László Ágnes vendége Nyáry Krisztián

Fotó: Szalmás Krisztina

Nyáry Krisztián konzervatív liberálisnak tartja magát. Hogy mit ért alatta, az majd kiderül a beszélgetésen. Hajdanán Demszky Gábor főpolgármester munkatársaként vált ismertté. Majd a magyar írók és költők szerelmi életéről szóló írásaival 2012-ben, a Facebookon robbant be a köztudatba.

Még abban az évben jelent meg  Így szerettek ők c. kötete, amelyet aztán több sikerkötet követett. A legfrissebb, az Így ettek ők, pár nappal ezelőtt jelent meg. Érdekes lesz megtudni, miként érzett rá a közösségi oldal ilyen varázserejére. 2022-ben jelent meg az általa szerkesztett, Tiltott irodalom című antológia, amely az azonos neműek közti szerelem magyar és világirodalmi példáiból tartalmaz válogatást. Miért érezte fontosnak ezt a témát feldolgozni, és miként érintették a támadások? Ez is kiderül majd.

Irodalomtörténészként végzett a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen, ahol aztán tanított is. A 90-es évek közepén a Főpolgármesteri Hivatal sajtóreferense, sajtófőnöke majd 2006–2010 között ugyanott kommunikációs igazgató. Közben belekóstol a marketing és tanácsadói szakmába. A Magvető Könyvkiadó és az Athenaeum Kiadó igazgatója lesz.

Nem ő jelentkezett, felkérték rá. Miként és miért? Jelenleg a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója és a Magvető Café irodalmi kávéház művészeti vezetője. Érzi-e és miként a cégnél megtörtént tulajdonosi változás következményeit? Ez a helyzet milyen hatással van a kormány kommunikációjában gyermekvédelminek nevezett, a kormánnyal kritikus körökben melegellenesnek tartott törvény betartására?

Erről és még sok minden másról is kérdezni fogom. Többek között arról, hogy pár évvel ezelőtt miért vállalta be és tette az interneten nyilvánossá, hogy fiatalon szexuálisan zaklatták.

Erről még nem beszéltem senkinek

Időpont: 2023. november 2. 17:00 óra

Helyszín: A MÚOSZ-székház Táncsics-Rát terme

A rendezvény, amelyet rögzítünk, ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni itt lehet.