„Az életünk. Belül” – Éger (16) című film a mozikban

Szerző: Tóth Judit Nikoletta

Fotók kreditje: Varga Sándor / Vertigo Média

Mától látható a magyar mozikban a Vertigo Média Kft. forgalmazásában az író-rendező Nagy Borús Levente első játékfilmje, az Éger.

A Kárpáti György és Berta Balázs producerkedésével létrehozott, közel két órás bűnügyi témájú filmalkotás igazi unikum lehet a közönségének, amelyet nem csupán a kibontott történet rendkívüliségének, a főszereplők magas színvonalú játékának, de a kamerán keresztül biztosított sajátos nézőpontjának is köszönhető.

„A játékfilm egy rendkívüli emberi történet, jutalomjáték valamennyi szereplője számára. A film igazi sztárparádét tartogat: az Éger szerepeiben Kálid Artúr, Kovács Tamás, Nagy Zsolt, Péterfy Bori, Schmied Zoltán, Szilágyi Csenge és Zsótér Sándor látható.” – írja a PORT.hu. És – színházhoz szokott nézőként merem írni – a jutalomjátéknál is több.

A színészek ugyanis tényleg úgy élnek a kamera szó szerinti közvetlenségében, mint egy színházban, a színpadon. Hogy a kamerán keresztül a néző is hozzáférhessen ehhez a nagyon közeli perspektívához olyan, mintha sokszor földre kerülve, lehetetlen testhelyzetben, például a földön hasalva nézné a filmvásznon történteket. Ebből a kameraállásból kifolyólag közvetlen közelről, néha centiméterekről látni a művészek arcán keresztül azt, amin legbelül keresztül mennek. Így a valódi történet kibontakozását. Megviselt, de nem ijesztett el ez a fajta oldottság. Úgy ragadja magával a nézőt egy-egy szereplő monológja, hogy azt sem a filmre szánt időnk, sem a történet már-már misztikus/horrorisztikus mivolta nem rontja meg.

Több, egy-egy adott ponton hosszabb-rövidebb időre összekapcsolódó élet elevenedik meg az érintettek saját szemszögéből úgy, hogy arra fókuszál a mondanivaló, a másik ember történetét csak általa ismerhetjük meg. Mind jelen vagyunk egymás életében, de a kereteken túl még akkor sem látunk, ha egy-egy résztörténetet az életünkön belül együtt élünk meg.

A film előzménye Nagy Zsolt egy snittben felvett monológja, a Tantrum, ezt – a filmet megismerve nem túlzás a szó használata – boncolgatja ki Kálid Artúrral történő szerepcserével a közel két hét alatt a fővárosban és közelében 2022 késő őszén forgatott bűnügyi film.

A film zenei betétei Víg Mihály (Trabant és Balaton zenekarok) nevéhez köthetőek.

Az alkotás rendhagyó abban az értelemben és annak ellenére is, hogy a történet írója férfiként azt az igen érzékeny témát is érinti, mit jelent egy nő számára maga a férfi, nem csak párkapcsolati (házasság), hanem rokoni (szülő) vonatkozásban is. Nem elvárásokat fogalmaznak meg a szereplők monológjai, hanem olyan igazságokat, amelyek ezen érzelmi alapokon nyugvó rossz beidegződéseken, külső elvárásokhoz alkalmazkodás miatt teljesen eltorzíthatnak egy teljes személyiséget, és így akár egy egész életet. Olyan lesz ezáltal az alkotás, mint az az atyai pofon, amely nagyon ritkán csattan el, megdöbbentve annak adóját és vevőjét egyaránt. De jogossága és megkérdőjezhetetlensége miatt, mindenkiben helyére kerülnek azok a dolgok, amelyek miatt – ellentétben az alkotás főszereplőivel, akiknél ez végleges – hosszabb vagy rövidebb időre csúsztak csupán ki.

https://vertigomedia.hu/premierek/eger/