Marlene Monteiro Freitas: SÍRÓ SZOBROK – ELEFÁNTCSONTBÓL, HÚSBÓL ÉS VÉRBŐL
2016.01.22-23. 20.00 óra
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Január 22-én, az előadás után Bakó Tamás és Rózsavölgyi Zsuzsa táncos-koreográfusok beszélgetnek Marlene Monteiro Freitas koreográfussal. Mindenkit szeretettel várunk!
Bizarr figurák, kimerevedett, szoborszerű alakok táncolnak és énekelnek szívszaggató Arcade Fire-t és Nina Simone-t egy extravagáns karneválon. Az előadást többek közt az Orheusz és a Pygmalion mítosz, és Alain Resnais és Chris Marker A szobrok is meghalnak című 1953-as filmje inspirálta. Az eredmény egy velejéig ható, az első percétől az utolsóig transzba ejtő produkció. Szerencsés helyzetben van a magyar közönség, hiszen előbb érkezik az előadás a Trafóba, mint a rangos Wiener Festwochen– vagy a berlini HAU-ba.
Szürreális és erőteljes – ezekkel a szavakkal lehet a legpontosabban jellemezi a zöld-foki szigeteki koreográfus munkáját. Képzeletünk korlátai felszívódnak előadása hatására, ami egyazon világba rántja össze a grimaszoló freakeket és a barokkos extravaganciát.
Pygmalion minden élő asszonynál szebb szobrot faragott elefántcsontból, akibe aztán bele is szeretett, Orpheus pedig kővé dermedt, amikor a pokolból távozva visszanézett szerelme után. Élet és halál, elő és élettelen, vágy és átváltozás – ezek a témái az előadásnak, ahogyan a két ismert történetnek is.
„Élettelen anyaggal és szobrokkal akartam foglalkozni. Így jött a képbe a két mítosz: az egyik a kővé dermedéssel, a másik az élettelen élővé változtatásával foglalkozik. Mindkettő kötődik a vágyakhoz is, különösen az átváltozás vágyához – az idegen iránti vágyhoz.” (Marlene Monteiro Freitas)
Az előadást inspiráló Alain Resnais/Chris Marker filmben afrikai szobrokat és maszkokat látunk, miközben a narrátor ezeknek a tárgyaknak az érzelmi hatásairól beszél. A táncosok A szobrok is meghalnak c. film műtárgyai által hordozott érzéseket sugározzák magukból. Szoborrá merevednek, aztán úgy grimaszolnak, mintha maszkot viselnének, és úgy árad belőlük az érzelem, hogy a közönség is megsiratja őket. Hiszen ki énekelhetné egy szobornál hitelesebben a My body is a cage-et?
Freitas legfontosabb célja a konvencióktól és a kötöttségektől való teljes megtisztulás, ami maradéktalanul megtalálható ebben az előadásában is. Már gyerekkorában lenyűgözték a karneválok, melyek azóta is nyomot hagynak munkásságán: „Elbűvöltek a groteszk alakok, az ötlet, hogy újrarajzolhatjuk a szép és a csúnya határait. A karneválszerű dimenzió mögött munkámban az esztétikailag elfogadott átalakításának vágya munkál.”
Kritikarészlet az előadásról
„A színpadon három alak cintányéron játszik. Oda-vissza járnak a klasszikus és a jazz zene között, mechanikus játék katonák, óra-emberek, fűrészelő-mesteremberek, madáremberek és egyéb hibridek formájában. És sokszor csak egyszerű geometrikus figurák, dekorációk. Ők a motorjai a zenének, a figuráknak, de élő díszletelemek is.”
http://www.oespacodotempo.pt/en/residencias/387?tipo=arquivo
Interjú a koreográfussal
http://www.fta.qc.ca/en/shows/interview/2015/interview-with-marlene-monteiro-freitas