Ma éjfélig szavazhatsz a kedvenc gyerekkönyvedre

A Bookline és az UNICEF Magyarország által alapított Szívünk rajta program már öt éve segíti a szülők könyvválasztását, hogy megtalálhassák a legizgalmasabb gyerek- és ifjúsági köteteket. Idén a közönséget is bevonják a programba, és arra kérik az olvasókat, hogy szavazzák meg együtt november 15-ig 2019 legjobb Szívünk rajta könyvét.

A program az olvasóközönség felé fordul, és arra kéri őket, hogy segítsenek kiválasztani az elmúlt tizenkét hónap könyvei közül a legjobbat, amely megkapja a Szívünk rajta díjat és a Bookline 5 millió forint értékű médiatámogatását. A támogatás elősegíti, hogy a szavazás során kiválasztott könyvre irányuljon az olvasóközönség figyelme. A győztes november 20-án, az Akvárium Klubban veheti át az elismerést, az UNICEF Magyarország Gyermekek Világnapja elnevezésű egész napos eseményén.

A Szívünk rajta programmal öt évvel ezelőtt arra vállalkozott a Bookline és az UNICEF, hogy közösen segítik a szülők könyvválasztását, annak érdekében, hogy a gyerekek kezébe a legjobb gyermek- és ifjúsági könyvek kerülhessenek. Évente több ezer gyerekkönyv jelenik meg, így nem könnyű feladat megtalálni azt, ami a gyereket az adott pillanatban a leginkább érdekli, esetleg segíti őt egy nehezebb életszakasz megélésében. A Szívünk rajta programba a kiadók új megjelenésű gyerek-, ifjúsági és gyereknevelési könyvei kerülnek, ebből választja ki egy független szakértőkből álló felnőtt és gyerekzsűri a hónap könyvét.

A felnőtt zsűriben helyet kapott többek között D. Tóth Kriszta író, újságíró, az UNICEF Magyarország nagykövete; Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő; Ruff Orsolya újságíró, Farkasházi Réka színésznő, Kádár Annamária és Szél Dávid pszichológusok. A programban a gyerekek véleménye szent, negatív értékelésük vétót jelent még a felnőtt szakértők véleményével szemben is.

A Bookline számára kiemelten fontos az olvasásnépszerűsítés, illetve mindennél és mindenkinél fontosabb a felnövekvő generáció, akikből remélhetőleg olvasó felnőtt válik. Az ötödik éve működő Szívünk rajta program pedig azt támogatja, hogy a szülők és gyerekeik kezébe minőségi gyerekkönyvek kerüljenek.

És most itt a lehetőség, hogy az olvasóközönség is részt vegyen a programban és segítsen eldönteni melyik legyen a 2019-es év legkiemelkedőbb gyerekkönyve. A tizenkét összegyűjtött Szívünk rajta hónap könyve elismerést kiérdemlő mű közül választhatja ki a közönséget azt, amit a leginkább kedvel.

A 2019 Szívünk rajta hónap könyvei:
VARRÓ DÁNIEL: A szomjas troll
IGAZ DÓRA: Egy fiú a csapatból
MOLNÁR T. ESZTER: A Kóbor szálló
KATHARINA NEUSCHAEFER: A világ legszebb mondái
LIBBY DEUTSCH: Hogyan működik a világ?
DÓKA PÉTER: Szupermalac és Űrpatkány
JUNOT DÍAZ: Szigetlakó
GÉVAI CSILLA: Nagyon zöld könyv
MARIE-AUDE MURAIL: A lélekdoki
NAGY DIÁNA: Babageometria
MATTHEW SYED: Szuper vagy!
JEAN-CLAUDE MOURLEVAT: Jakabak

Ide kattintva lehet szavazni, hogy melyik könyv nyerje meg Az év Szívünk rajta díjat!

Forrás: Libri Bookline