A Corrodal 2008-ban alakult, salgótarjáni gyökerekkel rendelkező, egészen sajátos stílusú zenekar. A négy fiú hazánk egyik leghátrányosabb térségéből szerdán elindul: nyugat-európai klubokban fognak turnézni. A stílusról, a turnéról és a sztereotípiákról ültünk le beszélgetni egy budapesti klubkoncertjük előtt Györe Mihály basszusgitárossal.
Corrodal zenekar – Fotó: Kaunitz Miklós
– Salgótarjáni kötődésűek vagytok, emlékeim szerint a 90-es években a város a punk mozgalom fellegvára volt. Most is így van még?
– A tagok mindegyike kötődik a városhoz, ketten még most is ott élnek a mai napig is. Ott próbálunk hétvégenként. Punk? (Nevet.) Ha nagyon ironikus akarok lenni, az a város már semmilyen, de tényleg így van, Zoli is egy punkzenekarból indult. Voltak kultikus helyek a városban, mint a Hangulat, ami közismert találkozóhelye a szubkultúrák kedvelőinek és képviselőinek. Még megvan, de a városban már semmi nincs…
Györe Mihály/Corrodal zenekar – Fotó: Kaunitz Miklós
– Milyen stílusúnak neveznéd azt a zenét amit most játszotok?
– Instrumentális progresszív metál. Nem új találmány, a 70-es években is voltak ilyen zenekarok. Amikor indultunk, egy ideig még volt énekesünk, aztán kitelepült Angliába és nem kerestünk másikat. Azóta is volt több olyan változás az életünkben, amely tagcserével járt. Most a legújabb, hogy Mészi csatlakozott hozzánk. Ez a mai lesz az első közös koncertünk. A pillanatnyi felállás: Angyal Zoltán gitár, Kőnig Ferenc dob, Mészáros Péter effektek és én, Györe Mihály basszusgitár.
– Nincs ének, nincs szöveg. Szavak nélkül, mégis tökéletesen életérzéseket közvetítetek és fogalmaztok meg. Hogyan lehetséges ez?
– Ez arról szól, hogy nem csak a színpadon vagyok, hanem odaképzelem magam a közönség közé, a színpad elé is. Ez olyan típusú rétegzene, amely sehol nem hoz össze 50-100 embernél többet, de aki ezt hallgatja, az tökéletesen ugyanazt érzi a világról, az életről mint mi a színpadon.
maracon-nap-2015-akvarium-klub-2015-marcius-20-fotok-korhut-lili
– Mit gondolsz, ennek a zenei stílusnak a kedvelői otthon vagy élőben hallgatják inkább ezt a zenét?
– Inkább otthon. Akárhová mentem, ilyen jellegű zenekarok koncertjére sehol nem volt tömeg. Aki ilyen zenét hallgat, az inkább otthon teszi. Nem feltétlenül azért, mert zárkózott, inkább élethelyzetektől is függ. Az éneknélküliség nálunk is hoz magával egy szomorú, sokszor befelé forduló hangulatot. De ettől függetlenül egy hétköznapi életünk is van. Dolgozunk, meglepődnél milyen munkahelyeken. (Nevet.) Köztünk is vannak családapák, még háromgyerekes apuka is. (Nevet.)
– Te sem úgy tűnsz, mint egy letargikus ember….
– Ez sztereotípia. (Nevet.) Furcsa lenne, ha 35-36 évesen úgy gondolkoznék, hogy minek éljek. Akkor eddig is minek volt az élet? (Nevet.) Ez egy önkifejezési eszköz, zenekari szinten gondolkozunk és ezzel együtt egy baráti társaság is vagyunk. Mészit évek óta próbálom megnyerni, zenéljen velünk. Mostanra több közös próbán vagyunk túl, ez lesz az első fellépésünk ebben a felállásban. Túl vagyunk két albumon, de ma 2 szám kivételével csak új számok lesznek. Ezzel az anyaggal készülünk erre a mini turnéra is. A korábbi dalaink két gitárra voltak megírva, de a tagcserék miatt most úgy alakult, hogy változtatni kell a hangszerelésen is. Ezért is kellettek új dalok is.
– Nyitottabbak erre a stílusra tőlünk nyugatabbra?
– Észak- és Dél-Európában koncerteztünk már. Ott nem tapasztaltam különbséget a közönségben sem összetételében, sem a számosságában. Nyugatra most megyünk először. Ausztriában adunk több klubban koncertet, aztán átmegyünk Svájcba is. Mint mondtam már, ez olyan szintű rétegzene amely nem igen mozgat meg tömegeket, de nem is ez a legnagyobb lényege. Nagy hívei vagyunk az élő megszólalásnak, és erre is kaptunk egy lehetőséget ezzel a turnéval.
Tóth Judit Nikoletta
Fotó: Kaunitz Miklós