A Solaris bolygó az Ódry Padlásán

Stanislaw Lem Solaris című regényének színpadi adaptációja készül az Ódry Színpadon. A műből több filmverzió is készült, ám színházi feldolgozásai nagyon ritkák – Londonban például 2012-ben volt először látható színpadon. A Solaris Magyarországon színházban először az Ódry színpadon látható.

solaris_plakat

Lem kultikus regényét Dékány Barnabás a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves színművész hallgatója dolgozta át színpadra, és rendezte meg az egyetem  harmad- és negyedéves növendékeinek közreműködésével. A méltán népszerű sci-fi az Ódry Színpad Padlásán elevenedik meg.

Kris Kelvin pszichológus hallgató a Solaris bolygóra utazik, hogy kiderítse, mi az a „titokzatos jelenség”, ami miatt nagybátyja odahívta. Az űrállomáson azonban válaszok helyett újabb kérdéseket talál, és amikor akaratán kívül kapcsolatba kerül a bolygót borító intelligens óceánnal, saját bűntudatával kell szembenéznie…

A Solarist sokan Lem legjobb regényének tartják. Különösen figyelemreméltóak a regény drámai párbeszédei, melyek sokrétű filozófiai üzenetet hordoznak. Az SZFE kísérletező kedvű, friss szemléletű alkotóinak izgalmas stúdióelőadása a megismerhetetlennel való találkozásról  szól.

Bemutató: 2015. március 13., 19 óra

Solaris  – Ódry Színpad

Forrás: Színház- és Filmművészeti Egyetem