Amikor telefonon megkerestem Szacsvay László színművészt – aki immár harminc éve a Katona József Színház tagja -, hogy beszélgessünk a prosztatarákjáról, kedvesen, de tamáskodva ódzkodott, aggódott, érdekel-e ez még valakit, a téma nem lesz-e lerágott csont, hiszen már ötven helyen elmondta a saját esetét, már csak plagizálni tudná… saját magát. Én pedig győzködtem, hogy igenis, az emberek huszadszor is kíváncsiak a harcosra, aki legyőzte a rákot, és fityiszt mutatott a halálnak, és igenis, sokszor akarjuk hallani, hogy volt, hogy történt, miként volt ez lehetséges.
Bennünk, emberekben, ezek a heroikus küzdelmekkel tarkított történetek ültetik el a reményt, és nőnek hitté, hogy igenis, mégis lehet! Le lehet győzni a gyilkos kórt, az óborzalmat, a XXI. század „pestisét”, a rákot.
— Mit gondol a prosztataproblémáról?
— Előrebocsátom, hogy kétféle férfiember van: akinek volt prosztata problémája, illetve, akinek lesz. Ez egy szerv a férfiembernél, ami úgy vagy megalkotva, hogy általában ötven éves korunktól – persze van, akinél korábban -, megváltozik a működése, és problémákat okoz – például vizelési nehézséget -, ami nem azonos a daganatos betegséggel.
A prosztataprobléma nagyon alattomos, csendes gyilkosnak is nevezik, nincs jele, nincs fájdalom, nálam legalábbis nem volt. Azt is tudni kell, hogyha a prosztatán belül rákos daganat keletkezik, és azt nem veszik észre időben, a kóros sejtburjánzás eléri a szerv szélét, kijut a nyirokrendszerbe és szétárad a testben, akkor el lehet köszönni az élettől, mert akkor már nem lehet vele mit csinálni, és az orvosok olyankor csak széttárják a kezüket: tetszett volna jönni előbb.
Hogy mi az oka ennek a betegségnek, azt az orvosok sem tudják, de minden bizonnyal köze van a stresszhez, sok köze van a lelki problémákhoz, sok köze van ehhez a szétrongált civilizált világhoz. Mondhatják erre, hogy régen is voltak népbetegségek, pestis, kolera, de kétségtelenül ez a XXI. század egyik legsúlyosabb problémája, a másik pedig a szív- és érrendszeri betegségek, mint például az infarktus.
De az is lehet, hogy egyszerűen csak minden kornak megvan a maga sajátos, a kor által kitermelt népbetegsége, ami valahol úgy van kitalálva, hogy az emberiség egyedei folyamatosan pusztuljanak, hogy jöhessenek az újak, az élet örök körforgásaként.
— Mi a prevenciója, mivel lehet megelőzni a prosztatarákot?
— A prevenció, amiről én tudok, a vérből kimutatható PSA (prosztata specifikus antigén) vizsgálatból áll, amit külön kell kérni, mert az általános vérvizsgálat ezt az elemet nem tartalmazza. (A prosztatarák korai felismerésének érzékenységét kimutató legújabb módszer a PSA szűrés és egy új vizeletvizsgálattal történő genetikai szűrés kombinációja – a szerk). A szűrés ötven év felett ajánlott, ha azonban a családban előfordult már hasonló megbetegedés, akkor a negyvenes években is javallott. Ez a vizsgálat nem azt mutatja ki, hogy rákos daganata van az embernek, hanem hogy hajlama van rá, tehát benne van a szervezetében a lehetőség, ezért folyamatosan figyelni kell ezt a PSA értéket, aminek megvan az a szintje, aminél az orvos már biopsziát rendel el, amely már egészen biztosan megállapítja a prosztatarák megelőző állapotot, és akkor el lehet kezdeni a kezelést.
— Hogyan kezdődött önnél a betegség, hogyan fedezte fel, hogy baj van?
