Programgazdag finisszázs a Bukta Imre-kiállításon

Tárlatvezetéssel, koncertekkel és meghosszabbított nyitva tartással zár vasárnap a Műcsarnokban Bukta Imre Másik Magyarország című, már több mint 20 ezres látogatottságú kiállítása.

Az úgynevezett “mezőgazdasági művészet” nemzetközileg elismert alkotójától, Bukta Imrétől mintegy száz munkát felvonultató tárlat 2012 novemberében nyílt meg, és a Műcsarnok tájékoztatása szerint keddig már több mint 20 ezren tekintették meg, többen, mint a rendszerváltás óta bármely más kortárs magyar képzőművész egyéni kiállítását – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Vasárnap 15 órakor maga a művész tart kétórás tárlatvezetést, majd 17 órakor Darvasi László és Háy János író érkezik a kiállítótérbe, hogy kifejezetten a kiállítás által inspirált, erre az alkalomra készült szövegeit olvassa fel.

Este fél hétkor koncertekkel folytatódik a program a Műcsarnok alagsori előadótermében: a Cabaret Band igazi “örömzenével” érkezik Heves megyéből, Bukta Imre szülőföldjéről, majd a megszokott zenei irányzatokat gondosan kikerülő, azok közhelyeit kiforgató Tudósok lép fel drMáriás vezetésével.

Vasárnap 22 óráig a Műcsarnok kedvezményes árú belépővel látogatható, amely a programokra is érvényes. A jeggyel a nap folyamán bármikor vissza lehet térni az épületbe.

Forrás: MTI