sátántangó (2005), Az ellenállás melankóliája (2005), Kegyelmi viszonyok (2007), Seiobo járt odalent (2008), Az utolsó farkas (2009), ÁllatVanBent (2010), Nem kérdez, nem válaszol – Huszonöt beszélgetés ugyanarról (2012), Megy a világ (2013)
Díjai:
Móricz Zsigmond ösztöndíj (1983), Művészeti Alap elsőkötetesek Bölöni-díja (1986), József Attila-díj (1987), Mikes Kelemen Kör díja (1987), DAAD-ösztöndíj (1987-1988), Déry Tibor-jutalom (1992), Soros Alapítvány Krúdy Gyula-díja (1993), Wissenschaftskolleg Berlin-ösztöndíj (1996), Márai Sándor-díj (1998), Magyar Köztársaság Babérkoszorús Művésze (2002), Kossuth-díj (2004), Krúdy Gyula-díj (2004), Bestenliste-Preise: az év legjobb külföldi regényének járó díja Az ellenállás melankóliája című kötetért (Baden-Baden – 2004), MAOE Kulturális Örökség Nagydíj (2008), Szépirodalmi Figyelő-díj (2009), Br@?cke Berlin-díj (2010)