— Az én esetemben ez úgy kezdődött, hogy elöntött a kiütés. Olyan ismeretlen eredetű kiütés jelent meg rajtam, aminek nem tudtam az okát, nem rovarcsípés, nem csalánkiütés, egyszerűen nem tudtam beazonosítani. Természetesen, mint minden baj, ez is hétvégén tört rám, s mivel azt hittem, valamiféle allergia, ezért beszaladtam egy engem éppen fogadó kórházba, ahol az ügyeletes, aki szintén nem értett hozzá, felírt valami olyat, amit magamtól is tudtam volna venni, kenőcsöt, meg tablettát, tehát nem voltam kisegítve.
Aznap éppen előadásom volt a Balatonon, nyár lévén iszonyú kínok között utaztam a fellépés helyszínére a kánikulában, majdnem véresre vakarva magamat, a kiütés pedig öntörvényűen, érdekes módon vándorolt rajtam, hol itt, hol ott bukkant fel. A fellépés előtt aztán az egyik kolléga megszánt, és adott nekem egy allergia elleni gyógyszert, ami egy félóra alatt levitte rólam a kiütést. Na, gondoltam akkor ezt kell szedni, kaptam is ajándékba pár tablettát, hogy majd felírassam, mert csak receptre lehet kapni.
Akkor voltam ötvenkilenc éves, és úgy gondolom, hogy akkor valószínűleg föntről irányíthatott valaki, mert ezt a kiütéses történetet úgy fogtam fel, na, kisöreg, itt az idő, el kell menned egy kivizsgálásra!
Elmentem a Kútvölgyibe egy ismerős orvoshoz, aki végigjáratott az összes vizsgálati állomáson, EKG, vérvétel, vizelet, végül eljutottam az urológiára, ahol a PSA vizsgálat magas értéket mutatott. Mondták, nem kell megijedni, ez mindenkivel előfordulhat, ez egy olyan dolog, ami azt jelzi, valami nincs teljesen rendben, oda kell rá figyelni. Az odafigyelés azt jelentette, hogy csináltak egy biopsziát, tehát egy mintavétel történt a prosztata belsejéből, ami egy-két napos befekvést jelentett.
A vizsgálat után nyugodt lélekkel elmentem Rómába vendégjátékra a színházzal, és amikor onnan hazajöttem, várt egy értesítés, hogy keressem fel az orvosomat.
Amikor bementem a professzor úrhoz, a mondandóját úgy fogtam fel, mintha elém tette volna a halálos ítéletemet. Daganatom van – mondta kertelés nélkül. Én meg visszakérdeztem: professzor úr, akkor ennyi volt? Azt mondja, egy túrót volt ennyi, három hónapon belül megműtöm magát és akkor jobb lesz, mint újkorában.
Hosszú idő telt el addig, amíg magamhoz tértem ezután, és eljutottam abba a fázisba, hogy elkezdtem kételkedni, hogy hátha tévedtek. Elmentem egy mások referenciát kérni, ahol négydimenziós ultrahangot csináltattam, de ugyanazt mutatta ki ugyanott, és azt ajánlották, szedjek többféle vitamint, az majd az immunrendszeremet felerősíti, és meggyógyulok. Mondták, hogy pár százezerért megvásárolhatom a vitamincsomagot, szedjem be, és fél év múlva menjek vissza kontrollra. Nekem meg szerencsére a professzor úr szavai csengtek a fülemben, hogy három hónapon belül megműt, s ekkor a referenciavizsgálaton rágódva eszembe jutott az a gyerekkori mondás, amit Zuglóban mondtunk az ilyen esetekre, hogy hiszi a piszi, aki elhiszi! és úgy véltem, nem biztos, hogy megérem azt a fél évet. Döntenem kellett. Tudtam, hogy mindegy, melyik módszer mellett teszem le a voksomat, ha döntök, az végleges, és kitartok mellette, és hinni fogok abban, és azon az úton fogok végigmenni.
Végül is nálam egy rezekció történt, annak összes előnyével és hátrányával. Az előnye az, hogy most itt beszélgethetünk, a hátránya pedig…, aki konyít valamennyit a biológiához, az úgyis tudja.
— Mi történt a műtét után? Milyen utókezelés történt?
— Nekem szerencsém volt – talán, mert VIP ellátást kaptam -, rögtön megkaptam az utókezelést, ami egy speciális intimtorna végzését jelentette, ezen kívül elektromos kezelést is kaptam, de gondolom, azóta már számos más dolog is van, ami segíti a lábadozó beteget.
