Szerző, fotók: Varga Bótos Anna
Aligha létezik széles e hazában még sok olyan jól összekovácsolódott közösség, amely oly nagy örömmel, büszkeséggel, öntudattal, nagyszabású tervekkel, egymás iránti kíváncsisággal, lelkesedéssel, profizmussal és tiszta szívvel képes megünnepelni egy patinás, 119 évesen is fiatal, szüntelenül megújulni képes kulturális műhely születésnapját, mint a Szolnoki Művésztelep közössége, és velük együtt nemcsak a művészetkedvelők társasága, hanem hozzájuk csatlakozva az egész város apraja-nagyja, sőt még a városon kívüli rajongók, érdeklődők, támogatók egyre szélesebb tábora is. Ilyenkor természetesen minden együtt van a jó hangulathoz, ami csak szükségeltetik, születésnapi tortaköltemény, ünnepi beszédek, koccintások, zene, tánc, látvány, vigasság.
Végre lekerülhettek a maszkok is. Tombol a nyár, és pezseg az élet. Hál’istennek immár szabadon pezseghet. Ebben a pezsgésben már nemcsak a nagy országos központok viszik a prímet, hanem egyre magabiztosabban és látványosabban ívelnek felfelé vidéki központok is. Szolnok különösen kiemelkedő ebben a kulturális felfelé ívelésben, amit mi sem bizonyít jobban, mint kulturális, művészeti rendezvényeinek, bemutatóinak növekvő száma, rendszeressége, és az irántuk való érdeklődésnek a város határait jóval meghaladó kiterjedése. A művészeti megmozdulások szolnoki zászlós hajója a Szolnoki Művésztelep, amelynek vezetősége és munkatársai kiapadhatatlan ötletességgel, fáradhatatlan szervezőmunkával visznek friss erőt és lendületet ebbe a soha nem látott kulturális pezsgésbe.
A Szolnoki Művésztelep 1902. június 29-i megalapítására, azaz születésnapjára való méltó megemlékezésül 2002-ben, a művésztelep megalakulása 100. évfordulója alkalmából szerveztek első ízben összművészeti fesztivált ArtJáró elnevezéssel, amelyet azóta – immár hagyományt teremtve – minden évben megtartanak.
Az idei ArtJáró Fesztivált, amely július 1-je és 3. között került megrendezésre a Szolnoki Művésztelepen, különös várakozás előzte meg, hiszen a művésztelep felújítási munkálatai miatt több mint két évig zárva tartott, amit a járványhelyzet a tervezettnél még jó pár hónappal meghosszabbított, ezért a fesztiválozni vágyó közönséget nemcsak a gazdag, minden művészeti ágat felölelő kulturális program, hanem a megújult, a legkorszerűbb igényeknek is megfelelő, számos műhellyel, fogadó térrel bővült, megszépült épületegyüttes és kert is vonzotta. A háromnapos programban ezért hangsúlyozottan szerepelt magának a felújított művésztelepnek a bemutatása, bejárása, bepillantás a telep alkotóinak stúdióiba, az ott folyó műhelymunkába a szobrászattól kezdve a festészeten és grafikán keresztül a linómetszésig. Mindettől az ArtJáró Összművészeti Fesztivál valamiféle örömünneppé, kulturális piknikké is vált, hiszen nemcsak zárt térben zajlottak a programok, hanem a művésztelep kertje is otthont adott szabadtéri rendezvényeknek, kötetlen foglalkozásoknak, performanszoknak, színházi és táncelőadásoknak, bábjátékoknak, koncerteknek, fényfestésnek, amit kézműves vásár forgataga is színesített.
A július 3-án tartott hivatalos megnyitón dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő igazi találkozási helynek nevezte a fesztivált, amely – amit maga az ArtJáró elnevezés is tükröz -, átjárás a művészetek között, a művészek és a befogadó közönség között, valamiféle esszenciájaként a művészetek sokszínű kavalkádjának, melynek minden egyes pillanatát sikerül igazi tartalommal megtölteni, minden generációnak lebilincselő szórakozást, dinamikus feltöltődési lehetőséget kínálva.
