Bogdan Suceavă regényrészletével lesz jelen Románia a 2021-es Irodalom Éjszakáján

2019 óta Budapest mellett Debrecen is helyet ad a különleges hangulatú Irodalom Éjszakájának, amelyet idén is a Csokonai Színházzal együttműködve június 10-12 között szervez meg az EUNIC Hungary.

Az irodalmi happening formabontó stílusban nyújt betekintést a kortárs világirodalomba: három estén át 24 ország 25 szerzőjének művéből különleges helyeken este 19 órától a Csokonai Színház színészei olvasnak fel részleteket. Az idei téma, amelyhez a kiválasztott szövegek kapcsolódnak: VÉSZKIJÁRAT.

Románia irodalmából az idén Bogdan Suceavă Éjszaka valaki meghalt érted című regényének részletét olvassa fel Rózsa László színművész június 11-én a debreceni Gambrinus közben. A regényt Vallasek Júlia fordította.

Esőhelyszín: Csokonai Irodalmi Labor (Kossuth u. 1.)

Részletek: https://www.debrecen.irodalomejszakaja.hu/romania

Bogdan Suceavă (1969) Curtea de Argeșben született. Író, a Kaliforniai Állami Egyetem matematikaprofesszora. Művei közül magyarul a Félhanggal emelt időből érkezett című regény jelent meg 2009-ben a Noran Kiadónál, Éltető József fordításában, valamint az Éjszaka valaki meghalt érted 2020-ban a Lector Kiadónál.

Éjszaka valaki meghalt érted (Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2020). Bogdan Suceavă nagy sikerű regénye az 1989. decemberi romániai eseményekről szól. A mesélő egy egyetemi hallgató, aki az állambiztonsági rendőrségnél szolgáló kiskatonaként céltalan történéssorként éli meg a forradalmi eseményeket. A regény drámai módon vezeti rá az olvasót a forradalom abszurditására, az emberek értelmetlen halálára és az illúziók megkopására. Komor képet fest a forradalomról, melyen paradox módon a felszabadulás színei sem olyan élénkek, mint várnánk. Az egyik rendszer korlátainak helyét egy másiknak a reménytelensége veszi át.

Vallasek Júlia (1975) Kolozsváron született. Jelenleg is ott él, irodalomtörténészként, egyetemi tanárként és műfordítóként dolgozik. Román és angol irodalmat fordít magyar nyelvre: többek közt Jane Austen, Max Blecher, Lucian Boia, Jack Holland, Mircea Eliade, Norman Manea, Mihail Sebastian és Bogdan Suceavă munkáit.

Támogatók: Debrecen Város Önkormányzata, Deutsches Kulturforum

Budapesten 2021. június 23-25. között várjuk az érdeklődőket az Irodalom Éjszakájára.