Kihirdették a 6. Blue Danube Filmfesztivál díjazottjait –

Két magyar film is a díjazottak között van, így Beleznai Márk Kakukkfióka valamint Gyimesi Anna Affrikáta című filmje.

Idén először a Duna Sellő kategóriában, a Duna-régióban élő női alkotók legjobb rövidfilmjei is versenyeztek a 4 városban (Bécs, Budapest, Pozsony, Esztergom) megrendezett fesztiválon. A kategória győztese, Gyimesi Anna Szarajevóban is bemutatott Affrikáta című filmje lett. A zsűri értékelése szerint a rendezőnőnek a csodával határos módon sikerül sokféle témát – anyaság, női lét, tinédzserkori szorongás, fogyatékkal élők együttélése… – összefonni, ami minden más rövidfilmben túl sok lett volna. Különdíjat kapott a Berlinale-n is bemutatott ukrán It”s A Date című film Nadia Parfantól. 

A narratív rövidfilmek kategóriájában magyar siker született, Beleznai Márk alkotása, a Kakukkfióka lett a legjobb film. A zsűri indoklása szerint az egy fiatal felnőtt és egy serdülő féltestvér találkozásának története mély, összetett történet. Kapcsolatuk megfogalmazása a film tetőpontján egy spontán tánc kiemelkedő filmes pillanata: a szabadság, a rövid időre egymásra és önmagunkra találás ingatag csodája. film az egyik legégetőbb társadalmi krízisünk mélyen humanista megközelítésű, letisztult formavilágú, megindítóan szép ábrázolása. 

Az animációs kategóriában a francia Carla Melo Gampert nyert La Perra, míg a dokumentumfilmek között a svájci Marie Chemin kapta a fődíjat a „The Ghost from Mariupol” lírai-meditatív filmjével. A finn Saara Ekström Amnion című filmje a kísérleti filmek között, míg az 5 percnél rövidebb filmeknek fenntartott Super Short kategória fődíjasa egy albán film, a Two Suns in the Sunset lett Gentian Gjikopullitól.

A nemzetközi zsűri tagjai idén Noemie Nakai japán-francia színésznő és filmrendezőnő,  Camila Kater brazil animációs filmrendezőnő, Richard Tuohy ausztrál filmrendező, fesztiválszervező és Dr. Gelencsér Gábor az ELTE habilitált egyetemi docense, Balázs Béla-díjas filmesztéta volt.

A nemzetközi zsűri mellett egy egyetemi zsűri is döntött az általuk legjobbnak tartott filmekről. A zsűri tagjai filmes szakokra járó egyetemisták, név szerint Sorosi Eszter, Szokol judit, Tóth Lili, Fekete Róbert, Gál András és Horváth Mihály. Az egyetemi zsűri díjazottjai a Duna Sellő kategóriájában a szlovák Alica Bednárikovától a Liquid Bread, a Short kategóriában a lengyel Jan Bujnowskitól a The Devil,  a Super Short kategóriában az amerikai Brian Ratigentől A Body Apperaed at the Lake Today, az osztrák Total Refusal animációja a Hardly Working, a holland Douwe Dijkstra dokumentumfilmje, a Neighbour Abdi és az amerikai Brice Bowman kísérleti filmje, a Museum Closed lett.

A  fesztivál kísérő programjában több beszélgetés is szerepelt alkotókkal, forgatókönyvírókkal, filmesztétákkal, filmtörténészekkel, valamint a filmek témáihoz kapcsolódó szakértőkkel.

További információk a https://www.bluedanubefilmfestival.hu/winners és a facebook.com/bluedanubefilmfestival oldalon találhatók.

,