Carpathian Thriller – A Szlovák Nemzeti Színház előadása a Pesti Színházban

A Szlovák Nemzeti Színház társulatának vendégjátéka 2015. május 6-án, szerdán este 7-kor a Pesti Színházban. 

Eugen Gindl szlovák szerző darabja, a Carpathian Thriller a ’90-es évekről szóló dokumentumdráma, a kortárs politikai színház keretei között. A darab valós szlovákiai eseményeket dolgoz fel, egy globális, nemzetközi céghálózat korrupt játszmáiról szól, s a korrupció, a személyi összefonódások és az ún. „szürke gazdaság“ aktuális témáit járja körül.

A történet középpontjában egy középkorú újságírónő, Zuna áll, aki otthagyja eredeti foglalkozását, mert tökéletesen haszontalannak érzi a munkáját, és alapít egy reklámügynökséget. Az egykori tényfeltáró-újságírónő jelenleg egy kis reklámügynökségnél dolgozik, és leleplező anyagokat gyűjt a gyanús üzelmekről. Egyik nap egy vaskos aktacsomagot kap, amelyben terhelő dokumentumokat talál az államapparátus legfelsőbb köreit átható, kiterjedt korrupciós hálózatról. Egy kisebb, drága orvosi technológiák forgalmazásával foglalkozó cég illegális, ám annál jobban jövedelmező állami megrendeléseket nyer el számos országban, köztük Szlovákiában is. A cég legkülönbözőbb vesztegetési stratégiák segítségével éri ezt el, holott rendszerint magasabb árat tüntet fel a pályázatában, mint a versenytársai.

A főszereplőnőben újra felélednek régi, tényfeltáró-újságírói ösztönei, és megpróbálja publikálni a kutatási eredményeit. Csakhogy a cég a legrafináltabb és -kegyetlenebb módszerekkel vág vissza, amelyek közt egyaránt helyet kap a megfélemlítés és a személyes vagy barátokon keresztül történő fenyegetés is. Zuna fáradozásai, hogy kinyomozza és felfedje a törvénytelen tranzakciókat és személyi összefonódásokat folyamatosan akadályokba ütköznek. Sőt, partnerével együtt állandó támadásoknak, zsarolásnak és megfélemlítésnek vannak kitéve.

Gindl provokatív darabja azt mutatja be, milyen könyörtelenül és gépiesen működnek az anti-demokratikus játszmák egy még fiatalnak számító demokráciában. Roman Polák, a Szlovák Nemzeti Színház elismert rendezője egy olyan, több műfajú előadást állított színpadra, amely meglepő módon ötvözi a legkülönbözőbb színházi formákat és stílusokat. Az előadás jellegzetesen groteszk stílusa és atmoszférája leginkább talán a Bulgakov-műveket idézi.

A Carpathian Thrillert az egyik legnagyobb példányszámú szlovák napilap, az SME szavazásán az évad legfontosabb színházi eseményének választották. Az előadás elsődleges célja, hogy párbeszédre és vitára ösztönözzön a szlovák társadalomban tapasztalható korrupcióról, illetve annak következményeiről.

A Carpathian Thrillert magyar feliratozással láthatják a nézők.

Az előadást 18 éven felüli nézőinknek ajánljuk!

Eugen Gindl
Carpathian Thriller
a Szlovák Nemzeti Színház előadása a Pesti Színházban

Szereposztás:
Zuna – Zuzana Fialová
Naďa – Petra Vajdová
Deus and reincarnation – Daniel Fischer
Bubo and reincarnation – Milan Ondrík
Johnny – Jozef Vajda, Ľubomír Paulovič
Fonundcu – Dušan Jamrich
Harmata – Ján Gallovič
Hlavatý – Štefan Bučko
The gravedigger – Leopold Haverl
Una – Marta Maťová

Díszlet: Andrej Ďurík
Jelmez: Katarína Hollá
Zene: Vladimír Šarišský
Mozgás: Stanislava Vlčeková
Dramaturg: Martin Porubjak, Peter Kováč

Rendező: Roman Polák

Forrás: Vígszínház