„A város hatalmas összefogásának köszönhető az ArtJáró Fesztivál, amelynek során egy helyen és egy időben meg tudja mutatni értékeit. Hosszú évek munkája alapozta meg, hogy ilyen pezsgő kulturális élet jöhetett létre Szolnokon.” – hangsúlyozta a város polgármestere, Szalay Ferenc. Kiemelte azt is, hogy az elnyert ötmilliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően az eddig feltáratlan történelmi városmag (amely a művésztelep kertjében található), az egykori szolnoki vár, a várfal sétány, a felújított vártemplommal együtt a jelen szerves részévé válhat, visszaadva a városnak elvesztett történelmi múltját. Az elért eredményekben a pénzeszközökön kívül óriási szerepe volt az emberi tényezőnek, a gondos előkészítő munkának, a szakértői előre gondolkodásnak, a termékenyítő vízióknak, jól kivitelezhető ötleteknek. Ennek a kitartó munkának az eredményeként Szolnok mára már országos jelentőségű kulturális és turisztikai központtá nőtte ki magát. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint sikeres teátruma, múzeumai, galériái, aktív képzőművészeti tevékenysége, komoly- és könnyűzenei együttesei, kórusai, gazdag könyvtára, sportélete, sportlétesítményei, oktatási intézményei, növekvő vendéglátó kapacitása, közkedvelt fesztiváljai és még sorolhatnánk. Ezért a város vezetői célul tűzték ki az Európa kulturális fővárosa cím megpályázását.
Jómagam a július 3-i rendezvénysorozaton vehettem részt, amelynek kiemelkedő képzőművészeti eseménye a Legutóbbi 20 évünk című gyűjteményes kiállítás megnyitása volt a Kert Galériában. Azon kortárs képzőművészek munkáiba enged kaleidoszkóp szerű betekintést, akik hosszabb-rövidebb időt töltöttek a Szolnoki Művésztelepen az elmúlt húsz esztendőben – emelte ki Verebes György, a művésztelep művészeti vezetője a kiállításmegnyitó bevezetőjében. A több műfajt, grafikát, festészetet és kisplasztikát felölelő anyag a jelen kortárs képzőművészete keresztmetszetének is tekinthető, amelyben helyet kapnak mind a tájábrázolások, mind a figurális kompozíciók, akár a hagyományokhoz kapcsolódva, akár pedig az elvontabb, absztraháló kifejezésmódban tükrözve a hely egyedi, különleges atmoszféráját, sajátos fényeit és színeit. – mutatott rá Képíró Ágnes a szolnoki Damjanich János Múzeum művészettörténésze a megnyitót követő tárlatvezetésen.
A tárlat számomra talán egyik legmegkapóbb alkotása Fazekas Magdának, a művésztelep 87 éves doyenjének Tükröződő vízpart című festménye, amely, a művészettörténész szavaival élve „a finom, fátyolszerű textúrában” a művész évek hosszú során megtalált sajátos stílusát, külön világát mutatja meg, és amelyet konzekvensen alkalmaz, önmagát újra és újra alkotva, egyszersmind ötvözve és továbbfejlesztve benne egykori alkotók szellemét, azokét, akik már nincsenek közöttünk.
Ágotha Margit grafikái olyan nagy jelentőségű (sokszor történelmi) eseményeket vetítenek elénk, amelyekkel a valami elleni nagy nemzeti összefogást hangsúlyozza, sajátos, textilszerű anyagkezeléssel (Magyar táj 1514-1956).
Lázár Tibor Nyárközép című képe dekoratív, színpompás virágábrázolásával, ovális formájával korunk képi világát jeleníti meg.
Rékassy Eszter két rézkarccal szerepel a tárlaton, amelyek kifinomult növényi elemei az emberi mulandóság metaforái.
Markáns színekkel tűnnek ki László Dániel és Varga Patrícia Minerva tájképei (Kapu; „… Vádbeszédben, beismerésben…”).
