Nap: 2018.05.27.

Turisztikai applikációt fejleszt a szegedi Kommunikáció Tanszék

Szegedi turisztikai applikációt fejleszt az SZTE Kommunikáció Tanszéke. A fejlesztés célja az, hogy bevonják az egyetemi gyűjteményeket, látogatható emlékeket is a város turisztikai körforgásába. A projekt alapját jelentő kutatást a Kommunikáció Tanszék készítette el, az applikáció létrehozását Illés Réka egykori…

Magyar befektető segíti a Virtuózok nemzetközi terjeszkedését

A Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő jövőbeni befektetésével hozzájárul ahhoz, hogy a Magyarországon már sikeresen befutott komolyzenei formátum a nemzetközi vérkeringésbe is bekerüljön, és a világ minél több országában elindulhasson. „Örülünk, hogy a klasszikus technológiai vállalkozások mellett a Virtuózok, egy igazán sokszínű…

Vetítéssel kísért előadás Czóbel Béla festőművész születésének 135. évfordulója alkalmából

Czóbel Béla a modern magyar képzőművészet meghatározó, nemzetközi rangú egyénisége, aki szinte pályája kezdetétől kortársai által is elismert módon alakította a magyar festészet fejlődését és hagyta ott névjegyét az európai modernizmus több centrumában is. Már huszonhárom éves korában kiállított Párizsban a Függetlenek Szalonjában, alapító tagja…

Szörnyek és szerelmek (16) – május 31-től a hazai mozikban!

Víziszörnyek és ogrék, királyok és királynék, mágusok és kurtizánok gyűlnek össze a Gomorra és a Reality című filmjével is Cannes-i Nagydíjat nyert Matteo Garrone sajátos hangulatú fantasy-horrorjában, amelyben a tündérmesék legsötétebb oldalát ismerhetjük meg olyan látványvilággal és szereplőgárdával, amit bármelyik…