— Véleménye szerint mi kell a gyógyuláshoz?
— A gyógyuláshoz kell valamifajta élni akarás. Aki nem akar élni, az meg fog halni. Valamiféle belső erő kell, én magamnak a humort hívtam segítségül. Arra gondoltam, ha én tudok nevetni a saját nyomorúságomon, akkor már nyert ügyem van. Azt tudjuk, hogy vannak jó betegek, és vannak rossz betegek. Aki nagyon sokat tud a betegségéről, és folyamatosan kérdez, az mindenképpen nagyon rossz beteg, az sokkal többet szenved, mint aki keveset tud. És többet is idegesíti az orvosokat a kérdéseivel, de akkor is kérdezni és kérdezni kell!
Ezen kívül én mindenkinek újságoltam körbe-karikába az állapotomat, nem titkoltam, mert éppen elég nagy volt a baj, nem akartam még egy nagy batyut is viselni a hátamon, tehát én mindenkinek beszéltem a betegségemről, persze csak annak, aki kíváncsi volt rá, nem álltam ki vele a sarokra, de soha nem titkoltam és soha nem tagadtam.
Persze, ez az én habitusom, nem mindenki ilyen, de nekem ez segített. Nem lehet ajánlani, mint gyógyulási utat senkinek, mert mindenkinek magának kell kitapasztalnia, mi tesz jót a lelkének.
— A családja, barátai, kollégái hogy álltak a betegségéhez?
— Nem szeretem, ha ápolnak, azt tartom, a jó Isten akkor szólítson el, amikor még tudok magamon segíteni, azt tartanám a legszörnyűbb dolognak, ha kiszolgáltatott lennék. Mondtam is viccesen a családomnak, hogyha olyan helyzetbe kerülnék, ami már méltatlan lenne hozzám, vigyenek föl a Tajgetoszra, lökjenek le inkább, de ne hagyjanak vegetálni.
Összefoglalva: mit tehetünk? Lényegében semmit! Annyit tehetünk, hogy időben elmegyünk orvoshoz, legyen az nőknél a mammográfia, méhnyak rákszűrés, mi férfiak tüdőszűrésre, szájüregi rák szűrésre, és járjunk rendszeresen urológushoz. Tudomásul kell venni, hogy szűrésekre kell járni, ha élni akarunk. Ez a rákbetegség egyik legfontosabb prevenciója. Úgy tapasztalom, a nők sokkal hamarabb elmennek, tudatosabbak, foglalkoznak az egészségükkel – tovább is élnek a statisztikák szerint -, a férfiakat unszolni kell, tegyék meg ezt a hölgyek a velük élő férfiak életéért!
A másik fontos dolog pedig, hogy ki kell harcolni mindenkinek – ha másként nem megy, anyagi áldozatok révén is – az utókezelést, ha műtétre kerül a sor.
Azt kihangsúlyozom, hogy teljesen más a prosztataprobléma, mint a prosztatarák. Az előző, az kezelhető, kinél korábban következik be, kinél később, de ez is, mint minden szervünk, az idők során elkopik, megváltozik a működése. Nem azt mondom, hogy kellemes érzés a prosztatavizsgálat, de azért nem is kibírhatatlan.
A férfiak nagyon hiúak, büszkék a férfiasságukra, tehát ez a betegség fokozottan kényes téma és terület, látom a kollégáimon is. Egyrészt közel van a szexualitást „szabályozó” szervekhez, köze van ahhoz is, hogy valaki hugyosjózsi lesz-e, tehát ez valahol titkolnivaló dolog, ami pedig nagyon lenyomja az embert, mert ráül a lelkére a takargatás. Mint például a látens identitás, szörnyű lehet, ha valaki a munkája miatt, vagy a családja előtt kénytelen titkolni az igaz valóját. Szerencsére a művészvilág sokkal könnyebben tolerálja a másságot ebben a tekintetben is.
— Hisz abban hogy lelki tényezők is szerepet játszhatnak a rák kialakulásában?
