Ki az az Amos? Ennek a lebilincselő, igaz történetet elbeszélő regénynek a főhőse; harmadik személyben megírt bensőséges naplója mögött azonban felsejlik szerzőjének élettörténete.
Andrea Bocelli egyike a harmadik évezred nagy mítoszainak, s ő a földkerekség legkedveltebb tenorja. Némiképp váratlanul a toszkán művész most egy könyvben szól hozzánk, s másfajta zenével ajándékoz meg bennünket, ám ez sem kevésbé magával ragadó. Ez a „csend zenéje”, egy olyan személyiség belső világának hangja, akinek érzékenysége meggyőzővé tesz minden észrevételt, értékessé minden bizalmas közlést. A nagyszerű művészen túl felfedezhetjük az embert, követhetjük művészi tanulmányait, megtudhatjuk, hogyan tárulkoztak fel számára az emberi élet mélységei. Bocellihez hasonlóan Amos is kíméletlen önkritikával bontakoztatja ki tehetségét, és az alázat képességét még akkor sem veszíti el, amikor hangja legendává válik. „Fiatalkori önarcképének” oldalain az énekes végigvezet bennünket neveltetésének évein, egy olyan elbeszélés jelenetsorának részeseseivé avatva bennünket, amelyben feltűnik családja, feltűnnek barátai, első szerelmei és első sikerei. Távol az ünnepélyesség minden kísértésétől, a sorok között maga az élet igazsága lüktet, egy olyan életé, amely győzelmekre rendeltetett, s amely – miként minden élet – nem mentes a tévutaktól, a kételyektől, a kisebb-nagyobb fájdalmaktól sem. Szenvedélyes őszinteségével és lefegyverző szeretetteljességével (mint amikor leírja apjához való viszonyát, vagy elbeszéli találkozását Veronicával, élete párjával) Bocelli valósággal kézen fogja olvasóját, és megosztja vele saját – oly gazdag, sebezhető és összetett – szellemi univerzumát, amely a könyv minden szavában tükröződik. Ez a regény, „A csend zenéje” éppúgy feledhetetlen, miként szerzőjének hangja. Andrea Bocelli a Pisához közeli Lajaticóban született 1958. szeptember 22-én. Jogi diplomát szerzett, és egyike az utóbbi évek egyik legbámulatosabb zenei jelenségeinek. Azt követően, hogy 1994-ben a „Nuove Proposte” (Új javaslatok) kategóriában megnyerte a sanremói fesztivált, fellépett a legnagyobb operaénekesek és popsztárok partnereként, lemezei több, mint 80 millió példányban keltek el. Koncertjeinek és példa nélkül álló lemezkarrierjének köszönhető hírnevével kiérdemelte, hogy Kaliforniában, a Hollywoodi hírességek sétányán ő is kapjon egy csillagot.
Terjedelem: 352 oldal
Méret: 142 x 202 mm
Kötés: Keménytáblás
Ár: 3990 Ft
ISBN: 978 615 5062 12 4
Részlet a kötetből:
„Amikor levették a kötést, a szerencsétlen fiú azt vette észre, hogy a látása szinte teljesen eltűnt, épp hogy csak képes volt érzékelni a lámpa fényét. A zavarodottság érzése kerítette hatalmába. Abban reménykedett, hogy szép lassan minden visszatér a régi kerékvágásba, ám ez hiú reménynek bizonyult. Közben befejeződött az iskolaév, és a szünidőre mindenki hazautazott. Amos így is boldog volt, még nem tudta, mi vár rá. Egy reggel, amikor tekintetét az ég felé emelte, a magasba, a napra, amely égette a fejét, megállapította, hogy már nem látja. A félelem és a kétségbeesés elegyedett abban a furcsa érzésben, amely hatalmába kerítette, a szeme könnyes lett, zokogva szólongatta anyját. A szegény asszony meghallotta – már egy ideje számított rá, hogy meg kell birkóznia ezzel a fájdalmas pillanattal. Szorosan magához ölelte fiát, kétségbeesetten küzdött, hogy kiragadja őt annak a félelmetes pillanatnak a szorításából, de az őt magát is legyőzte, és sírva fakadt. Amos még soha nem tapasztalta, hogy a mama sírt volna, mélyen megérintették ezek a könnyek; szeretett volna tenni valamit anyjáért, szerette volna megvigasztalni, de tehetetlen volt, elveszettnek érezte magát. Ott, abban a kétségbeesett ölelésben a rémület és a magány szörnyű érzése keveredett. Már majdnem tizenkét éves volt, és éppen hogy befejezte az általános iskolát. Ráadásul csak most kezdődött a nyári szünidő. Mit fog csinálni a tengeren? Hogyan kell majd viselkednie – és hogyan fog tudni viselkedni – a játszópajtásaival? Hogy fognak rá tekinteni ebben az új helyzetben?”
„Miután bemondta a harmadik helyezett nevét, a műsorvezető, a szakma régi mestere, félbeszakította a mondandóját, hosszú szünetet tartott, majd szólította az asszisztensnőjét, akitől azt kérte, találja ki a győztes nevét, miközben műszakiak egy csoportja már szaladt is, hogy újra arra a helyre tolják a zongorát, ahol akkor állt, amikor Amos énekelte a számát. Signor Bardi észrevette ezt a sürgés-forgást, és valamelyest fellélegzett: a bejelentést követően a győztes biztosan újra el fogja énekelni a számát, így, ennél az okoskodásnál fogva a győztes nem lehet más, csakis az ő fia. Kissé megzavarodott, de ez csak egyetlen pillanatig tartott, majd az egész termet betöltötte Amos neve, és a bejelentést a közönség őszinte és fülsiketítő ovációja kísérte. Signor Bardi készülődött, hogy a többiekkel együtt tapsoljon, de aztán a fal felé fordult, mintha csak a kijáratot keresné ott, hogy egymaga legyen, és így élvezhesse ezt a pillanatot, ami hihetetlennek tűnt, de nem az volt: valóságos volt, a legteljesebb mértékben valóságos. Mennyi harcban, csalódásban, aggodalomban volt része a fiú jövőjével kapcsolatban, aki a saját meglátása szerint az éneklésre született, és mégsem sikerült eddig megtalálnia az utat, amelyen haladva e nagy szenvedélyét a megélhetését is biztosító tevékenységgé formálhatja át. És épp akkor, amikor már majdnem a legutolsó reménységét is elveszítette, akárha varázsütésre, minden megváltozott.”
A kötet a Rózsavölgyi és Társa gondozásában jelent meg.