Szerző: Tóth Judit Nikoletta
2020-ban jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában az, a hosszú évtizedeken át a család birtokában lévő napló, amelyet Janikovszky Éva (1926-2003) Kossuth- és József Attila-díjas író, költő még kamaszkorában – lánykori nevén: Kucses Évaként – írt.
© Szkárossy Zsuzsa
Az 1938 és 1944 között keltezett naplójegyzetekből kirajzolódó éntörténet több, mint egy majdani író gyermekkori próbálkozása, mégis bizonyos értelemben lányregény. Nem csupán azért, mert a személyes történet mindannyiunké, kvázi bármelyikünké lehetne. A közeledő világháború, az egyéni- és tömegkatasztrófák árnyékában a felnőtté válás elkerülhetetlensége mellett, egy gondolkodónak született lányka életöröméből sugárzik át majdani sikereit meghozó tehetsége. Nem tudom megkerülni, hogy ugyanazt az önmagából kora ellenére fakadó nyitottság megalapozását éreztem Janikovszky Éva korai soraiból is, mint amikor Polcz Alaine: Gyermekkorom című kötetét olvastam. Akkor is, ha a két írónő személyiségjegyei sok tekintetben mások, a korán megnyilvánuló világ- és embermonitorozás közös.
A naplójegyzetek alapján 2023. júniusától látható a 6SZÍN műsorán a „Kizárólag az utókor számára” címet viselő egyfelvonásos darab Sodró Eliza és Martinkovics Máté előadásában. A szegedi születésű, ezért alapvetően még a városban játszódó, az írónőtől származó idézettel címjelzett előadás monológ jelleggel, a történéssel kronológiai sorrendjét megtartva avatja be a nézőt a kamasz lány saját világába, amely a naplóműfaj sajátossága, mégis hozzátesz az eredeti műhöz. Úgy hozza ugyanis közel kortalan közönsége számára nemtől függetlenül is a tinédzser gondolatait és érzéseit, amit a napló alapján nem tudtam volna elképzelni. Akkor is, ha maguk a naplójegyzetek egy jó humorú, az átélt történelmi traumák ellenére is keserédes hangulatú felnőtté válást mutatnak be. Meg kell mondjam, a darab első éveit átadó 30 percében Sodró Eliza számomra erősnek ható gesztikulációja is csak egy zseniális művészi fogás ahhoz, a felnőtté válás bekövetkeztének érett gondolkodását kontrasztba helyezze a kamaszkori énnel. Kucses Éva ugyanis pont a II. világháború idején, az abból fakadó traumák hatására kénytelen, ha nem is idő előtt, de felnőni. A Keresztes Tamás nevéhez köthető rendezés jól előkészíti, ha nem is a háború éveit megelőző gondtalan gyerekkor és a háború árnyékában induló fiatal felnőttkor, hanem a gondolkodásmódban mérhető különbséget.
© Szkárossy Zsuzsa
Az, hogy a közvetlen veszély – bombázás – túléléséhez mire volt szüksége Janikovszky Évának, az nem csupán konkrét, de megfoghatatlan is. (Mint a hit.) A 100 perces, egy felvonásos előadásban a leendő írónőt megformáló színésznő, hol jó ízlésről árulkodó humorral, hol kegyetlen iróniával mutatja be akaratlanul önmaga elemzésén keresztül azzal, ahogyan mesél környezetéről (barátairól és szerelmeiről).
A későbbiekben több mint harminc könyvet, közel három tucat nyelven jegyző írónő életművének megalapozása ennek a gondolkodásmódnak méltó visszaadása a darab által. Kisejlik, hogy a még alakulóban lévő személyiség számára ugyanolyan fontos az őszinteség, a barátság, a közösség és a játék, amely a felnőtteknek, de gyerekekről szóló alkotásait is jellemzi. Az, hogy a mindennapiságot – amelyet saját kamaszkorában a háborúra jellemző erőszak formái is jellemeztek – magasságok és mélységek is átszövik, visszaköszön abban a hozzáállásban, amellyel a bombázások idejét túléli.
Ugyan 19 évesen Fábián Ferenc szegedi újságíróval 1945-ben házasságot köt, naplójában is megörökíti azokat a máshoz szóló monológokat, amely átlendíti a háború okozta, legborzasztóbb nehézségeken:
„Azt akartam üzenni, hogy neked is szörnyű az életed, én tudom, hogy holtfáradt vagy, és rengeteg bajod van, és nincs jogom jelentkezni, és olyan lehetetlen dolgokkal előhozakodni, hogy hiányzol, és gyere le, mindezt tudom, de nézd, olyan jó, hogy vagy valahol, és lehet rád gondolni, mindig úgy gondolok rád, mintha te egy más világban élnél, messze ettől a sok piszoktól, ott, ahol „a szépség virul”, és neked semmi bajod, biztonságot árasztasz magadból, és beléd lehet lelkileg kapaszkodni ebben az őrült kavarodásban.”