Cormac McCarthy utolsó regénye, a rövidesen hazánkba látogató Valérie Perrin írása és a nyár legnépszerűbb műfajai a Bookline legújabb sikerlistáján

A nyári hónapokra általánosan jellemző, hogy ebben az időszakban a szórakoztató irodalmat keresik az olvasók, ezek közül is leginkább a romantikus történetek dominálnak. Ez a tendencia érződik a Bookline augusztusi sikerlistáján, ahol azonban több más műfaj is helyet követelt magának az elmúlt 30 nap legkeresettebb kötetei között. A lista első három helyén Colleen Hoover, Orvos-Tóth Noémi, valamint Steve Berry sikerkönyvei állnak, illetve előkelő helyen szerepel a nemsokára Magyarországra látogató Valérie Perrin, valamint a nemrég elhunyt Cormac McCarthy utolsó regénye is.

Ha 2023-ban romantikus könyvekről beszélünk, nem lehet figyelmen kívül hagyni Colleen Hoovert, aki az elmúlt években a műfaj egyik legfelkapottabb képviselője lett. Velünk kezdődik című könyve ezúttal a Bookline sikerlistájának első helyén áll. Érdekesség, hogy az amerikai Hoover az első olyan szerző, aki a TikToknak köszönheti kimagasló népszerűségét, a könyveivel kapcsolatos tartalmakat már több száz millió alkalommal tekintették meg a felhasználók.

A második helyet megszerző Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve évek óta szerepel a legkeresettebb címek között, a Bookline-nál először 2019-ben került fel a sikerfalra. A transzgenerációs elméletet bemutató kötet számos olvasónak nyújtott már segítséget önmaguk megértéséhez.

Harmadik helyen Steve Berry Az utolsó királyság című könyve áll. Az egyetemi professzor és író – , akiről még hasonlóan népszerű pályatársa, Dan Brown is elismerően nyilatkozik – könyveiben a történelmi regények, valamint a bűnügyi történetek jellegzetességeit vegyíti. Berry új kötetének középpontjában II. Lajos bajor király és hatalmi harcai állnak, a kötet a népszerű Cotton Malone-sorozat tizennyolcadik része.

2023. szeptember 28. és október 1. között szervezik meg a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amelynek szombati napjára érkezik Valérie Perrin. A szerző első, 2015-ben megjelent kötete, A vasárnap koldusai hamar Franciaország egyik legkeresettebb könyve lett, emellett 13 irodalmi díjjal is jutalmazták. Hazánkban Perrin második alkotása, a Másodvirágzás jelent meg először, és lett a magyar olvasók egyik kedvence. Ez utóbbi a Bookline jelenlegi sikerlistáján a hatodik helyet szerezte meg, míg A vasárnap koldusai a tizenhatodik helyen áll.

A szépirodalmi alkotások közül érdemes kiemelni Cormac McCarthy Az utas / Stella Marris című regénypárját. Az idén júniusban elhunyt szerző a világirodalom kiemelkedő alakja, akit számos elismeréssel, köztük Nemzeti Könyvdíjjal, Pulitzer-díjjal jutalmaztak, nemzetközi hírnevet a Nem vénnek való vidék című kötettel szerzett magának, a könyvből négy Oscar-díjat elnyerő film is készült. A Bookline sikerlistájára most utolsó írásával került fel a szerző, melynek két különálló történetében beszél a bűntudatról, a gyászról, a pusztulásról és az apokalipszisről.

A nyáron kiemelkedően népszerű romantikus történetek sorából több is felkerült az elmúlt 30 nap legkeresettebb címei közé. Ilyen a Magyarországon idén először bemutatkozó Carley Fortune Minden elmúlt nyár című könyve, a TikTok által népszerűvé vált Lucy Score Amin sosem leszünk túl című kötete, valamint Karády Anna sokak által keresett Füredi lány-sorozathoz kapcsolódó Cigányélet grófi módra című novelláskötete.

A krimik esetében előkelő helyen áll a több mint 250 könyvet író Nora Roberts Személyazonosságés Steve Cavanagh Vádalku című bűnügyi története, valamint Holly Jackson izgalmas, fiataloknak szánt regénysorozatának új része, a Halott kislány a jó kislány.

Bookline nyomtatott Top 50 lista:

