Merítés-díjas két Pagony könyv is! Nyert az Emma csöndje és Csend apó kertje

A moly.hu, Magyarország legnagyobb olvasói közössége rendszeresen kiosztja a Merítés-díjakat. A Merítés-díj különlegessége, hogy két lista készül: egy szakmai zsűri által összeállított, és egy, az olvasóközönség kedvenceit tartalmazó. Szeptember elején kiderült, kik lettek az idei győztesek.

A Merítés-díj független, a magyar irodalmat szerető olvasók által 2014-ben alapított díj, melyet évente négy kategóriában – széppróza, líra, gyermek- és ifjúsági irodalom – ítélnek oda az adott naptári évben megjelent első kiadású magyar művek közül válogatva. A szakmai zsűri díja mellett a moly.hu felhasználóinak szavazatai alapján egy közönségdíjat is kiosztanak

A Merítés-díj Gyermekirodalom kategóriájának 2023. évi győztese a zsűri szavazatai alapján:

Gimesi Dóra Emma csöndje című érzékeny, gyönyörű és informatív mesekönyve Takács Mari csodálatos rajzaival.

A moly.hu felhasználóinak szavazatai alapján a Merítés-díj közönségdíját kapta Bojti Anna Csend apó kertje című könyve, mely az Abszolút könyvek sorozatban jelent meg Fülöp Ferth Tímea illusztrációival. Az interaktív kalandkönyv a logika és a matematika titkos világába vezeti olvasóit.

Gimesi Dóra: Emma csöndje

Takács Mari illusztrációival

Gimesi Dóra az egyik legegyedibb hangú, legsokszínűbb kortárs gyerekkönyvszerző, drámaíró, dramaturg, a Budapest Bábszínház irodalmi vezetője. Most megjelent varázslatos kötete, az Emma csöndje egyfelől edukatív jellegű történet, melyből a mélytenger világáról és a környezetvédelem fontosságáról tanulhatnak a gyerekek. Másfelől viszont egy izgalmas mese arról, ahogy egy csendes kislány leküzdi saját határait és megtalálja a hangját annak érdekében, hogy segíthessen a barátainak. Mindezt a szerzőtől megszokott érzékeny, lírai stílusban, amellyel megannyi könyvében elvarázsolta már a közönségét. Az Emma csöndje színpadi adaptációja a Kolibri Családi Színház repertoárján is szerepel.

A könyv főszereplője, Emma épp két hete, három napja és tíz perce jár iskolába. Más, mint az osztálytársai: különösen érzékeny a zajokra, és retteg, ha meg kell szólalnia mások előtt. De az állatok között jól érzi magát. „A halakat értem. Meg a bálnákat, delfineket, lamantinokat, rozmárokat, narválokat, rákokat, szivacsokat, tengeri csillagokat.” Egy nap végletesen legyengült, kicsi kardszárnyú delfin érkezik a tengerbiológiai kutatóközpont állatkórházába. Fülöp nem találja a helyét a többi tengeri állat között, és a kórházban sem maradhat, hiszen láthatóan semmilyen betegsége nincsen. Egyedül Emma képes megérteni őt, egyedül ő tudna segíteni Fülöpnek! De ehhez le kell győznie önmagát. Nem lehet többé kicsi, láthatatlan tengeri uborka az akvárium fenekén. Gimesi Dóra egy kislányról mesél, akinek meg kell találnia a saját hangját, akinek szembe kell néznie a külvilág kihívásaival, és le kell győznie a félelmeit, hogy segíteni tudjon vízben élő barátain.

A humoros, szórakoztató karaktereket felvonultató meseregény végtelenül finoman érzékenyít, elfogadásra, nyitottságra nevel, és minden korosztály számára izgalmas, elgondolkodtató kérdésekre keresi a választ. Takács Mari illusztrációi tökéletesen egészítik ki az eredetileg színdarabnak íródott, különleges történetet.


6 éven felülieknek

Bojti Anna: Csend apó kertje

Fülöp-Ferth Tímea rajzaival

Ez a könyv mindenkit meg fog győzni arról, hogy a matematika nem csak monoton és unalmas számolás, hanem izgalmas rejtvények sora, a matekrajongó gyerekeknek pedig igazi ínyencség lesz! Ahogy az Bojti Anna könyveiben megszokott, ennek a történetnek is többféle kimenetele van, az olvasó gyerekek döntései irányítják a cselekményt, így sokszori újraolvasás után is tartogat meglepetéseket.
A könyvnek az olvasó a főhőse, aki regénybeli barátjával, Zsigával indul el Csend apó titokzatos kertjébe, hogy megkeressék Zsiga eltűnt nővérét. Ám a kertet megtalálni sem könnyű, nemhogy eljutni benne Csend apó házához…   Történetbe ágyazott matematikai rejtvények és logikai feladványok állják a nyomozó gyerekek útját: agyafúrt kérdéseket feltevő griffek, bódító illatú tulipánok, homályos útbaigazításokat nyújtó tengerimalacok. Szerencsére egy walkie-talkie-n keresztül segítséget is kérhet az olvasó, ha elsőre nem jut dűlőre a megoldással.  

A Csend apó kertje bevezeti a gyerekeket a logikai gondolkodás alapjaiba, és észrevétlenül győzi meg őket arról, hogy a matek izgalmas rejtélyek sora, így rejtvényekkel, kalandos logikai feladványokkal észrevétlenül, játszva fejleszthető a gyerekek matematikai érzéke.
A könyvben 10 átdolgozott feladat van elrejtve, melyek a Zrínyi matekverseny 3. és 4. osztályos kérdéssoraiban is megállnák a helyüket, így azoknak, akik szeretik a matematikát, egy szuper izgalmas játék és kihívás lesz ez a kötet. Nem kell megijedniük azoknak sem, akiknek épp nem a kedvenc tantárgyuk a matek, hiszen a feladatok megoldására rávezet a könyv, így talán ők is nyitottabbá válnak a matematika világa felé.

9-12 éveseknek

,