Szerző: Stuhl Ágnes
„Művészeteddel, apám, fölkavartad
a vad vizeket. Csillapítsd le őket.”[1]
„Hm. Rendkívüli” – hangzott el néhány nézőtől a MU Színházban december 7-én bemutatott, A vihar című darab után. Az alkotók a cseh független színházi élet kiemelkedő rendezőpárosa, Martin Kukučka és Lukáš Trpišovský, akik Shakespeare A vihar című művét vették alapul, egy huszárvágással áthúzták és valóban rendkívüli módon felkavarták az állóvizet. Ott voltunk.
Kik Ők?
A cseh független színházi terület egyik kiemelkedő sikertörténete a SKUTR rendezőpárosának karrierje. Martin Kukučka és Lukáš Trpišovský egy kis stúdiószínházban kezdték pályájukat és rendhagyó rendezéseinek, formabontó elképzeléseiknek eredményeként ma már a prágai Operaházban is dolgoznak, sőt tanítanak több művészeti egyetemen. Nemrég alapították az STK Theatre Concept alkotóműhelyt, ahol más kortárs cseh rendezőknek is lehetőséget adnak a bemutatkozásra. A MU Színházban november 11-én bemutatott Nick ennek a műhelynek az egyik kiemelkedő produkciója volt, most pedig a két alapító előadását nézhette meg a közönség a MU Színházban. Az előadás magyarországi vendégszereplését a Manna Produkció szervezi, aki a hazai színházi életben évek óta segíti független és fiatal alkotók bemutatkozását, projektjeinek megvalósítását.
Fotó forrása: Manna Produkció
Kezdőjelenetként négy telefonáló férfit látunk, akik mint egy pantheon robosztus pilléreiként állnak és felváltva avatnak be életük egy momentumaiba, majd egy éles mennydörgésre emlékeztető hangot követően szinte lelassul az idő és a vihar eltaszítja őket a távoli messzeségbe, vagyis jelen esetben a színpad végébe. A darab ezen váratlan felütését követően a karakterek egyenként felgöngyölítik az eddigi életüket, hogy okot találjanak a történtekre. Előzetes darabra vonatkozó tudásunk alapján a színpadi kép egy sziget látványát tárja elénk a különös, távoli horizontot idéző fényekkel, valamint a minimálisra szabott, „szemétkupacként” összehordott díszlettel. Azonban a díszlet között szinte megbújó szereplőkkel egyre inkább átértelmeződik a helyszín és mindinkább elvonatkoztatunk tőle és az a kognitív folyamat képeződik le, ami az egyénnek önmagára/életére/világára/környezetére vonatkozó elbizonytalanodásából ered. A darab gyakran igyekszik megmagyarázni a történteket és olyan valóságreferenciákat felállítani, amik arra engedik következtetni a nézőt, hogy a négy férfibe belecsapott a villám és egyfajta lázálom gyötri őket. A négy férfi tudatmunkájával megindul a változás és a passzivitásukat hátra hagyva közelítenek a megoldás felé. Szó szerint közelítenek, hiszen a darab kezdetekor a díszletek között megbújó szereplők szinte tárgyként olvadnak a háttérbe, azonban ezzel a tudatmunkával lassan visszakerülhetnek az életbe. Ez a kognitív folyamat figyelhető meg a színpadi mozgásban is: a háttérben található a sziget ahonnan a színpad előtere felé haladnak, ahol korábban a telefonálás zajlott; valamint néhány centire található a közönség, ami a nyitó jelenettel együtt a valóságra vonatkozó referenciát képviseli; ezeket a középen meghúzódó víz köti össze. Abban az esetben, ha ezt a hármas tagoltságot a pszichoanalízis fogalmaival párosítjuk (hiszen a pszichoanalízis az én belső struktúráját vertikális elrendezésben képzeli el), akkor felül a felettes én, vagy a szuperego, alatta annak alárendelve az én, azaz ego, s ez alatt a tudatalatti, másként az ős-én. A közönség sorai képviseli a felettes ént, mindent, amit szabályokkal akarunk magyarázni. A tudatos (közönség) és a tudattalan (sziget) szintje között elhelyezkedő „szelep”, jelen esetben a víz, igyekszik betölteni az ego szerepét. Végtére is az elfojtás révén tudattalanná váló emlékek és motivációk nagy hatással vannak a személy motivációira és viselkedésére. Bizonyos tudattalan gondolatok és emlékek – különösen a szexuális és agresszív jellegűek – neurózis forrásává válhatnak, ugyanakkor a neurózisok kezelhetőek a tudattalan gondolatok és emlékek felszínre hozásával. Példának okáért az egyik szereplő a darab végére eljut odáig, hogy előbb önmagának majd édesanyjának is képes bevallani homoszexualitását. Ehhez szabályosan bebarangolja a teret és a díszletben található pallókkal áthidalja a „vizet” és a közönség egyik tagjával imitálja az édesanyjával történő beszélgetést. A darab további érdekessége az a nyelvjáték, amit a négy karakter különböző nemzetisége idéz elő, valamint gyakran a szavakkal történő játszadozásuk is rendkívüli. Az egyik jelenetben a magam visszaható névmás nyelvjátéka idézi meg Wittgenstein egyik gondolatát, hogy a bizonyosság, a kétségtelenség nem más: mint egy hanglejtés, hangszín vagy hangsúly. Szinte bábeli zűrzavar elevenedik meg a színpadot a sok különböző nyelvet hallva, mivel a visegrádi országokból érkezett színészek több nyelven is szólnak hozzánk, beszélnek, vallanak, keresik az útjukat – A viharban hallunk angol, magyar, lengyel monológokat is. Külön kiemelném Kassai Csongor szlovákiai magyar színész magyar énekét, amit egyfajta lélekrezdülésnek is definiálhatnánk. A darab vége szintén páratlan és reményt keltő képet rajzolt a nézők elé azzal, hogy a négy szereplő elhagyja a szigetet és ahogyan a pallókon eveznek a nyakukban lógó viharlámpák még is akkori világítanak, amikor már semmi sem. A cseh rendezőpáros végül csak egy fő gondolatot ragadott ki a darabból: egy szigeten, magányosan, ráébredhetünk-e, hogy hol rontottuk el, vagy hogyan kell folytatnunk az életünket?
Fotó forrása: Manna Produkció
A darab felütése valóban páratlanul sikerült, hiszen a karakterek életében bekövetkezett sorsfordítói pillanatot hatásosan emeli ki a filmes megoldásra utaló lelassult mozgás mellett a fények bravúros alkalmazása is. Kiváló helyszínre vonatkozó választás volt a MU Színház is, mivel a terem képes volt bemutatni a sziget, a víz és a közönség közötti hármas kapcsolatot. A vihar számtalan nemzetközi fesztiválon szerepelt és nyert díjakat, az előadás először volt látható Magyarországon, de az alkotókat mindenképpen érdemes szemmel tartani a jövőben. Az előadás szereplői: Kassai Csongor (SK/HUN); Dawid Rafalski (PL); Przemek Kosinsky (PL); Zeljko Maksimović (SRB).
„Ez tényleg rendkívüli.”