A kisplasztikát Pogány Gábor Benő (Amerigo Tot), Baráth Fábián (Híd II) és Révi Norbert (Napkorong) című művei képviselik.
Mivel benne élünk ebben a folyamatban, nincs elég rálátásunk a kortárs művészetekre. Ha történeti aspektusból szemléljük a műveket, azaz azt, hogyan viszonyulnak az előző korokhoz, észrevesszük, hogy egyes alkotások semmilyen módon nem kapcsolódnak a múlthoz, másokban viszont a hagyományok tisztelete erősen jelen van – emelte ki Képíró Ágnes. Verebes György képein például az anyagszerűség dominanciája érezhető. Király Györgynél a kompozícióépítkezés a különleges: kék tónusú csendélete nem más, mint maga a csend. Érdekesek a művésztelep legfiatalabb alkotójának, Kecső Endrének (Komédia) és Posta Máténak (Bokszoló) az antik művészetet megidéző vásznai.
Az irodalom könyvbemutatók, felolvasások formájában volt jelen a fesztiválon. Bajnai Zsolt szolnoki novelláit hallhatták az érdeklődők a szerző előadásában, Bajnai Marcell dalainak kíséretében.
Jenei Gyula – Verebes György: Légszomj című kötetének bemutatójára szintén a Kert Galériában került sor. A könyv sajátos ötvözete a képzőművészetnek és a költészetnek, azaz a képi és a verbális világnak. A fő témát a koronavírus-járvány indukálta életérzések, érzékenységek, félelmek keltette „rebbenékenység” szolgáltatta, s egyben ez is ad a kötetnek különös aktualitást. Jenei Gyula járványnaplóként induló furcsa, sehová nem besorolható irodalmi szövegeit, verseit, versjegyzeteit, versprózáit, naplótöredékeit, feljegyzéseit formálta egységé, amelyre Verebes György ihletett illusztrációi rímelnek, szinte a szöveggel fuzionálva, azt vizualizálva teszik teljessé. A szerzők elmondása szerint valamiféle összesűrűsödött, eróziószerűen kipattant, maximálisan átélt állapotot próbálnak leképezni, amely egyszerre fakad a szorongásból, a menekülési útvonalak önkéntelen kereséséből. Mindezeket a belső érzéseket egyfajta önirónia, önkritika hivatott a maga szilárdságával kordában tartani. A lelki mélységekbe való kellően empatikus alászállás az út végén képes előhozni valamiféle patetikus végkicsengést.
„Egyszerre szikár és felemelő is. Az élet szinte összes drámája, a láthatatlan lényeg benne van, amit szinte körbetáncoltam a rajzaimmal” – érzékeltette Verebes György a szöveg és a kép viszonyát, összefüggéseit. A kötet jó példája annak, hogy ugyanaz az érzelmi komplexum hogyan jelenhet meg különböző művészi kifejezésmódokban. A könyvbemutató során Verebes György lélekre ható, meditatív zongorajátékkal, Horváth Sándor hozzá simuló dobkíséretével próbálta több ízben, sajátos átéléssel a zene nyelvére is mindezt lefordítani.
A Légszomj című kötet az Eső Könyvek sorozatban jelent meg 2020-ban, és ajánlható mindenkinek, akit a járványhelyzettel összefüggő, mélyreható társadalmi, emberi, pszichikai kérdések foglalkoztatnak.
Az ArtJáró Fesztivált a késő esti órákba nyúlóan számos koncert és színházi előadás zárta. A tartalmas és színes fesztiváli program gördülékeny és rendkívül sikeres lebonyolítása a szervezők és a támogató intézmények mindenre kiterjedő munkáját és példa nélküli összefogását dicsérik.
Az idei szolnoki ArtJáró Összművészeti Fesztiválról bővebb információk, fotók és videofelvételek a Szolnoki Művésztelep honlapján www.szolnokimuvesztelep.com és Facebook oldalán https://www.facebook.com/szolnokimuvesztelepofficial találhatók.