— Én nem hiszek semmiben. Az elvégzett a munkában hiszek. A hit nem jó szó ide, inkább azt gondolom, hogy nagyon sok minden függ az egyéntől. Hogy milyen környezetből jött, milyen iskolázottságú, hova jutott el kulturáltságban, pozícióban, milyen közösségi ember, mennyire frusztrált, mennyire szégyenlős, mennyire gyáva. Nekem is mondták, hogy milyen bátor vagyok, hogy nyíltan felvállalom a betegségemet, pedig dehogy! egy túrót vagyok bátor! Csak úgy éreztem, hogy az már túl sok lenne, ha ezt még titkolnám is.
Meg aztán itt van a prosztata problémával járó, a szexualitás hanyatlásának kérdése is. A betegségnek ezzel a következményével úgy voltam, hogy egy egészséges ember számára is felmerül bizonyos kor után a merevedési probléma. Zelk Zoltán egyik kétsorosa rímel erre, a címe: „Hálistennek még nem aktuális”
„Ó lányok, asszonyok, szia, / megjött az impotenszia…”
mint már említettem, az utókezelés keretében gyógytornász járt hozzám, intimtornát végeztem, de mivel a baj nem jár egyedül, a műtét után nem sokkal lágyéksérvem lett, mert olyan erőteljesen végeztem a gyakorlatokat, szóval, erre is érvényes a kevesebb több elve. Utána lett még egy trombózisom is, azt is kivédtem, sőt, azóta már négy vas is van a szívemben.
— Jól megpróbálta önt az Isten!
— Próbált, próbált, aztán egyszer majd sikerül neki – neveti el magát. — Vannak olyanok, akik az általános, hagyományos orvoslásban nem hisznek, inkább az alternatív gyógyászatot részesítik előnyben, de azzal tisztában kell lenni, hogy szörnyű sok kókler van a piacon, akik csak a markukat tartják, és a beteg persze próbálkozik, hogy hátha valami megmenti őt, megszabadítja a betegségtől. A legetikátlanabbnak azt tartom, amikor a gyártó tudja, hogy a szer, amit árul haszontalan, és mégis tudományos szintre emeli a szer hatását, hatásosságát.
— A kutyusa megérezte, hogy beteg?
— Az első kutyám, Soma volt a nagy szerelem – aki a fiam kutyája volt tulajdonképpen -, ő biztosan megérezte volna, ha akkor lettem volna beteg. Báró, akit januárban veszítettem el, ő nem, nem érezte meg, most pedig – mivel kutya nélkül nem lehet élni, hiszen ez egy életforma – van egy Fülöpöm, aki még csak tíz hónapos, menhelyi kutyus, még tanítgatjuk őt az életre.
— Változtatott valamit az életmódján a betegség óta?
— Nyüstölnek az orvosok, dolgozzak kevesebbet, ne dohányozzak annyit, de mindig azt vallottam, mindent szabad, de csak mértékkel, hiszen végül is csak a sors dönti el, kapunk-e még egy sanszot. Az meg már csak rajtunk múlik, tudunk-e élni az új lehetőséggel.
— Van valami üzenete, jó tanácsa, javaslata olvasóinknak?
— Általános tanácsot nem lehet adni, bár e-mailben, levélben is sokan keresnek meg, hogy segítsek, de én nem tudok segíteni. Én csak el tudom mondani, velem mi történt, ezen kívül eljárok az onkológiára, ahol tartanak műtét előtti és műtét után beszélgetést, testi-lelki felkészítést. Különböző kampányokba is hívnak, és megyek is, fontosnak tartom ezt a tevékenységet, szívesen elmondom a történetemet, hogy a példámmal segítsek, lévén túléltem a betegséget, bár azt tudni kell, hogy színészként sok mindent, így a traumákat is könnyebben dolgozom fel, mint az átlagember, nekik más utakat kell keresniük.
Zárszóként csak annyit: hiába gondolja mindenki, hogy a tégla nem az ő fejére fog esni, és az élet is valóban véges, de hölgyek és urak, tessék szűrésekre járni, mert a bajt korán felfedezve lehet segíteni, és el lehet kerülni a legrosszabbat, és a pár perces vizsgálatra fordított idő is megtérül, hiszen anélkül lehet, hogy sok-sok évet veszítenénk el egy korai, hiábavaló halál által.
Sári Edina