2021. június 7-én, a veszprémi Hangvillában hangzik el Honegger Jeanne d’Arc (Johanna a máglyán) c. oratórikus műve azon a koncerten, amelynek első részében egy új magyar darab, Tóth Péter: Isteni pokol c művének ősbemutatójára is sor kerül. Johannát Kiss Emma személyesíti meg.
– Milyen szellemi és érzelmi kapcsolódási pontokat talál egy 21. századi színész egy 13. századi szenthez, aki csatába vitte és győzelemre segítette a francia király seregét a hódító angolok ellen?
– Én személyesen többfélét is. Egyrészt családi indíttatásból eredő érzelmit. Több katona is van a felmenőim között, mert annak az ittebei és eleméri Kiss családnak vagyok leszármazottja, amelyiknek különbözői ágain tagja volt az aradi vértanú Kiss Ernő, vagy a szolnoki helikopterbázisnak nevet adó Kiss József hadnagy. Másrészt a szellemi kapcsolódási pontokat mutatott a ciszter gimnázium, ahol végeztem (és ahol Latinovits is érettségizett), a művészi eszközöket pedig a kaposvári színművészképzés adta kezembe. Ezért Johanna számomra nem egy távoli, furcsa, történelmi alak, hanem az a hétköznapi fiatal lány, aki felismerte és vállalta, amire elhivatott. Hiszen ma is többé-kevésbé mindannyian Johannák vagyunk saját életünkben. És Domokos testvérek. Vagy éppen Lisztes molnárok. És bizony olykor Csámborultak, Disznók is.
– Ezek szerint ma is van aktuális mondanivalója Honegger Jeanne d’Arcjának? Egy máglyahalált haló szent történetének?
– Minden bizonnyal. Attól függ, kit mi érint meg a műből, amely drámai képekben jeleníti meg, hogy jutott el Johanna Domrémyből a rheimsi győzelmen keresztül – amely egyesítette Franciaországot – a roueni máglyáig. Szívszorító lehet látni tömegek lázadását, akik elveszejtik a kiválóságot, vagy az emberi helytállást, amely nemcsak a szenteket, de a modern mindennapok hőseit is viszi előre. És sokan átérzik a transzcendens üzenetet is. A zene kifejezőereje mindenkihez eljuttat egy számára érvényes gondolatot.
– Vannak énekes és prózai szerepek. A Jeanne d’Arc kivétel. Olyan zenemű, amelyben a két főszereplő, Johanna és Domokos testvér végig prózát mond. Könnyebb vagy nehezebb zenére beszélni?
– Nehezebb. Sokkal nagyobb fegyelmet kíván. Nem lehet máshol tartani, improvizálni. Sem lemaradni, sem előre sietni, hiszen a zenének és az éneknek megszabott ritmusa van, a beszéd viszont kötetlen tempójú, könnyű elcsúszni a zenei mondanivalóhoz képest. És nem lehetsz sem vontatott, sem hadaró, ha észreveszed, hogy máshol jársz, mint a zene… A beszédnek végig természetesnek kell hatnia.
– A Jeanne d’Arc ezért hallható ritkán hangversenyen, a nehézsége miatt?
– Inkább a nagy előadói apparátus lehet az oka. Sokba kerül. Nagy zenekar, vegyeskar, szólisták kellenek hozzá, száz–százhúsz ember. Mert zeneileg fülbemászó, jól érthető muzsika, nem „menekül el” előle a közönség. Honegger különlegesen értett a filmzenétől a súlyos drámáig terjedő zenei megjelenítéshez.
– Jól gondolom, hogy a Jeanne d’Arc nem tucatszerep egy színésznő életében?
– Valóban nagy lehetőség. Már „énekelhettem” Johannát 2014-ben a Nemzeti Színházban, ahol Vidnyánszky Attila rendkívül gazdag vizuális és gondolati rendezésében került színpadra, majd Pécsett is elhangzott a Kodály Központban 2015-ben. Pécsett és most is Oberfrank Pál lesz Domokos testvér alakítója. 2014 óta ezeknek az előadásoknak a spiritus rectora pedig Strausz Kálmán Liszt-díjas karmester, aki rengeteg időt szánt arra, hogy zene és próza művészi egységben szólaljon meg az előadásokon. Egyébként egyszer énekelek is a darabban, egy torokszorítóan bájos, egyszerű kis francia gyerekdalt, amikor Johanna visszaemlékszik gyermekkorára.
Fotók: Kiss Emma engedélyével
Kapcsolódó cikk: ELMÚLT IDŐKBŐL – Dante és Jeanne d’Arc