A Magvető Kiadó februári ajánlatából

bányavidékSzékely Csaba: Bányavidék

„Blaszfém tragédiák, alsócsehovi hősök”

Székely Csaba fiatal kora ellenére jóval több mint egy szimpla tehetség. Trilógiájának első darabja, a Bányavirág a Színházi Dramaturgok Céhe, majd a Színházi Kritikusok Céhe szerint is Az évad legjobb drámája lett, a szerző megkapta érte a Szép Ernő-jutalmat. A sorrendben második műnek, a Bányavakságnak is két bemutatója volt már. A kötetzáró Bányavíz pedig az Örkény István Színház drámapályázatát nyerte meg. A Bányavidék darabjai ugyanazt az isten háta mögötti, reménytelen világot barangolják be, fanyar humorral, tragikomikusan.

 

 

 

kötéltáncColum McCann: Hadd forogjon a nagyvilág

„Kötéltánc a világ felett”

A Hadd forogjon a nagyvilág az elmúlt évek egyik legizgalmasabb angol nyelvű regénye. A cím Lord Tennyson Locksley Hall című versének egyik kulcssora. A címben emlegetett forgás a regény poétikájára és történetére is jellemző. A regény egyik cselekményszála Philippe Petit lenyűgöző légimutatványától indul, aki 1974-ben átsétált a Világkereskedelmi Központ ikertornyai között. Ebben a kontextusban a mű izgalmasan kapcsolódik 9/11-toposzához, és még inkább New York irodalmi-kulturális mitológiájához. McCann ugyanis ennek a tébolyítóan izgalmas és az ellentéteket, konfliktusokat végletesen kifeszítő metropolisznak is megírta egyik lehetséges regényét. A Hadd forogjon a nagyvilág másik szála nem a magasban, hanem a mélyben játszódik: egy prostituált életkálváriáját és bírósági perét ismerhetjük meg benne. A különböző karakterek, események és motívumok olykor majdhogynem láthatatlan idegkötélpályákon keresztül kapcsolódnak össze. A regény vállalása és tétje hogy az egyensúly előfeltétele a feszültségek maximalizálása. A Hadd forogjon a nagyvilág végeredményben egy létállapotnak, a világforgásnak, a folyamatos egyensúlyozásnak, e mutatvány képtelenségének és szükségszerűségének a regénye.

Colum McCann 1965-ben született Dublinban, New Yorkban él. A Hadd forogjon a nagyvilág 2009-ben elnyerte a Nemzeti Könyvdíjat (National Book Award).

A könyvek a Magvető Kiadó gondozásában jelentek meg.