Közösségi finanszírozással készíti új albumát a Cabaret Medrano

A Cabaret Medrano zenekar 2014-ban jelentette meg legutóbbi albumát. Az időközben megújult zenekar mostanra megírt egy újabb lemeznyi anyagot, amely megjelenésért kiált, azonban ennek megvalósítására (stúdióbérlés, keverés, mastering, grafikai munka stb.) nincs forrásuk, támogatásuk. A csapat ennek ellenére lelkes, és elkezdte a munkálatokat, amelyek befejezése egyelőre kétséges, ezért úgy döntöttek, hogy a mostanság „divatos” közösségi finanszírozás eszközéhez nyúlnak, hogy előteremtsék a hiányzó összeget a Visszatérni délre című lemezhez.

Mivel minden közösségi finanszírozós oldal levon különböző költségeket, ezért ezek kihagyásával próbálják meg összegyűjteni a támogatást. Az adakozásnál nincsenek sávok, mindenki annyit adhat, amennyi bevállalható számára az ügy érdekében.

Az adományozáshoz szükséges információk és egy koncertfelvétel a lemezre szánt dalok közül a zenekar honlapján érhetők el:
https://www.cabaretmedrano.hu/index.php/tamogasd-a-cabaret-medrano-uj-albumanak-felvetelet/

Cabaret Medrano © Kasza László

Cabaret Medrano

A 2001-ben alakult Cabaret Medrano egy jellegzetesen budapesti zenekar, amely zenéjében és szövegeiben is ötvözi a város sokszínűségét. Dalaikban keverednek a különböző stílusok, a magyar és a balkáni népzene, a jazz és a sanzonok világa. Szövegeik sok rokonságot mutatnak ismert kelet-európai írók (Hrabal, Mrożek) világával, akik szintén a kisemberek hétköznapjairól mesélnek. A csapat filmes-színházas hangulatú koncertjei mindig különleges események: „Bohém világ” című darabjukat 2016-ban a Bábel Sound Fesztiválon mutatták be Szalóki Ági és két színész közreműködésével, 2019-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumban debütált az Ady emlékévre készült műsoruk, 2022-ben pedig Jazz & World című előadásukon hallhatta először a közönség új dalaikat.

További infók:
www.cabaretmedrano.hu
www.facebook.com/cabaretmedrano