PozícióSzerzőCímKiadóVáltozás…napja a listán
1Colleen HooverIt Starts With Us – Velünk kezdődik – puha kötésKönyvmolyképző Kiadó Kft.054
2Orvos-Tóth NoémiÖrökölt sorsJelenkor Kiadó6310
3Steve BerryAz utolsó királyságGabo Kiadóúj22
4Orvos-Tóth NoémiSzabad akaratJelenkor Kiadó3146
5Mező GáborA kultúra megszállásaSzázadvég Közéleti Tudásközpont2961
6Valérie PerrinMásodvirágzásEurópa Könyvkiadó10427
7Holly JacksonHalott kislány a jó kislányKOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT2362
8Berg JuditRumini és az öt tollPagony Kiadó Kft.új24
9Náray TamásAnyám szerintLibri Könyvkiadó1760
10Delia OwensAhol a folyami rákok énekelnek – puha kötésLibri Könyvkiadó-1102
11Nora RobertsSzemélyazonosságGabo Kiadóúj15
12Monica MurphyA Million Kisses In Your LifetimeRainy days3435
13Berg JuditLengemesék – Vilkó AfrikábanLampion Könyvekúj8
14Elena Favilli, Francesca CavalloEsti mesék lázadó lányoknakMóra Könyvkiadóúj12
15Szinetár MiklósSzinetárFree Spirit Publishing-1299
16Valérie PerrinA vasárnap koldusaiEurópa Könyvkiadó-11113
17Dr. Máté Gábor, Máté DánielNormális vagyOpen Books1334
18Colleen HooverVerityKönyvmolyképző Kiadó Kft.3772
19Stephanie GarberA soha többé balladájaKOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFTúj6
20Colleen HooverVelünk véget érKönyvmolyképző Kiadó Kft.-362
21Lars KeplerA pókAnimus Kiadóúj8
22Hidasi JuditFehér vitorlás a kikötőbenÁlomgyár Kiadóúj24
23Ambrus ÉvaAnya, kérek még! – bővített kiadásBOOOK KIADÓ KFT675
24Dr. Máté GáborA test lázadásaOpen Books7477
25Krusovszky DénesLevelek nélkülMagvető Könyvkiadó-1889
26Joanna Faber, Julie KingBeszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje – kisgyerekes szülőknekReneszánsz Könyvkiadó1459
27Stefano BottoniA hatalom megszállottjaALHAMBRA-PRESS KOMMUNIKÁCIÓS BT-2590
28Kate ThompsonA remény könyvtáraLibri Könyvkiadóúj9
29Julia Donaldson, Axel SchefflerA majom mamájaPagony Kiadó Kft.2845
30Steve CavanaghVádalkuÁlomgyár Kiadóúj5
31Carley FortuneMinden elmúlt nyárMagnólia-1149
32Sue Monk KiddA méhek titkos élete21. Század Kiadóúj8
33Ana HuangTwisted Love – Ava & AlexMaxim Könyvkiadó-1072
34Szelényi ZsuzsannaSzétzilált országhvg360-781
35Roxie NafousiManifesztációÉdesvíz Kiadóúj15
36Dr. Richard ShepherdHoltak vallatójaHelikon Kiadó250
37Vágyi PetraSémáink fogságábanKulcslyuk Kiadó-5227
38Lucy ScoreAmin sosem leszünk túlPioneer Books761
39Karády AnnaCigányélet grófi módraGAMMA CSOPORT KFTúj30
40Kristina OhlssonJégtörőAnimus Kiadóúj30
41Stefanie StahlA benned rejlő gyermeknek otthonra kell találniaPark Kiadóúj18
42Jakupcsek GabriellaA napos B oldal21. Század Kiadó-21106
43Tim MarshallA földrajz hatalmaPark Kiadóúj20
44Stephanie GarberCaraval – puha kötésKOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFTúj27
45Visky AndrásKitelepítés – puha kötésJelenkor Kiadó8109
46Cormac McCarthyAz utas / Stella MarisJelenkor Kiadó142
47Colleen HooverAll Your Perfects – Minden tökéletesedKönyvmolyképző Kiadó Kft.-562
48Julia DonaldsonA csiga és a bálnaPagony Kiadó Kft.-2959
49Bartos ErikaA csigaház kincseiCitera Kft.új7
50Palotás PetraDacszövetségÁlomgyár Kiadóúj7

Bookline e-könyv Top 10 lista:

PozícióSzerzőCímKiadóVáltozás…napja a listán
1Jo NesbøVérholdAnimus Kiadó090
2Valérie PerrinA vasárnap koldusaiEurópa Könyvkiadó175
3Valérie PerrinMásodvirágzásEurópa Könyvkiadó3297
4Kristina OhlssonJégtörőAnimus Kiadó743
5Krusovszky DénesLevelek nélkülMagvető-390
6Julie CaplinHázikó az ír dombvidékenLibri Kiadó-162
7Orvos-Tóth NoémiÖrökölt sorsJelenkorúj7
8Jean-Luc BannalecBretagne-i hullámtörésGeneral Press Könyvkiadóúj27
9Borsa BrownBajban DubajbanÁlomgyár Kiadóúj29
10Arne DahlMély vízbenAnimus Kiadó-255

Bookline e-hangoskönyv Top 10 lista:

PozícióSzerzőCímKiadóVáltozás…napja a listán
1Szabó MagdaTündér LalaKossuth Kiadó – Mojzer Kiadóúj13
2Varró DánielTúl a Maszat-hegyenKossuth Kiadó – Mojzer Kiadóúj24
3Peter HollinsSzupertanulásGood Life Booksúj21
4Patrick KingOlvass az emberekben, mint a könyvbenGood Life Booksúj28
5Dr. Máté GáborA test lázadása – Ismerd meg a stresszbetegségeketOpen Books Hangoskönyvek-134
6David WalliamsGengszter nagyiKolibri Hangoskönyvek-160
7Orvos-Tóth NoémiSzabad akaratJelenkor Hangoskönyvek-183
8Agatha ChristieMiss Marple mesélHangoskönyv Kiadóúj6
9Peter WohllebenA fák titkos életePark Hangoskönyvekúj22
10Almási KittiLezárás, elengedés, újrakezdésAthenaeum Hangoskönyvekúj17